"Nem vagyok különc, csak independens"

Nemrégiben Mus megjegyezte egy történettel kapcsolatban, hogy jellemző rám, hogy pont mást csinálok, mint a többiek, mintha direkt 'csakazértis' az ellenkezőjét látnám jónak, mint mások... szerinte mindig is szerettem kitűnni a tömegből.

Akkor kissé megbántott ezzel, mert csak féligazság. Igen, néha szeretek kitűnni a tömegből. Ki ne szeretné, ha elismernék, kiemelnék, valamivel a többiek fölé emelkedhetne? Két bátyám van, természetes versenyszellemben nevelkedtem (ki ér az ebédasztalhoz először? ki ihat a kólából először? ki büfög a leghangosabban? ... mindig vesztettem ...) de szerintem a világ egyik legnormálisabb dolga, hogy jobb szeretnék lenni, mint mások.

Aztán itt van ez: JOBB, mint mások... Megfoghatatlan. Őszintén hiszek benne, hogy senki sem lehet jobb, mint a többiek - mert ez relatív. Ami jó nekem, az lehet, hogy neked a legrosszabb rémálmod, ezért nem érdemes erőt fektetni abba, hogy jobbnak érezd magad másoknál. Magadnak jó vagy? Akkor jó, és kész. 

Szóval, szeretek kitűnni néha, ha arra rászolgálok. Ha egy céges rendezvényen hivatalosan megemlítik a nevem, megtapsol 200 ember, akkor igenis büszke vagyok magamra, és ezzel semmi baj sincs. 

Ugyanakkor mindennél jobban szeretném, ha a tömeg elfogadna. Sose tennék semmit másképp csak azért, hogy ne olyan legyek, mint a többiek, mert nagyon fáj, ha megszólnak azért, mert nem úgy látom a világot, mint a többség. Ettől függetlenül a saját világrendem fontosabb, mint hogy szeressenek. Musnak azt tudtam mondani, hogy őszintén örülök, hogy bizonyos szempontból más vagyok, mint mások - mert az emberek jó részében zavar valami. Ami például nagyon tud zavarni az az elfogadás hiánya. Sose tudnék valakit azért utálni, mert például meleg. Vagy mert szőke. Vagy mert fiatal. Vagy mert szép... és hány ilyen embert ismerek? Így hát örülhetek, hogy nem vagyok olyan, mint ők. Borzasztó érzés lenne kivetkőzni magamból, csak azért, hogy elfogadjanak olyannak, aki nem vagyok.

Persze mindenki ismeri, és elcsépelt, de most tökéletesen passzol: Nevettek, mert más vagyok mint ti... és én nevetek, mert ti ugyanolyanok vagytok.

(A címbéli idézet egy 10 évvel ezelőtti underground hiphop számból van: Deego - Csak egy levél)

Álmodj hintát, homokozót...

jó tudni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. például, hogy zokszó nélkül kezdek kisbetűvel továbbra is mondatot a saját blogomon. Jó tudni, hogy van hely, ahol az ember az lehet, aki :) és tudom, hogy senkit se érdekel, ha így, vagy úgy írok :)
Vannak dolgok, amiken nem is lehetne változtatni, bármennyire is szeretnénk.
régen sokat gondolkoztam rajta, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lennék olyan érzékeny, amilyen. Azt hittem, hogy a legjobb önvédelem, ha megkeményítem a lelkem, elzárom minden őt érintő kényes probléma elől. ezt a megkeményítés rengeteg dologban hasznomra volt az elmúlt 10 évben. Sokat formált rajtam, sokat tanultam magamról, és arról, hogyan kezeljem az akadályokat. Nem esem pánikba. Na jó, most kemény és erős vagyok, és ezt mondom... De tény, hogy rengeteg olyan helyzetben találtam már magam, amikor sokan eldobták volna a gépszíjat, hogy ennyi, és ne tovább... Ahelyett, hogy ilyen helyzetekben engednék a pániknak, és hisztérikus bőgésben törnék ki, veszek egy mély levegőt, és mérlegelek. Tehetek valamit, hogy jobb legyen? Ha nem, akkor a következő lépés már az, hogy el tudjam fogadni: nem változtathatok meg mindent (és mindenkit se, sajnos). Amire nincs befolyásom, azt el kell fogadni. Lázadhatok életem végéig, mert a lista végtelen, az engem ért sérelmekről, vagy megpróbálhatok élni ezekkel.
Talán ez a szemlélet az, ami miatt könnyebben veszem tudomásul a bukásokat. Persze, attól még végtelenül tud fájni, és a tehetetlenség a legrosszabb. akkor csak sírni lehet - de miért is lenne ez baj? Nem dühöngök, nem vádolok másokat, csak zokogok, hogy nem tudok többet, mást tenni az ügy érdekében.

lelki edzés évek óta ide, vagy oda, ugyanaz a végtelenül érzékeny lélekgombóc vagyok, mint 10 évvel ezelőtt. továbbra is tudok sírni BÁRMITŐL. és jól is esik. és kell is. aki mást mond, az hazudik.
most például remekül esik a Könnyű álmot hozzon az éj c. örök klasszikusra bőgni. üvöltve énekelni, és bőgni :) nem szomorúságomban, örömömben. mert a világ akkor is csodálatos, ha a társadalom jó részét utálom és képtelen vagyok elfogadni. mert akkor is tudom, hogy vannak olyan értékek, érzések, amik felülkerekednek minden emberi hitványságon. Ez egy altatódal, és bár a gyerekvállalástól olyan távol állok, mint ide 'lacháza (40 km autóval, a Google szerint) - ennek ellenére is látom magamat, ahogy majd a gyermekem ezzel ringatom... biztos sírni fogok akkor is sokszor a világ borzalmain, és aggódni a jövő miatt... de biztos, hogy mosolyogva fogom mindezt tenni, mert tudom, hogy én más vagyok. Az, hogy nem állok be a legnagyobb tömeg mögé teljes vállszélességgel - az ad bizonyosságot arról, hogy nem fertőzött meg minden, amitől félek. Ha majd egyszer a mi családunk is kiegészül egy új emberrel, akkor biztos vagyok benne, hogy Neki is a világ gyönyörű oldalát fogom tudni megmutatni, és ez szerintem rengeteget számít. A világ nem jó, vagy rossz, nem ilyen, vagy olyan - nem lehet beskatulyázni. Tudjuk, mennyi mindenből áll ez össze. Ennek ellenére, a világot és az életet gyönyörűnek kell felfogni, mert már az is csodálatos, hogy létezünk, hát még az, hogy ezt a létezést megoszthatjuk olyanokkal, akiket szeretünk, és részesei lehetünk egymás életének.