kedd, június 28

GYIÖK - Coelho mix

"Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
(mert a szeretet mindent le tud győzni, a gonosz embereket is le lehet küzdeni összetartással)

Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
(mert ha valamit szeretsz csinálni, akkor nem érdekel, hogyan próbálják elszakítani tőled)

Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
(mert akkor is teszed tovább a dolgod, ha van, aki nem hálás ezért, sőt.)

Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
(akkor is, ha már lassan mindenki utál mindenkit, és mindenki fél mindenkitől)

Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
(mert akkor is tenni kell a dolgokat, ha minden veszni látszik)

És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
(és akkor is ott kell lenni, ha minden veszni látszik, mert a cél szentesíti az eszközt.)

Paulo Coelho

hétfő, június 27

minden másra ott a ...

Szabadnapon ébresztőre kelni - kis kellemetlenség
Megkávézni a szabad téren a napsütésben - 300.- forint
Beszélgetni egy régi jó baráttal, és öleléssel elköszönni - felbecsülhetetlen.


Nagyon okosan tudom ámítani magam, mert az egyik melóm határideje ma reggel lejárt, így úgy érzem mintha most ballagtam volna általánosból, és enyém az egész nyár, szabadság, hepinessz meg minden.
Ugyanakkor a megbízást nem sikerült teljesítenem a határidőre, tehát a meló még mindig itt ül a nyakamon, tehát semmi indokom nincs erre a nagy frídóm érzésre. De, amíg még így látom a dolgokat, kihasználom, és a reggeli Zsuzskós találkám után délután összefutok Szandival is és próbálom elnyomni a bűntudatot, hogy nem dolgozom helyette.
A határidő csúsztatásával további borzasztóan elfoglalt hetek állnak előttem...

vasárnap, június 26

Smiley :)

Smiley - Elég hozzá, hogy elhiggyék, hogy jól vagy

Bocsi, megint megadtam az alaphangulatot. :)...
A hét munkásan zajlott, jobban mint eddig megszokott volt, szóval a panaszkodás is növekedett. Tegnap már ott tartottam, hogy hazaértem 7re, és lefeküdtem aludni este 11ig, hogy majd akkor csinálom a melómat. 11kor Cézé nem engedett felkelni gyakorlatilag, így aludtam tovább, és csak 10 után keltem. Picikét kimerült vagyok mostanában...

És ami miatt tulajdonképp írok, az az, hogy mindennél boldogabb lennék most, ha magamhoz szoríthatnám Anyukám, és a fahangommal, részéről már megszokottan üvöltve énekelném neki (ahogy a szülinapján szoktam éjfélkol a Boldogszülinapot):
"Már majdnem nagy vagyok, de nem bírom, el kell válni,
én most felakasztom magam, de semmi baj, lári-fári"
(Három kismalac)

És ő borzasztóan röhögne a szörnyű hangomon, ahogy mindig szokott, és én megfogadnám neki, mint mindig, hogy ha ilyen gonosz, akkor soha többet nem éneklek. Biztos azt is megjegyezné, hogy mekkora idióta vagyok, és én hajtogatnám, hogy de hát így szeret, ő pedig megölelne, hogy így-így.

csütörtök, június 23

anya főztje

gyakorlatilag az elmúlt fél éves családtól-különélésem során maximum 5 alkalommal főztem, sütöttem magunknak ételt, hála istennek egy nagyon jó szakáccsal élek együtt aki még szeret is főzni.

De, tegnap például resztelt májat főztem, életemben először, és rettegtem attól, hogy sikerült, gyakorlatilag 2 órával főzés után mertem megkóstolni.

És hát... istenien finom lett, soha életemben nem ettem még ilyen finomat. Persze, Anyci főztje életem végéig anya főztje lesz, de jobban ízlett az enyém, mint az övé. ennek ellenére persze bármikor bármennyit meg tudnék enni Anyci főztjéből, de ez meg az én főztöm, és baromi büszke vagyok magamra.

jihhá!

Cézé

ennek a posztnak nagyon egyszerű oka van:
akartam egy olyan posztot, ami "Cézé", csak, hogy bejelölhessem a poszt alatt, hogy "szeretem", hogy aztán jót mulassak magamon, magammal, hogy én milyen kurvajófejvagyok.


...néha csodákat tesz az emberrel 8 óra megfeszített munka néhány-ezer gyerekkel körülvéve...

néha tényleg, de ez most nem az a nap.
Az összes kölyök büdös volt. Nagyon. pedig náthás vagyok, de így is éreztem, egész nap...
És az összes kölyök fennakadt a monociklin, 2 óra alatt gyakorlatilag 100 gyereket kellett a 110 kilós tőkesúllyal együtt a saját súlyával megspékelve visszahúznom és megmentenem. Hős vagyok. Nagyon fáradt hős. Kettőt látok mindenből, abból is, amiből több van, legszívesebben letusolnék és lefeküdnék aludni (este 7 múlt 20 perccel) sőt, legeslegszivesebben le se zuhanyoznék csak lefeküdnék aludni. Sőt, így az ágyon ülve alszom el 5 percen belül, ha tovább folytatom az önsajnálatot, ami nem vezet sehova, mert előbb vagy utóbb úgy is az lesz a vége, hogy megvacsorázom, és már bevett szokásként leülök éjfélig dolgozni.

De a lelki békém miatt most nagyon fontos nekem az, hogy azt írjam ide a végére:
Cézé

szerda, június 22

frendsip ápdéjt

erre a posztra ( http://jaccoter.blogspot.com/2011/06/ez-ilyen-ez-nem-beszel.html ) visszatérve gondoltam befrissítem az eseményeket, mert az aznapi tombolásom alanya visszaírt a levélre, és örült nekem, és kedves volt, és leveleztünk fél napot, és érdeklődött, és nyitott is volt mindemellett, szóval jól esett a lelkemnek.
Ráadásul, felelevenített olyan régi emlékeket, amiket csak mi értünk, és ezek szerint neki is megmaradtak, és ez nagyon jól esik. nice day.

De, persze a társalgás nem ért el addig a szintig, hogy húú nem találkoztunk másfél éve, fussunk össze ha már 20 percre lakunk egymástól, de van, amikor azzal is be kell érnünk, ami épp jutott.

És hogy így estére Varró Danit idézzem (mert imádok Varró Danit idézni, annál csak József Attilát idézem szívesebben) szóval, az ember arról ír, mi nincs neki. Azt adja el, amit kölcsönkapott..


ééés hogy tartsam magam a szokásos (bár bizonyára idegesítő) csapongó formámhoz, meg kell említenem, hogy ma a metrón 20 percen át vigyorgott rám egy lány, aki pont úgy nézett ki, mint Gombóca, de kizártam a lehetőségét, hogy ő lenne az. :D

okoskodás

Annyira dolgoznom kéne, de annyira fáj a fejem az egésznapos gép előtt üléstől, hogy inkább hozzáadtam a jáccótérhez ilyen választható opciókat, ahol mindenki bejelölheti, hogy tetszett-e amit olvasott, vagy éppen nem.

ötletek jöhetnek, milyen opciókat tegyek még bele. a kedvencem a SÖR!, mert a cimkefelhő is azt mutatja, hogy az egyik leggyakrabban használt cimkém. be is cimkézem most gyorsan ezt is... :D

kedd, június 21

XXI. századi szerelmes vers

Neked, aki haragszol néha rám,
Neked, aki mellettem vagy, bár
Néha minden porcikád utál, 
Az arcodon látszik, hangod mutál...

Neked, akitől annyi jót kapok,
Neked próbálok, és ha tudok, adok.
Néha csak kinevetsz, látom,
Arcod mosolyát mégsem bánom...

Neked ajánlom minden szavam,
Neked, akit jobban védek, mint magam.
Néha elfelejtjük, mit jelent ez,
A lerágott csont, a régi lemez...

Neked van a legkedvesebb hangod,
Neked van a legsármosabb arcod.
Néha nem tudok betelni vele,
A vége mindig az, mint az eleje...

Neked mondok el magamról mindent,
Neked élek, Neked fáradok, hiszen
Néha a kerekek leállnak, tudod,
A lélek topog, míg testemben futok...

Neked köszönök minden órát,
Neked írhatom minden ódám.
Néha nem hallod, de lehet jobb,
Fülednek szavaim néha csak kosz...

Neked kérek bocsánatot százszor,
Neked, mert megbántalak párszor.
Néha nehéz megtalálni a szót,
A szót ami nem takar, csak jót...

Neked nyüstöllek, nem ellened,
Neked bántalak, bár nem kellene.
Néha mégis, és nagyon utálom,
A tükörképem ilyenkor nem állom...

Neked van igazad, mindig csak
Neked! Tudom, sose egyszerű velem.
Néha túllövök a kitűzött célon,
A veszekedés nem éri a cécót.

Neked kell hinnem, inkább mint bennem,
Neked, aki ismeri a lelkem.
Néha úgy érzem bántasz nagyon,
A szívem ilyenkor kinn hasad a napon...

Neked pedig borzasztóan fáj,
Neked, ki sosem bánt, bár
Néha a szavaid szétszakítanak,
A lélek manói egymás közt irtanak...

Neked mondom csak suttogva, halkan,
Neked lihegem édesen nyakba.
Néha elfelejtem, hogyan is kell ejteni,
A szót, mint nem szabad feledni...

Neked köszönöm, hogy sírni hagysz,
Neked van vállad, mi nekem vigasz,
Néha csak ez kell, hogy mellettem legyél,
Az érintésed kell, mint falatka kenyér...

Neked bocsájtok meg mindent, tudod,
Neked óhajtok, kérek, és konok
Néha a válasz rá, unom,
A legfontosabb MI vagyunk, tudom...

Neked próbálom megnyitni lelkem,
Neked, aki nem akart, de kellett.
Néha csak szeretlek, máskor meg imádlak,
A bíró már rég ránk rótta a vádat...

Neked ajánlom ezeket a sorokat,
Neked, aki mindig jogosan noszogat.
Néha elfelejtem, a szívem miért dobban,
A lényeg, hogy mindig, és egyre jobban!


Szeretlek. mérhetetlen nagy szeretetet és szerelmet érzek, ami 120%-on ég. Tudom, hogy utálod, ha a blogon írok neked, ahelyett, hogy mondanám, és tudom, hogy 120% sem létezik.

De azt is tudom, hogy mindennél jobban szeretsz engem, és ez a világ legfantasztikusabb, legmegnyugtatóbb és legcsodálatosabb érzése.

A siker csodálatos dolog, de az ember nem tud éjszaka hozzábújni, ha fázik.


Köszönöm a figyelmet. jövőhéten másfél évesek leszünk, ami azt jelenti, hogy már fél éve lakunk együtt. <3

szombat, június 18

csajok

azt hiszem, a hetek óta érő "ünnepeljünk, tökmindegy hogy mit" este nagyon jól sikerült.
melóba cipeltem 2 liter bort, 2 liter kólát, munka után vártam Vilcsire meg Mónira fél órát, aztán kimentünk a margit szigetre. jól beboroztunk, a fényképeket még nem mertem elkérni Vilcsitől, mert gyakorlatilag olyan fényképezős emlékeim vannak amikor épp fetrengünk, felállunk, elesünk, röhögő görcsöt kaptam negyed órára, és ebben a negyed órában Vilcs folyamatosan kattintgatott. :DDDD

eltévedtünk a holdudvarba is inni még egy sört hazaindulás előtt összefutottunk munkatársammal, aranyos volt, aztán hazataláltunk valamikor 3 és 4 között. Móni elment fél5kor, akkor lefeküdtem.

délután 3 lesz, és most döbbentem rá hogy ma van Qwas szülinapi bulija.
még nem döntöttem el, képes vagyok-e megmozdulni.

csütörtök, június 16

Kérem, töltse fel egyenlegét

még szerencse, hogy nincs pénz a kártyámon, mert néha bekattanok emberek iránt, de így akadályoztatva vagyok hogy este 11kor felhívjak olyan embereket, akikkel legalább 1 éve nem beszéltem - csak azért, hogy megkérdezzem, mi újság.

