van, amikor egy helyszín felébreszt benned olyan dolgokat, amik néha eltűnnek a lila ködben , aztán mikor meg itt vannak, az nagyon jó.
aztán előkerülnek fényképek, amik bizonyítják, hogy megtörtént emlékeid vannak.
bizonyítják, hogy éltél.
és nem is akárhogy. bolondan, fiatalon, kacéran, szemérmesen, részegen és józanul, pofátlanul, meggondolatlanul, hibákkal és sértettséggel, engeszteléssel, könyvekkel, kávéval, sörrel, borral, nagy táskákkal, ingekkel, lábakkal, rövidnadrágban és anélkül, cigarettával, A lánnyal , a rengeteg kölyökkel, jhajjj, a szőkével, a butával, a kedvessel, a mogorvával, a visszataszítóval, a vonzóval, az őszinte baráttal, nevetségesen, rondán, szánalmasan, önfeledten, spontán [...]
szóval, olyan emlékek ezek, amik csak az enyémek. nem egyedül éltem meg ezek többségét, de én vagyok az egyetlen, aki ezekre úgy tekint, ahogy. mesés :)
mégszebb, hogy napról napra új képet tehetek/nék ebbe a hatalmas albumba. ma mindenképp egy biciklis képet tennék beléje, mert ma kiérdemelte a kétkerekű. meg sört. meg barátot és szerelmet.
a mai nap is mindennapi volt.
a mai nap is különleges volt.
[és csakhogy tényszerű is legyek: voltam dolgozni, volt sok gyerek, tehát munka is, aztán Vilcsivel találkoztam a Deákon, kimentünk a rakpartra a várral szembe, és söröztünk. estemegcézé <3. és egész nap bicikliztem. tökprofivagyok!]
álljon itt még egy emlék:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése