nem szeretek túlzottan a munkahelyen a közös konyhában ebédelni. 4 asztal van: abból kettőnél max 4 ember fér el, de többnyire elviszik onnan a székek javát, a másik két nagy asztal körül pedig 8-8 széknek van hely. (szóval, matekosok, 24 ember tudna leülni, ha lenne annyi szék. de csak 20-22 van, a székeket meg pakolgatja mindenki oda, ahonnan hiányzik éppen)
és általában tömve van a konyha. számomra vadidegenekkel. persze kollégák, társosztályokról, némelyikkel napi telefonos, e-mailes kapcsolatban is vagyok, de ettől csak még kínosabb a szituáció, mert személyesen fogalmam sincs, ki kicsoda. de legalább az nyugtat, hogy nyilván ők se tudják, hogy ki vagyok és mit csinálok én köztük.
Akik már több éve dolgoznak a cégnél, nyilván jobban ismerik egymást. ők többnyire a nagy asztaloknál ülnek (ők pakolják oda a kisasztaloktól a székeket) és egyébként is alig szokott hely lenni, így néha közéjük kényszerülök.
(itt azért megjegyezném egy pillanat erejéig, hogy természetesen nekem is van jópár olyan kollégám, akiket ismerek, kedvelek és szívesen tölteném velük az ebédidőmet, de a CC váltásban ebédel, így szinte esélytelen hogy elkapjak egy-egy ilyen embert a konyhában, hacsak valamelyikünk nem csúszott be az ebédszünettel. szóval, ritkán van jó társaság.)
tehát, tegnap eléggé meglepődtem, mikor azt láttam, hogy a nagy asztalok 75%ig vannak tömve, viszont az egyik kisasztalnál csak egy srác ült. furcsálltam is, mert biztos régi arc, a nagy asztalnál szoktak ülni az ilyenek a többiekkel, de legalább volt helyem mellette.
aztán rádöbbentem, miért eszik egyedül. először azt hittem, egy kis zsebszótárat olvasgat evés közben szótlanul (utálok is idegenekkel beszélgetni, szóval örültem), és csak akkor tűnt fel a csel, mikor az olvasást abbahagyva elővett egy rózsafüzért, és összekulcsolta a kezét. féltem, hogy nehogy azt higgye, kinézem őt, ezért csak félve pillantottam oda, és akkor láttam meg, hogy a kiskönyv nem zsebszótár, hanem az Újszövetség. aztán befejeztem az ebédem, és ugyanúgy ahogy jöttem, szótlanul leléptem.
_____________
ma ebédkor már egy másik asztalnál ült, egy kollégámmal beszélgetett. szeretem azt a lányt, nagyon csendes, visszafogott.
aztán mikor mosogattam, pont odakeveredett a srác, és egyszer csak in medias res közölte, hogy jujjjdejó így a hajam (tegnap befestettem), és hogy egyébként a tegnapi hajam az festett volt-e, mert az is jó, de most ez így más, tök jó, oké mész vissza dolgozni, szia helló.
mire hazaértem a munkából, bejelölt a facebook-on ismerősnek. meg szeretne ismerni?
akkor döbbentem rá, hogy vélhetően, mert nem traktáltam tegnap ebédnél a hülye felesleges csevegéssel az időjárásról, vagy nem számoltam be kéretlenül a legutolsó részeg estémről... vélhetően azt hiszi, normális ember vagyok.
szegény srác :D aljas pont ilyen kifejezéshez nyúlni, de szerintem már attól is kitérne a hitéből, ha csak a profélképeimet átböngészné.
_____________
a poszt szentsége és a teljesség igénye miatt mindehhez hozzáfűzném, hogy semmi bajom a srác vallási meggyőződésével, sőt, becsülendő, hogy képes hinni benne. külön és ismételten hangoztatnám, hogy kettőnk közül szerintem ő a normálisabb, és nem én. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése