1 év

1 éve lakunk együtt a Létrással :) Na jó, hazudok, talán 1 hete volt az évfordulónk :)
amit ezzel kapcsolatban leszögezhetünk, hogy imádok itt élni, ahol, és azzal, akivel. keresve sem találhattam volna jobbat lakásból vagy lakótársból mikor 1 éve betoppantam az ajtón.
legelőször a Belfeszt után, hajnal 2 körül, amin végül túl sokáig maradtunk a Fizikussal meg a Kócossal, így én a Létrásnál kötöttem ki aki egy sörrel és egy pálinkával várt az ajtóban.
azóta is mindig ilyen jó érzés hazajönni.

ma reggel pedig valami kapcsán átszaladt a fejemen egy mondat, hogy hm, ezt egy éve elképzelhetetlennek tartottam. és mint a lavina, hozta maga után a többi mondatot.

• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, hogy 1 év múlva Cézével leszek együtt. 
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, de nagyon reméltem, hogy lesz egy kis spórolt pénzem.
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, hogy CC-s legyek.
• Egy évvel ezelőtt nem igazán láttam rá esélyt, hogy el tudom kezdeni az egyetemet, és nagyon nehéz volt rábeszélni magamat később.
• Egy éve nem gondoltam volna, hogy egy év alatt sem veszek majd magamnak saját biciklit :(
• Egy éve nem gondoltam volna, hogy ugyanazok az emberek fognak 1 év múlva is felzaklatni, felidegesíteni.
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, hogy a főiskolai tanárommal sok nyári napot töltünk versírással.
• Egy éve nem gondoltam volna, hogy 3 kilót fogok hízni!!!
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, hogy a magyar szak tele van rossz helyesírású hallgatóval.
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam egy átlagos egyetemi napot anélkül hogy rajtam sál lenne.
• Egy éve elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer kiderül rólam, hogy 15 éves korom óta hipszter vagyok.
• és valószínűleg azt is elképzelhetetlennek láttam, hogy holnap erre a számra mekkorát fogok bulizni a Parkban:

meg erre, de ezt már 1 éve is nagyon nagyon biztosra tudtam:

normálisnak nézek ki?

nem szeretek túlzottan a munkahelyen a közös konyhában ebédelni. 4 asztal van: abból kettőnél max 4 ember fér el, de többnyire elviszik onnan a székek javát, a másik két nagy asztal körül pedig 8-8 széknek van hely. (szóval, matekosok, 24 ember tudna leülni, ha lenne annyi szék. de csak 20-22 van, a székeket meg pakolgatja mindenki oda, ahonnan hiányzik éppen)

és általában tömve van a konyha. számomra vadidegenekkel. persze kollégák, társosztályokról, némelyikkel napi telefonos, e-mailes kapcsolatban is vagyok, de ettől csak még kínosabb a szituáció, mert személyesen fogalmam sincs, ki kicsoda. de legalább az nyugtat, hogy nyilván ők se tudják, hogy ki vagyok és mit csinálok én köztük.

Akik már több éve dolgoznak a cégnél, nyilván jobban ismerik egymást. ők többnyire a nagy asztaloknál ülnek (ők pakolják oda a kisasztaloktól a székeket) és egyébként is alig szokott hely lenni, így néha közéjük kényszerülök.

(itt azért megjegyezném egy pillanat erejéig, hogy természetesen nekem is van jópár olyan kollégám, akiket ismerek, kedvelek és szívesen tölteném velük az ebédidőmet, de a CC váltásban ebédel, így szinte esélytelen hogy elkapjak egy-egy ilyen embert a konyhában, hacsak valamelyikünk nem csúszott be az ebédszünettel. szóval, ritkán van jó társaság.)

tehát, tegnap eléggé meglepődtem, mikor azt láttam, hogy a nagy asztalok 75%ig vannak tömve, viszont az egyik kisasztalnál csak egy srác ült. furcsálltam is, mert biztos régi arc, a nagy asztalnál szoktak ülni az ilyenek a többiekkel, de legalább volt helyem mellette.

aztán rádöbbentem, miért eszik egyedül. először azt hittem, egy kis zsebszótárat olvasgat evés közben szótlanul (utálok is idegenekkel beszélgetni, szóval örültem), és csak akkor tűnt fel a csel, mikor az olvasást abbahagyva elővett egy rózsafüzért, és összekulcsolta a kezét. féltem, hogy nehogy azt higgye, kinézem őt, ezért csak félve pillantottam oda, és akkor láttam meg, hogy a kiskönyv nem zsebszótár, hanem az Újszövetség. aztán befejeztem az ebédem, és ugyanúgy ahogy jöttem, szótlanul leléptem.
_____________
ma ebédkor már egy másik asztalnál ült, egy kollégámmal beszélgetett. szeretem azt a lányt, nagyon csendes, visszafogott.

