egyetemi dühöngő

Péntek hajnalban leutaztam Szegedre.
A pénteki vizsgám meglett.
3 napot töltöttem egyedül a szegedi lakásban.
Olyan jó móka volt, hogy csak napi 4 órát bőgtem az idegösszeroppanás határán, miközben egészbiztos a 250 km-re lévő barátaim agyára mentem.
Már nem lehet szavakkal kifejezni a gyűlöletet, amit a pelyhes dolgok az egyetem iránt érzek.
Hétfőn hajnali 4 felé még Mucival beszéltem telefonon, és igyekezett meggyőzni (persze nem egyedül), hogy ne hagyjam ott az egyetemet. (Ez egyébként az elmúlt kb 2,5 évben minden áldott nap felmerül)
Aludtam vagy 4 órát, persze azért még eközben is muszáj volt kétszer felébrednem, nyilván a kis tudatalattim attól félt, hogy elalszom.
Bementem vizsgázni, majd kissé jobb kedvvel, de zombi módban hívtam fel Balázst és mindenkit akit érdekelt a sorsom és reggel 10 előtt már elérhető volt, hogy beszámoljak, úgy érzem sikerült.
Felszálltam olvadni a vonatpótló buszra, majd amint elért az IC wifi, kaptam is az e-mailt, elégtelen.

Kurvára megérte ez az egész hétvége.
-emiatt a vizsgám miatt maradtam lenn 3 napot
-mivel erre tanultam, nem írtam meg egy beadandót aminek vasárnap volt a határideje
-emiatt nem tudtam ottlenni Muci diplomaosztóján szombaton
-és emiatt nem találkoztam Imolával Pistivel és Bazsikával, akiket több, mint egy éve láttam és most tudtak Pestre jönni (és nyilván hihetetlenül hiányoznak)
-és emiatt fuldokoltam a sírás visszatartásától hazafele az IC-n egész Pestig
-és persze egy szabadságom is ráment, így még maradt 6 nap idén

Nyilván megérte.

De csak hogy mindig találjunk valami pozitívumot: szerintem legalább 3 kilót fogytam.

Holnap kedd. Dolgozom keddtől csütörtökig 3 napot, szerintem 8-18-ig mindenképp mert elég szörnyű az egyenlegem. Aztán pénteken lesz két vizsgám, majd megint lenn maradok Szegeden mert  imádom  hétfőn és kedden is lesz még 1-1 vizsgám. Hogy mikor tanulok? Majd megpróbálok 10 óra munka után minden este 19-22ig. Aztán vagy a végére érek az anyagnak (az elolvasásának, nem a bemagolásának), hát, vagy nem.

Küldjetek csít.

rinya

Legszívesebben ülnék a sarokban, és bőgnék, hozzá pedig torkom szakadtából üvöltenék.

utálom az egyetemet, de nagyon.

8 nap alatt kellene teljesítenem 6 vizsgát, mert olyan jól lehet időpontokat hirdetni.
és ahhoz hogy ezt egyáltalán megpróbáljam kimaradok a melóból egy csomót, ami miatt a fizetésem majdnem egy tízessel lesz kevesebb.

egyébként jól vagyok, minden oké, csak nem hiszem, hogy valaha is újrakezdeném ezt a szart ha megint dönteni lehetne.

szóval néha tényleg csak ülök, és bőgök. ugyanis halvány fogalmam sincs róla, hogy egyszer valaha sikerül-e befejezni ezt a fost.

na mindegy, csak muszáj volt virtuálisan kidühöngenem magam kicsit........

üdv a XXI. századi dühöngőben

mert ugye ez a blog minden rózsaszín póniló ellenére is, elvégre mégiscsak egy dühöngő.
szóval rinya jön, még időben szóltam, aki érzékeny vagy fogékony a hisztijeimre, az légyszi hagyja el a szájtot. köszi.


ma már odáig fajultam, hogy nekiálltam utánanézni, hogyan lehetne mentesülni a hallgatói szerződés alól.

annak, aki nem jártas a felsőoktatásban elmesélem röviden, miről szól ez a szerződés:
6 féléves, 3 éves egyetemi képzésre vettek fel, államilag finanszírozottan. állambácsi fizeti a tandíjamat, stimt.
a képzési idő másfélszerese (9 félév, 4.5 év) alatt diplomát kell szereznem (nyelvvizsgástul). az ezt követő 20 éven belül pedig a képzésem kétszeresét kell Magyarországon munkával töltenem, ez elvileg 6 év összesen.
szóval ezt kapja állambácsi azért, mert fizeti a tanulmányaimat.

ha a szerződés borul, tehát kilépek, kirúgnak, vagy kicsúszok az időből, vagy 20 év alatt nem sikerül 6 évet ledolgoznom itthon, akkor ki kell fizetnem a képzésemet. a szerződésszegéstől függően, vagy a felét, vagy 3 százalékpontnyi kamattal megspékelve az egészet. (értem én hogy a pénz az pénz, de majd egyszer egy hozzáértő magyarázza el nekem, hogy miért is kell többet fizetnem, mint amennyibe valóban kerültem az államnak?)

lehet mentesülni a visszafizetés alól, ha három gyereket szülök legalább, vagy ha olyan állami munkát töltök be, vagy ha halmozottan hátrányos helyzetű vagyok. de ezek a mentesülések többnyire csak akkor érvényesek, ha eljutottál a diplomáig, és ott elakadsz, vagy csak a munka alól akarsz mentesülni...


szóóval, ez a nagy helyzet. meg általános pánik és idegösszeomlás, meg a "nincs már rá időm" érzése.

úgy érzem, hogy a lehetőségekhez képest a maximális időt fordítom tanulásra, és csak bukdácsolok a vizsgákon, egyensúlyozva az egyes és a kettes közt, aztán hol erre dől a mérce, hol pedig arra.
aki valaha is tervez 8órás munkaviszony mellett egyetemre járni az legalább fél éven át semmit se csináljon, csak gondolja át ezerszer, és utána még ezerszer legalább. nem hiszem, hogy elkezdeném újra. bár ugyanakkor úgy érzem, hogy jobb lesz nekem ettől a diplomától, fontos, és jól jönne, de ez speciális időbeosztású embereknek lett kitalálva.

most inkább matekozok kicsit, minthogy nekiálljak tanulni, szóval:
egy hét 168 óra.
ebből dolgozom egységesen elosztva 42.5 órát. (meg néha 55-öt is sőt többet, beosztás függő)
de akkor számoljunk a 42.5 órával. aludni szeretek nagyon, de sose tudok eleget, viszont borzasztóan igénylem. ez azt jelenti, hogy ha nem alszom eleget akkor napközben amúgy is használhatatlan vagyok. szóval heti 168 órából dolgozom 42.5 órát, marad 125.5. ebből isteni lenne minden nap aludni 8 órát, az 56 óra alvás, így már csak 69.5 óra marad.
munkanapokon több, mint másfél órát utazok oda-vissza, az 7.5 óra utazás. marad 62 óra.
a kelés és a munka közti 2 órában nyilván nem tanulok, így levonok még 5x2 órát, marad 52 óra.
kell főzni is, amikor meg nem, akkor jó lenne bevásárolni. de mondjuk egyezzünk meg heti 3x főzés+bevásárlás kombóval, az kb 6 órát vesz igénybe. 46 óránál tartunk.
ha nagyon visszaveszek az igényeimből, akkor is szeretnék érthető okokból minden nap legalább 1 órát Balázzsal foglalkozni. (ezt úgy átlagoltam, hogy a munka miatt sokszor nincs itthon este), heti 7 óra, marad 39.
mindennapos tisztálkodás, heti szinten legalja 3.5 óra, 35.5 óránál tartunk.

ez napi 5 óra szabadidőt jelent. és talán elég is lenne, ha semmi mást se kellene csinálnom, nem lennének barátaim, ügyintézésem, félig kötelező találkozóim.

rinyálok csak, na.

az aktuális idegösszeroppanásnak pedig ez a lista az oka, amit ma állítottam össze:
január 13 hétfő vizsga
január 14 kedd vizsga
január 15 szerda, 3 tárgyamra kell megírnom 15-15 oldalnyi beadandót, a legtávolabbi témakörökből (politikatudomány?)
január 18 szombat, 2 db vizsga.
január 21 kedd, vizsga........

ez a nappalis éveimből visszaidézve már akkor se tűnt volna egyszerű dolognak, de hát munka mellett jelenleg inkább gondolom lehetetlennek...

amúgy mi van akkor ha én nem csak 6 évet lennék hajlandó itthon dolgozni, hanem szívesen vállalok 60 évet is? gonoszság ez a hallgatói szerződés... de legalább ez az egyetlen dolog, ami miatt nem hagytam még ott az egyetemet.

karácsony előtti agyfasz

Zanzásítva se tudom leírni, mennyi minden történik.
szerencsére január hatig nincs vizsgám, cserébe januárban átlag heti kétszer mehetek Szegedre, de még nem volt időm ezen aggódni.
úgy gondoltam, hátradőlök, és megnézem, mi történik akkor, ha nem aggódom halálra magam.
meg kicsit fogyni is kéne, ami kissé mellésiklott több okból.
vettünk ugye bérletet Mussal, amit csak párszor használtunk ki, mert nekem sikerül 1 hónap alatt harmadjára lebetegednem... most szerencsére csak takony és hajnali némaságig tartó torokfájás, de minden esetre így nem igazán tudnék mozogni. még mindig beteg vagyok, a bérletem 28-án jár le, és addig a központ már nem is nagyon lesz nyitva szerintem.
Balázzsal megteremtettük a tökéletes karácsonyi idillt itthonra, dekor, melegség, összebújás. majd lesznek képek is.
az elmúlt egy hét nagyon váratlanul lett rohanós és stresszes, de legalább hátha ettől fogyok kicsit (bár az nem jó hogy állandóan legyengült vagyok így betegen)... voltak itt Balázs szülei, akikkel lementünk gyalog egy négyezer kilómétert kb, aztán volt itt Apci is, aki bejelentette, hogy összeköltözik egy nővel (aki nem az anyám). aztán volt itt Anyci is, 2-3 napot, aki egész jól viseli a helyzetet. tesómékkal játszottunk random családegyesítési projectet, legalábbis Anycival négyesben, még csoportkép is készült, mert hihetetlenrég voltunk együtt négyesben. szegény Balázsnak meg volt szerencséje ilyen mókás körülmények között találkozni 1 hét alatt anyámmal is és apámmal is. haha. not.
van nagy boldogság, van nagy stressz. Balázs is sokat stresszelt, és az egyetlen, ami úgy néz ki segít, ha megöleljük egymást és jól megpuszilgat. de ez legalább mindig segít :)
el se hiszem, hogy túlestünk ezen a héten.

ami viszont a fentiek rovására ment, hogy az ÚRISTENMITVEGYEKKARÁCSONYRA stressz mellé már a családi nem fért volna be, ezért ezt parkolópályára állítottam.

tegnap este még leszerveztünk egy nagy baráti karácsonyi vacsit, ami szintén stresszesen indult pár napja, hogy most itt lesz, nem itt lesz, hol legyen, hol lesz, mégis itt lesz, és nagyjából ennek a készületei során jött ki rajtunk a stresszből felocsúdás megkönnyebbülése, ami miatt tegnap sikerült berúgni elég korán, bár az ezt követő mértékletességnek köszönhetően én már éjfélre józan voltam, és Balázs sincs annyira rosszul, csak szegény ő ma dolgozik (meg innentől minden nap dec.26ig), és annyira mégse vicces hogy kb két órát aludt majd hajnal 6 előtt lelépett dolgozni.

szóval, mivel most sikerült elhessegetni a családi stresszt, eszembe jutott, hogy a nagy rohanás előtt én még úgy terveztem, hogy szerdán kinézem, megrendelem, megveszem Balázs karácsonyi ajándékát, de ez elmaradt. most vasárnap van, holnap meg este 6ig dolgozom, szóval épp itt az ideje, hogy visszatérjen a karácsonyi stressz. de igazából már nem vagyok hajlandó stresszelni rajta, mostmár dec30ig hátradőlve akarom élvezni a lét minden egyes percét, és amennyit csak lehet, Balázzsal.

most összeszedem a legpozitívabb gondolataimat, hogy ne öljek meg senkit idegességemben, és elindulok vásárolni. kellenek a jó gondolatok, mert advent utolsó vasárnapja van, ilyenkor még a legnormálisabb emberek is teljesen idióták, és tömegesen vannak jelen mindenhol. ha többet nem posztolok, akkor gyanakodhattok rá, hogy valakit megfojtottam a boltban egy csomagolószalaggal, és lecsuktak érte. :)

Kezdjetek el élni!

Mostanában sok minden történt a körülöttem lévő emberek életében. Összeházasodott Alina és Laci, Szti és Károly, Flóra és Béla, Niki és Attila, Enci és Máté, (húh ezt még sose soroltam így végig, durva!), sok baba született, a Svájcinak gyereke lesz, és a legfrissebb, megszületett Imola és Pisti első csodás kisbabája, aki a Balázs nevet kapta :) Gyönyörűszép, de ami a leges legfontosabb, hogy mama és baba jól vannak mindketten :) Imola szerint mondjuk biztos az is nagyon fontos, hogy végre kétrészletben láthatjuk már őket, Balázs nem nagyon akarta megnézni, hogy mennyire csodálatos a mi kis világunk, olyan jó volt neki odabenn, hogy felmerült a gondolat azzal kapcsolatban, hogy Balázs érettségizni is pocakon belül fog :P De persze mostmár ő az ország egyik legfiatalabb lakója :) Helló!

Sajnos nem csak jó dolgok történtek mostanában. Papp Gyuri, a GYIÖK felnőtt segítője október kilencedikén éjjel meghalt. Túl korán. Másnap hajnalban tudtam meg, bőgtem egy kicsit Balázshoz visszabújva. Azóta nem nagyon sírtam. Gyurit végtelenségig becsülöm, szeretem, és mindig fontos lesz nekem. Amit a GYIÖKkel tett az elmúlt két évben az csodálatra méltó. Hirtelen 40 gyereket kapott a nyakába, 10-18 éves kiskamaszokat, akikkel meg kellett birkózni, hogy elfogadják. És Gyuri szeretetreméltó, mélységesen kedves és őszinte. Mindannyiunk Apja, segítője, és példaképe ő, aki sosem várakozott arra, hogy a megfelelő pillanatban tapintatosan próbálja közölni ha valamivel nem ért egyet. Megmondta ha hülyék voltunk, és erre mindenkinek nagy szüksége volt. 

A halottakat nem szoktam siratni. Erre is most jöttem rá. Lehet, hogy érzéketlennek tűnök, pedig ez sokkal több ennél. Aki igazán ismer, tudja, hogy én vagyok a földkerekség egyik legérzékenyebb embere. (Pénteken egyébként megríkatott egy reklámtábla a SPAR pénztárában.......) De az elmúlt évek megkeményítettek. Ami nem azt jelenti, hogy nem fájnak a dolgok, csak intelligensen igyekszem elfogadni a helyzeteket és megbirkózni azokkal. Mindenkinek vannak gondjai, feszültségei, megoldhatatlan problémái, saját drámái. Saját drámából nekem is bőven kijutott, és volt idő mikor minden nap álomba bőgtem magam. Ez az idő nagyon sokáig tartott. Elkezdtem undorodni a saját gyengeségem miatt, és szégyelltem magam az önsajnáltatástól. Vannak drámák az ember életében, amin nem tud változtatni, így kár érte sírni. Fel kell állni, körbe kell nézni, és ha nem tudsz változtatni a helyzeten, akkor nem szabad sírni, vagy magadba borulni miatta. 

Sírtam, mikor megtudtam, hogy Gyuri meghalt. De nem Gyuri miatt sírtam. Persze nagyon fog hiányozni, és sosem fogom elfelejteni azt, amit tőle kaptam. De rá mindig mosolyogva fogok gondolni. A GYIÖK miatt sírtam. Azok miatt a gyerekek miatt, akik itt maradtak Gyuri hiányában. Sokan vannak. És sokan közülük most először találkoztak az érzéssel, hogy valaki, akit szerettek, nincs többé. Zsuzskó, mint diákpolgármester nagyon jól összefogja őket ezekben a nehéz hetekben is. Zsuzs épphogy 20 éves. 13 volt, mikor bekerült a GYIÖKbe (én is ugyanakkor kerültem be, 15 voltam) és már akkor is megvoltak a saját drámái. Ő már tudja, milyen, ha meghal valaki, hitelesen tud most a Kicsik mellett állni. Minden esetre továbbra is le a kalappal Zsuzs előtt. 20 évesen a GYIÖK nevében temetést, koszorút, virágokat és halotti tort szervez. De ami mégfontosabb, támogatja a Kicsiket maga körül. Végtelenül sajnálom őket ezért a helyzetért, és emiatt bőgtem, emiatt bőgök most is. Nekik sokkal nehezebb.

"Ha meghalsz, az nem neked nehéz, hanem a többieknek, mert te észre sem veszed. Hasonló a helyzet akkor is, ha hülye vagy."

Az emberek születnek, és meghalnak. De az érzés, az emlék, és az egymástól tanultak mindig megmaradnak, és ezt senki sem tudja elvenni tőlünk. Rengeteget szoktam ezen gondolkozni, meg azon, hogy normális-e ha nem sírok, mikor meghal valaki. Persze néha én is bőgök. Beszélni nem szoktam róla, maximum leírom. Sajnos ilyen világban élünk, nem élhetünk örökké. Szeretni kell az embereket, mert nem tudhatod, meddig van erre időd. Én nagyon szerettem Gyurit, és szerintem ő is nagyon szeretett engem. Kicsit mentor, kicsit barát, kicsit kritikus, de mindig szívesen megölelt mikor odamentem hozzá. 

A halál egy végtelenül gonosz és igazságtalan dolog, és sose tudhatod, mire számíthatsz. A szüleid 90 éves korukig fognak élni? A pároddal együtt, 90 évesen pont egyszerre fogtok meghalni? A barátaid mindig melletted lesznek? Az emberek meghalnak. És most felhívom Apukámat hogy elmondjam neki, mennyire szeretem.

Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, sírni ha fáj, remegni a félek, érezni hogy élek. Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni, az utolsó órában mikor már megbántam, ezerszer megbántam, oly sokáig vártam, hogy elmúlt az élet.. kezdjetek el élni! 

home, sweet loneliness

majd egyszer az egész életem megírom visszamenőleg, meg biztos írni fogok majd egyszer az elmúlt két napról is, amit Sukorón töltöttem 11 munkatársammal kommunikációs tréningen, egy vadászkastély vendégeiként, és igazán tartalmas, érdekes és hasznos volt.

de jelenleg sokkal jobban mozgat az, hogy zsinnyegjek amiatt, ami itthon fogadott.
egyrészt, Létrás nincs itthon, de mentségére szóljon, hogy dolgozik. viszont felhívtam (mert azt hittem nem nappalos, hanem hogy itthon lesz és este megy dolgozni) szóval felhívtam hogy ugyan mégis, merre járhat, de elég bunkó volt, így már annyira nem is várom hogy hazaérjen.
Cézét többször hívtam napközben, örültem volna, ha átjön este, ezt szerettem volna egyeztetni, de ki volt kapcsolva a telefonja, vagyis nem volt térerő, nem értem el. aztán végül mikor visszahívott este ő sem volt túl kedves.

mondjuk tízes skálán 8-ra saccoltam a boldogságom, mielőtt beléptem a lakásba, hogy végre itthon lehetek, de most meg inkább visszamennék. minden esetre most elhúzok és vásárolok valami kaját mára meg holnapra, aztán az egészet felzabálom vacsorára lelkiismeret furdalás nélkül. mert megérdemlem.
(ebből a szempontból meg tudom érteni a működését annak a jelenségnek, hogy a depressziós ember miért hízik el).

flashback

mikor azt hiszed, hogy ha valamiről nem veszel tudomást akkor az nem is visel meg.

aztán két hónappal a szülinapod után eszedbe jut, hogy a családodból senki sem köszöntött fel, és átsírsz egy hosszúhétvégét.

ez a hétvége több sebből is vérzik. még azt is emésztenem kell, hogy a számomra legfontosabb ember a fejemhez vágta, hogy "kurva ügyesen baszom el az idejét" és hogy egyébként sem érdeklik a problémáim.

keresek egy csendes sarkot, és sírok tovább, tulajdonképp csak ezt szerettem volna kinyöszörögni magamból.

(és ez most nem igaz, abbahagytam a sírást mert a szombati 2 vizsgámra kell készülnöm.)

aagggrhhh

utálom, mikor mindenkinek igaza van :(

dühöngő

a mai nap tetőfokára hágott a stressz.
hágott. imádom ezt a szót. gyakorlatilag úgy is fogalmazhatnék, hogy széthág, szétbasz a stressz.

Mindenki, mindenki, úgy nyel ahogy nyalat, egy fecske, egy fecske, nem csinál nyarat...
Két fecske, két fecske, nem csinál telet, mindenki, mindenki, úgy nyal ahogy nyelet...

nem vagyok elég jó, sem magamnak, sem másnak. így érzem most. nyilván persze ez nem így van és én vagyok a legcsodálatosabb ember a világon - de most nyomorult vagyok és nyomorgatom kicsit a lelkem.
a CC-ben 5 nap alatt 3 új terméket tanultam be és vizsgáztam le belőlük, és a tegnapi nap még nem mertem alkalmazni a tanultakat. ma először vettem a bátorságot, hogy oké, ez a dolgom, megpróbálom tájékoztatni az ügyfelet. aztán jött a feketeleves, nem értettem a kérdést, nem értette a választ, nem tudtam, miről van szó és mit is kellene tanácsolni. szar dolog ez, nagyon. borzasztóan szar. és a következő két hétre még 5 új termék van betáblázva...
mindeközben kiderült, hogy Timcsihez nem tudok menni pénteken Szegeden aludni, így még az is kérdéses, megyek-e egyetemre a héten. (najó, most megnéztem, helyesírás szemináriumom lesz pénteken, arra mindenképp muszáj lemennem. szombaton meg _csak_ világirodalom:középkor előadás lesz, ami nem kötelező, de nem lenne hátrány, mert első félévben is világirodalomból buktam (akkor antikvitásból...)
szóval nagyon merengő dolog, hogy akarok-e nagyon drágán vadidegenekkel együtt koliszobában aludni...
és március második felében rögtön lesz hipphopp két zéhám is.

azt mondta valaki (talán Jusztin???) nemrég, hogy az embernek elvileg a legboldogabb hónap az évben, a születésének hónapja. ebben ringattam magam körülbelül két napig, aztán rájöttem, hogy egész el is felejtettem, hogy gyűlölöm a szülinapomat. ennek komoly okai vannak, de nem kívánok erről a blogon dühöngeni. a tavalyi is tökjó volt persze, de volt egy dolog, ami sosem lesz jobb, és ez hagy némi letargiát maga mögött. lehet, hogy ezt a születésének hónapját a leges legelső hónapjának értette?
minden esetre most a szülinapi összejövetelt is kicsit homályosnak látom. persze biztos istenkirály lesz, de most nem látom még ezt.

szerintem megnézem a Hysteria c. filmet (melynek alcíme: Avagy a vibrátor kialakulásának története)
aztán lefekszem aludni. nem sok értelme van ennek a napnak...

háztartástan

Profiknak: ha a vendégek váratlan beállítanak, semmi baj, a lakás minden nap, minden pillanatban ragyog.
Haladóknak: ha a vendégek elmennek, takarítasz.
Kezdőknek: ha a vendégek jönnek, takarítasz.

egyébként Létrás aranyos lakótárs, mindig mondja, hogy elfogadhatóan vagyok szétszórt háztartás ügyben, mert még fiatal vagyok, még kell pár év, hogy beleszokjak.

de már majdnem 1 évig éltem együtt Cézével, és most már legalább fél éve élek egyedül  Létrással, de gyakorlatilag ez egyedüli háztartásvezetést jelent, és még mindig képtelen vagyok normális életteret, szokásokat kialakítani. (örök hála és ingyensör Létrásnak, aki nem baszogat emiatt annyit, amennyit megérdemelnék.)

ciki, de ez van. még mindig arra vágyom, hogy valaki (anyu, apu) elmosogassa helyettem az edényeket, és kidobja a szemétbe a megszáradt kenyeret. és elintézze a bevásárlást.

a legrosszabb, mikor vasárnap reggel felébredsz, és sokminden van itthon, amit lehetne reggelizni/ebédelni, de mindenképp kellene hozzá még vásárolni 1-2 dolgot. ez azt vonja maga után, hogy kólát reggelizel, hogy erőd legyen lemenni a boltba ami a ház előtt van, és tulajdonképp vasárnap csak négyig van nyitva, de már fél három van, és éhes is vagy, hát ez borzasztó.

élelmiszer házhozrendelés, támogatva!

csak felkelnék, e-mailben leadnám a rendelést (tej, kifli, például) és fél óra múlva kihoznák, a futár elővenné a terminált, és én pokrócba burkolózva odaadnám a kártyám fizetni. majd dünnyögnék még egy fél órát, hogy lusta vagyok kaját csinálni, aztán az éhség győzne.

de amit a vasárnap reggeli "muszáj vásárolni különben felvágottat eszel kenyér nélkül" szituációnál sokkal bosszantóbb az, hogy mosogatni kell ahhoz, hogy főzzek, miközben mindenki tudja, hogy utána megint kezdheted előröl a mosogatást...

nyafff. lemehetek pokrócban a boltba?

nincsenek szavak

kommunikációt tanultam. mindig, mindenhol azt sulykolták belénk, hogy a molylepkék életéről is képesek vagyunk, képesnek kell lennünk 4000 oldalt írni, és a párnahuzat bolyhosodásáról is kell tudni hat órán át folyamatosan, megakadás nélkül beszélni. ezt a képességünket többen, sikeresen prezentáltuk jópár beadandónál, illetve szóbeli számonkérésen egyaránt. én remekül tudok általában a semmiről sokat írni élvezhetően, olvasható formában (erre a lehető legjobb példa a blogom!)
sőt, ehhez  99%-ban még csak meg sem kell erőltetni magamat (erre meg a legjobb példa a szakdolgozatom, ami nagyon nagyon rövid idő alatt íródott, az utolsó 12 órában pedig együltő helyemben írtam 15 oldalt megakadás nélkül.

erre, most már az egyik beadandóm tervezésénél is meginogtam már... egyszerűen, ötletem sincs, hogy fogok én több oldalt írni a KUTYA szó eredetéről, arról már nem is beszélve, hogy gyakorlatilag a kötelezően felhasználható irodalmamból  csak kettőt találtam meg eddig a neten.
az igazi probléma az, hogy a kutya szó a kut-ból ered (lágyabban kuty) ami igazából hangutánzó szó, a kutyu(li), illetve a kuku ugatást utánzó szavaiból származtatik. MI A KUTYAFRÁSZT FOGOK ÉN ERRŐL HOSSZÚ HOSSZÚ OLDALAKBAN MESÉLNI?!
pénteki leadási határidővel, meg egy másik, hasonlóan aljas beadandóval a hátamon...

a város szeret, a széllel csókol

"soha nem akarom magam úgy érezni, mint azon a napon..."

hú, sok ilyen nap van. néhány ismétlődött is az elmúlt években. blöeh. na mindegy, megint csak az jutott eszembe, hogy az emberek kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok, és határozatlanok, de erről már 466 bejegyzést írtam, a hónapban. :D

soulbreak

ismerős az, amikor valami belenyilal egyenest a lelkedbe, és annyira fáj, hogy beleborzongva kiráz a hideg, annyira, hogy szólni, mozdulni sem tudsz?

nem?

mázlista köcsög.

leírva

furcsa lények vagyunk mi emberek ( - és furcsák vagytok ti, férfiak!)
leírtam a gondolataim, érzéseim, sejtéseim és a legőszintébb véleményem mindenről ami körülöttem zajlik mostanság, aztán széttéptem, felgyújtottam és elástam hogy véletlenül se tudja meg senki.
leírtam őt is.
könnyű elveszteni a bizalmam.
(ugyanakkor, nagyon könnyű visszanyerni azt. csak tenni kéne valamit, és itt az ember mindig megtorpan. nem én, ti!)

viszont, most hogy már leírtam (ezt is, őt is), nagyjából másfél kilóval lett könnyebb a lelkem.

érdekes, hogy mi nők mindig mindent túlmisztifikálunk. Mucinak vázoltam a világom helyzetét, és rögtön felhoztunk mások javára 15 helytálló magyarázatot és kifogást, majd belelendültünk és nekiálltunk elméleteket gyártani, vajon mit gondolhat a másik, mit tesz és mit miért nem tesz.
ennek az egész misztikumnak az egyetlen célja (bár a nők ezt nem tudatosan csinálják, esküszöm!) hogy megnyugtassák a saját lelkük, hogy nem, nincs semmi baj.

az igazság viszont az, hogy ha valaki nem keres, akkor ő nem:
gondolkodik
nem fél
nem összezavarodott
nem tanácstalan
nem bizonytalan
nem önmagához sem őszinte
nem lelkis
nem kötődő
nem titokban érzelmes
nem magát rágja érted.

ha valaki nem keres, akkor az nem akar.

az élet ilyen egyszerű.
és szomorú.

társas - játék

nem voltam sose jó a bizalmi játékokban, és mostanában egyre több emberrel kell leülni a képzeletbeli asztal köré, és dobni a kockával, aztán ráhagyatkozni a kapott eredményre, anélkül, hogy csalnánk.
nem is szeretnék csalni, mert akkor legalább én lennék a hibás, így meg csak a sorsot lehet csesztetni ha valami elromlik.

ez most főképp Zakkantnak szól, mert mindig ő jut eszembe erről a versről (mert neki az egyik kedvence):
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

szóval most játszmák jönnek mennek, viharok támadnak föl és alszanak ki örökre, és félek, hogy veszteni fogok, mint egyébként mindig. azt akartam írni, hogy ezt a játékot nem nekem találták ki, de igazából egyik emberi játszmát se. sokkal inkább szeretném az életem egy olyan világban élni, ahol az emberek kimondanak minden mondhatót (Varró Dani: Randi), mert akkor nem kellene gondolkozni, hogy mibenlétem konstatáljam (sic!). mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki mindig mindenben teljesen őszinte lenne úgy, hogy nem állna fenn a veszélye annak, hogy sérül.. túlidealizálom az életet, ez van. azt hiszem, azért játszom rosszul, mert jól esik végtelenül őszintének lenni az emberekkel, és általában nem a várt eredményt kapom.

ezt meg Hobo írta Jim Morrison verseskötetének (A zenének vége) fülszövegére ((el kéne már megint olvasni)):
Én mindig szerelmes leszek abba, aki olyan, mint amilyen
Én szeretnék lenni
És ha bántják, az mindig én vagyok
De ha olyan lennék, mint te és te olyan lennél, mint én
Nem változna semmi
Így hát maradjunk ilyenek
_________________________________________

Szóval mostanában a fejem tele van gondolatokkal, foszlányokkal, emberekkel és emlékekkel, dalszövegekkel, versekkel, ritmusokkal, rigmusokkal...
és mindeközben baromira nem érek rá semmire, pedig nem ártana rendezni ezt a hatalmas káoszt.
az ilyesfajta káoszra gondolok, minthogy ilyen zenék jutnak eszembe (meg Tatabánya, 2005 körülről)

ki érti ezt...

minden reggel egyedül ébredek...

egy olyan embernek akinek mindene a társaság és a szeretet, nagyon szomorú dolog a magány.

én mindig is imádtam megosztani a számomra fontos emberekkel a fontos dolgaimat, ha éreztem, hogy nekik is számít a dolog, számítok.

tegnap úgy néz ki, munkát kaptam, életem első, régóta várt, teljes állását sikerült megcsípnem.

és amikor letettem a telefont, az első az volt (mint ilyenkor mindig) hogy éreztem, hogy el szeretném újságolni valakinek, hogy közösen örüljön velem, aztán rájöttem, hogy nincs kinek.

Cézét felhívtam, ő azért picit örült velem, meg órákkal később elmeséltem apunak is, aki szintén örült, de azért nem olyan érzés, mint...

nembaj, majd rendbejön ez is.

nincs igény, csak alvásra

Múlthét péntektől keddig dolgoztam megállás nélkül.

Közben megtanultam szópókerezni, meg megittam egy üveg whiskeyt a Alegjobbhaverral, majd eldöntöttem, hogy ebből semmiképp sem csinálunk rendszert.

szerdán záróvizsgáztam az első modulomból, médiatervezés, szerintem 75% körül lesz (úgylegyen!)

tegnap szintén dolgoztam, aztán este elmentem sokadmagammal lézerharcolni, nagyon izgalmas társaság jött össze: Cézé tesói, Cézével sok közös barátunk + egykettő testvére vagy haverja, meg soksok csopás, és egy szaktársaim is jött (a Prezis) :) Külön mókás, hogy a Szeplős a saját szülinapjára szervezett gokártozást mondta le, hogy inkább jönne velünk lézerezni, így ő is hozott pluszba 3-4 csopást akik a gokártra voltak hivatalosak :D
utána még ittunk egy sört, ahova már Cézé is csatlakozott mert addig dolgozott, de tényleg csak egy sör volt aztán jöttem is haza.

most nagyon élvezem a helyzetet, hogy itthon fetrengek, de már csak 2 órát rendel a háziorvosom, és el kéne mennem egészségügyi kiskönyvért........
de szerintem inkább majd hétfőn. most szükség van egy ágyban fekvős napra, mindenképp.

az előző poszt zenéje megint nagyon aktuális, meg ez is, szövegestül mindenestül, tudom, hogy volt már ez is a blogon, de hát............. ha egyszer még mindig igaz(nak kellene lennie) ...

Akkor amikor még együtt voltunk Azt mondtad szinte belehalsz a boldogságba Én meg azt, hogy az igazi nekem te vagy Mégis veled mindig magányos voltam De ez szerelem volt és az emlékek még fájnak Rabja lehetsz sokféle szomorúságnak Beletörődésnek, hogy vége lesz, mindennek vége Aztán rájöttünk mi is, hogy értelmetlen már az egész  Te annyit mondtál, hogy barátok még lehetünk De tudom hogy vége van és a szívem ennek örül De nem kellett volna, hogy ennyire eltaszíts Mintha soha semmi sem lett volna köztünk Mintha soha nem kellett volna a szerelmed Úgy kezelsz most mint egy idegent és ez annyira fáj Nem, nem kell hogy szinte bujdokolj előlem Csak szólj pár barátodnak szedjék össze a cuccaid, változtasd meg a számaid Azt hiszem nekem nem kell már többé Most már csak egy valaki vagy, akit valaha ismertem

igen, így kellene lennie.

ahj, megértem én, hogy a barátok mindig támogatják egymást, csak már kicsit fáj azt hallgatni, hogy "nálad úgy sem fog soha jobbat találni"... ki a tökömet érdekli ez? hogy én mennyire vagyok jó mások szerint? mekkora érték(nek kellene lennem,) vagyok mások szemében? mennyire én vagyok a világon a legszebb nő? és hogy mennyi érték van bennem, amit valaki nem értékel?
ha egyetlen embernek szeretnél megfelelni, és nem sikerül, akkor marhára mindegy, hogy a világ összes férfia a tied lehetne, és hogy a lábad előtt hever mind. najó, nyilván nem mind (sőt az én belátásom szerint egy se, sőt negatívba hajlik a számláló, de most mások nézőpontját írtam le).

ha egyetlen embernek szerettél volna megfelelni és nem sikerült, nem számít semmi, csak hogy megbuktál...

---

barátkozós V. - rosszul csinálod VI.

Tegnap rádöbbentem, hogy aki az elmúlt hónapokban az egyik legközelebbi ember volt az életemben, és bármikor számíthattam rá, ... hát, hogy is mondjam, kicsit hátba támadott.
Lényegtelen maga a történet, nagyvonalakban annyi, hogy problémája volt velem a munkahelyen, de nem nekem mondta, hanem az összes főnökünknek, és ezt nem igazán tudom mire vélni, hogy miért csinálta.
Vagyunk (voltunk?) olyan közel egymáshoz, hogy bármikor kisírhattam magam neki, bármikor gondolkozás nélkül viccesnek ítélt helyzetekbe hoztuk egymást (például csapkodni a másik fejét egy gumilabdával, hosszú hosszú perceken keresztül...) szóval nem csak egy szimpla munkatárs (volt?), ennek ellenére nem volt képes szólni, hogy ha valamit rosszul csinálok.

Na mindegy, én ezt magamban lerendeztem. Csak sajnálom, na.

everybody hurts

Vajon meddig bírom ki, hogy senkivel sem beszélek, mielőtt végleg összeomlom?

Türelemjáték.

Csak ne a szívem, lelkem, idegszálaim bánnák ----------------

Túlélésre játszunk. Általában. Néha meg már arra se.

Kedves naplóm!

Ez egy jó nap volt.

_________________________________________________________

Nyilván... nem.
leginkább a jelenlegi állapotom ezek a kifejezések jellemzik: kétségbeesett, ijedt, pánikolós, zokogós, gondterhelt.

a holnap előadandó szakdolgozat védésemet kellene befejeznem, de az egyetlen, amire jelenleg képes vagyok, az az, hogy ülök és bőgök.

borzasztóan büszke tudok magamra ilyenkor lenni. (nem...)

ja, és dühös is vagyok magamra, mert nem csak valóban fontos dolgokon és embereken bosszantom fel magam vagy aggodalmaskodom, hanem olyanokon is, akikhez alig van közöm, és soha nem is lesz több, szóval nyilván felesleges stressz... ennek a stressznek köszönhetően harmadik napja kelek talpig izzadtan félig bőgve. a tegnapi álmomban az a legérdekesebb, hogy álmomban egy olyan dolog zaklatott fel borzasztóan, és akadtam ki hihetetlen nagyon, ami egyébként az életben nem izgatna.
vagy legalábbis eddig azt hittem, nem izgatna...