ma kétszer is elkapott ez a furcsa, rám jellemző inger, de visszafogtam magam, pedig elkérhetném Cézé telefonját.
DE, hosszú évek kemény tapasztalata azt mutatja, hogy ez az inger nem vezet sehová. pillanatnyi, röpke élményt, örömöt okoznak csupán, változást nem.

a változást mindig, mindenkinek akarni kell.

utálom azt, mikor szeretsz egy embert, de őt ez annyira igazából nem is érdekli.

de, azért hiányoznak...

ez ilyen, ez nem beszél

a kapcsolatok mindig marha érdekesek tudnak lenni. meg izgalmasak. meg idegesítőek.

általában ezekből mindig kettő teljesül. eszembe jutott ma Manó, és rájöttem, hogy ez a kapcsolat évek óta idegesítő, évi 1-2 alkalommal pedig jó. ami azért valljuk be, kevés.
persze, mikor senkire sem számíthattam, és a szó legszorosabb értelmében nem tudtam járni, őt hívtam fel, és ott volt 10 percen belül. mondhatnám, hogy szerencsés vagyok, hogy van ilyen ismerősöm.
be kellene érnem ennyivel, de én nem ez a fajta vagyok, ha barátokról van szó.

így most írtam neki egy levelet, hogy jöjjön át sörözni valamikor. nem söröztünk együtt már legalább 4-5 éve, és akkor még elég picik voltunk mindketten. kíváncsi vagyok, mit reagál, de ismerem már 8 éve, és sejtéseim vannak...


egyébként, jelenleg 3 melóm van. mostmár ezt is elmondhatom magamról. Gratulálok Judit, nagyon ügyes vagy, veregetem is a vállamat nap-mint-nap, hogy ezazzz, megcsináltad!
csak élni nincs időm. de, lehet hogy már ez a hajó rég elment, végül is, éltem én már eleget o_O

és ha már ilyen szép zanzás poszt született Manó miatt, elmesélem, hogy ma lakberendeztem, gyékények, és madzag (deszépszó!) segítségével, a nappalit és a fürdőt, pofás szárítót hoztam össze, meg mostam, teregettem, rendetraktam, ruhákat rendeztem, ittam ingyen sört, Ritával találkoztam hogy elköltsön rengeteg pénzt, megnéztem a Csak szexre kellesz-t, és dolgozni is kéne még picikét, de fél 12 van, és holnap reggel meló :/ bröáf. de, szép szabadnap volt, és most kiszedem Cézé füléből a fülhallgatót, és rárántom az ágyra, aludni.

hétfő, június 13

jáccótéri krízishelyzet

ugye, a virtuálison kívül, van nekünk itt 5 emelettel lejjebb, igazi, hamisíthatatlan, tavaly felújított belvárosi jáccóterünk is.
amit néha a hátam mögé kívánok. a tavasz első napsugaraival megjelent rajta ugyanis a TÖMEG, így, nagybetűvel. kislány sikít magában, kislány a tesójának, anyu a tesónak, apu a kislánynak, és gyakran anyu apunak és vica versa. szóval üvölt itt mindenki non-stop, bár hivatalosan este 8kor bezárják a jáccót (sajnos soha...)

egy lazulós, pihenős meleg nyári délután nem tudok pihizni, mert ha nyitva az ablak, akkor egyszerre 20 gyerek (és szülő!) üvöltözését hallom, ha zárva az ablak, úgy folyik rólam a víz, hogy akkor meg az hátráltat...

azt hittem, csak engem zavar itt a két tömbház között meghúzódó jáccótérzaj, de már a lakóközösség több (és valószínűleg idősebb) tagjait is kiakasztja. ki is akasztottak (:D) egy levelet az ajtóra, hogy közgyűlés, szavazás, gyertek, mert a kisgyerekek kis műanyag motorja kattog a friss betonon, este meg a tinik isznak és mobiloznak (sic!)   - ez utóbbiból egyébként én nem hallok soha semmit -
szóval, meg szeretnék szüntetni a jáccót, és első pillanatban örömködve olvastam, még az alternatívák is fel vannak sorolva, 5-6 utcán belül van legalább 3 másik jáccó ahol lehetne sikítozni és nincs tömbházak közvetlen fogásában így a visszhang sem lehet olyan brutális.

aztán belemerültem, és elszomorodtam. na nem azért, mert akkor mostantól csendes környék lenne a miénk, hanem azért, mert ahol én 6 éves koromig laktam, ott 4 emeletes lakóházak fogságában rejtőzött a mi kis saját játszóterünk, mindenki ismert mindenkit, anyunak csak bekiabáltál az ablakon, hogy csináljon ebédet, és anyu is kényelmesen figyelhetett rád anélkül, hogy a kutyaszarban kéne térdepelnie. meg ott mindenki figyelt mindenkire, és ha baj történt, mindig közel volt a segítség.
biztos mi is zavartuk akkor az ottlakókat, még estére sem zárták a játszót (akkoriban még nem volt szokás kerítéssel elkeríteni...) így biztos éjjel a fiatalok ott mulattak (ezt tanúsíthatom, utoljára 2 éve ültünk egy 8 fős társasággal azon a játszón, ahol felnőttem tulajdonképp) szóval biztos zavartuk ott is a lakókat, de az a miénk volt, nem kellett utcákat gyalogolnunk, bár ott megtehettük volna, egy csendes kis lakótelep volt az, ez meg már tényleg tömb és irodaházakból összetákolt betondzsungel, sok autóval és kevés zölddel...

ha mondjuk lenne egy 9 éves kisfiam, aki a három utcával arrébb lévő általánosba jár, már délutánonként egyedül sétál haza, én nyugodt szívvel engedném le egyedül (értsd nélkülem) a ház előtti játszóra. viszont ha 6-7 utcát kellene csatangolnia egy hintáért, már nem szívesen engedném el egyedül, sőt, kizártnak tartom... :/

szóval, sajnálnám, ha ezeknek a csapnivaló, hangoskodó, esetenként iskolából lógó, szedett-vetett kölyköknek távolabb kellene menni egy kis homokozóért, hintáért, vagy csak hogy együtt legyenek délutánonként a padon ülve (itt a környéken a pad is kincs már!).

viszont a jáccótér adottságai valóban borzasztóak. ahhoz képest, mennyi gyerek igényelné és veszi is igénybe, iszonyatosan pici, 1 méterre a tömbház falától kezdődik, valóban visszhangos, satöbbi...

vasárnap, június 12

csillagporos pupillákkal nézem, ahogy szuszogsz a paplanon

van, amikor egy helyszín felébreszt benned olyan dolgokat, amik néha eltűnnek a lila ködben , aztán mikor meg itt vannak, az nagyon jó.
aztán előkerülnek fényképek, amik bizonyítják, hogy megtörtént emlékeid vannak.

bizonyítják, hogy éltél.
és nem is akárhogy. bolondan, fiatalon, kacéran, szemérmesen, részegen és józanul, pofátlanul, meggondolatlanul, hibákkal és sértettséggel, engeszteléssel, könyvekkel, kávéval, sörrel, borral, nagy táskákkal, ingekkel, lábakkal, rövidnadrágban és anélkül, cigarettával, A lánnyal , a rengeteg kölyökkel, jhajjj, a szőkével, a butával, a kedvessel, a mogorvával, a visszataszítóval, a vonzóval, az őszinte baráttal, nevetségesen, rondán, szánalmasan, önfeledten, spontán [...]

szóval, olyan emlékek ezek, amik csak az enyémek. nem egyedül éltem meg ezek többségét, de én vagyok az egyetlen, aki ezekre úgy tekint, ahogy. mesés :)

mégszebb, hogy napról napra új képet tehetek/nék ebbe a hatalmas albumba. ma mindenképp egy biciklis képet tennék beléje, mert ma kiérdemelte a kétkerekű. meg sört. meg barátot és szerelmet.

a mai nap is mindennapi volt.
a mai nap is különleges volt.

[és csakhogy tényszerű is legyek: voltam dolgozni, volt sok gyerek, tehát munka is, aztán Vilcsivel találkoztam a Deákon, kimentünk a rakpartra a várral szembe, és söröztünk. estemegcézé <3. és egész nap bicikliztem. tökprofivagyok!]

álljon itt még egy emlék:

péntek, június 10

bodottá

A legnagyobb boldogság is unalmas teher, ha azt mással nem közölhetjük. /Kármán József/

vizsgaidőszak vége, sikeresen.
szerelem van. azt hiszem jobban, mint eddig és ez naccerű.

munka van (talán már három is)
nincs túlzottan meleg, ez szintén király.



mindig van minek örülni, na!




(gyakorlatilag az egész poszt Anett egyik 2009-es posztjából nőtte ki magát, köszönjük meg neki, és tudjuk be annak, hogy időm sincs gondolkodni, hogy bármit kitaláljak magamtól. azt hiszem így válnak az írópalánták unalmas, hétköznapi, írni és kreatívkodni képtelen felnőttekké. persze most nem magamra gondolok, én ezt azért igyekszem kerülni. csak most ez van.)

épp van pár percem

bevallom, azért máker vagyok néha. csak már nehezen tudok reménykedni ilyenekben.

De az még mindig fantasztikus szerencsére vall, ha kivételesen itthon vagyok és be van kapcsolva az a telefonom, ami heti 6 napot ki van kapcsolva, és sosem viszem magammal, mert minek. most meg itthon voltam, a telefon meg bekapcsolva.

és hívott egy régi-régi munkakapcsolat, akivel az elmúlt 1 évben egyszer beszéltem, hogy hú, van egy jó kis munka, nekem való, meg kéne csinálni, pénzért (nem koszt+kvártély), és mindenben megfelel az elvárásaimnak.
ráadásul, még zajlanak a tárgyalások, de már most szólt a srác, hogy éljem bele magam. szeretem ilyenkor.

van esély.

most pedig megyek a televízióba ingyér dolgozni. juhhéj!

vasárnap, június 5

hová forduljon az ember?

alulfizetett, kéthelyen alkalmazott munkaerő vagyok.
mennyivel mókásabb lenne, ha ez fordítva lenne.
elégedetlen vagyok, mert úgy érzem hogy havi 15-25 ezer forintért dolgozom annyit, amennyit más legalább 3-4szer ennyiért szokott. de egyszerűen ezen nem lehet változtatni.
így marad a dühöngés a belvárosi jáccótér felett öt emelettel.
ha egyedül lennék, nem lenne ezzel baj, de így olyanokat is megbántok, akiket nagyon nem szeretnék...

jövőhéten is 5 napot dolgozom majd, ebből hármat ingyen (kötelező szakmai gyakorlat), a másik kettőn pedig összesen 5.500.- forint lesz a keresetem... és mindez 27 óra munkát jelent...

és most következzék az egyik kedvenc, József Attilától, amit nem engedtek elszavalni nekem mert úgy gondolták, 13 évesen nem érthetem, mit jelent. ezúton üzenem, hogy akkor is értettem...

(HOVÁ FORDULJON AZ EMBER...)

Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé,
nem dob be ablakot, nem tép föl uccaköveket?
Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé
és nem elégedetlen, bár nem elégedett?
Hová forduljon az ember - ismétli megint az ismerős.
Borostás arca mintha látna, de szeme semmit se néz, akár a halé.
Milyen gyönge és bánatos! És bánata mily alapos, erős!
Meghalni semmiért sem tudna, de ha villamos ütné el,
bátran állna a halál elé.
Tudja mindazt, mit én tudok, de nem onnan tudja, ahonnan én.
Eszét külön, szivét külön szárnyalja be az egyröptü szó.
Madarat lát? - pihe suhan s a csontváz ott áll messzi
kopasz ág zörgő tetején - -
néki a fogalmak hideg vasak, miket csak messziről szemlélni jó.
Nézd! szólnék, de mit is mondjak? Meghallgat, de legbelül
egy öregre figyel
ki szomorúan mosolyogva őszi esőben lebontott hajjal bolyong
hűvös szelét már én is érzem s megrendülök.
El innen, el -
Ellenség ő, ellenségünk páralepte szemeivel -
nekünk vaskörmével kivül, a hideg kályhán csörömpöl, guggol a gond.