aztán mikor mosogattam, pont odakeveredett a srác, és egyszer csak in medias res közölte, hogy jujjjdejó így a hajam (tegnap befestettem), és hogy egyébként a tegnapi hajam az festett volt-e, mert az is jó, de most ez így más, tök jó, oké mész vissza dolgozni, szia helló.

mire hazaértem a munkából, bejelölt a facebook-on ismerősnek. meg szeretne ismerni?
akkor döbbentem rá, hogy vélhetően, mert nem traktáltam tegnap ebédnél a hülye felesleges csevegéssel az időjárásról, vagy nem számoltam be kéretlenül a legutolsó részeg estémről... vélhetően azt hiszi, normális ember vagyok.

szegény srác :D aljas pont ilyen kifejezéshez nyúlni, de szerintem már attól is kitérne a hitéből, ha csak a profélképeimet átböngészné.

_____________
a poszt szentsége és a teljesség igénye miatt mindehhez hozzáfűzném, hogy semmi bajom a srác vallási meggyőződésével, sőt, becsülendő, hogy képes hinni benne. külön és ismételten hangoztatnám, hogy kettőnk közül szerintem ő a normálisabb, és nem én. :)

just one moment for a touch

de én nem tudom nem adni neked az egészet...


a hétvégi tervek némileg átalakultak menet közben. tegnap átmentem Cézihez, hogy lemenjünk a rómaira aztán elhozzam a biciklit, de azt sajnos nem tudtam, mert lapos a kereke. de legalább a rómain sétáltunk (!!!!!!!!!!!!!) egy kört. :)
aztán úgy volt megyünk a fiúkkal inni, de végül ők inkább összeültek starcraftozni, pont mikorra beleéltem már magam. így végül egy volt munkatársammal találkoztam este és felmentünk az alagút felé, kalandozni, mert persze rossz útvonalon mentünk és megkerültük a várat. minden esetre jó volt, már rég láttam a fejét, és a szombat este sem azzal telt, hogy itthon ültem.

a mai nap fejfájással indult, és ez stagnált délután négyig, most meg már csak enyhe, szerencsére.
egész nap a besötétített szobámban fekszem és alszom, ez volt a mai terv, de most el kell mennem vásárolni mert különben ma is éhen halok, meg holnap is.

valamiért az általános életkedv a nullára csökkent, és nekikezdtem szomorkodni amin nem segített sajnos Cézé sem, így jól kibőgtem magam. bár ami azt illeti, már rám fért egy kiadós sírás. borzasztóan hiányzik ma valamiért a testi kontakt, legyen szó akárkiről... azt hiszem, ez a bajom, hogy nem tudom Cézét most jól megölelgetni - mert ő nem igazán szereti....
megyek, összeszedem magam, és jól megölelgetem Bazsit még mielőtt elmegy dolgozni és itthagy estére.
_____________________
update: Bazsit lekéstem, de cserébe ALEH kicsit felvidított, bár totál idióta mint mindig. igyekszik rávenni, hogy aludjak nála és nézzünk meg valami fantasztikus filmet, de ma egészenbiztos hogy nem utazom át békásmegyerre, sőt, a boltig se mentem még le kajáért...

pihe-puha

ma egész álló nap semmi másra sem vágytam, csak hogy hazaérve, forró teával a kezemben, 4 takaró alatt édesen Floppy Filippínóhoz bújva sorozatot nézzek.

és milyen szerencsés vagyok, hogy ezt mind meg is tehetem, ugyan ára van, majd cserébe hajnalban kitalálom, hogy mit eszem majd ebédre :D

egyébként, csak hogy valamiről szóljon is ez a bejegyzés, a Terápiát fogom nézni. mert mindenkire ráfér.

hello, photo!

ma majdnem elaludtam a munkahelyen, de tényleg, éber alvás, nem baj, Katával felváltva figyeltünk. gyakorlatilag egyszer sem volt olyan pillanat, mikor mind a ketten képben lettünk volna. úgy éreztem magam, mint az általános iskolai informatika óráimon :D

utána Dzsásztinnal nyakunkba vettük a várost, és versenyt futottunk az idővel, Nappal szembe, hogy még tudjunk normális képeket fotózni. ezért egy eldugott sötét szűk kis utcán fotóztunk egy órán át, aztán meglepődtünk, hogy már sehol sincs a városban fény. megpróbáltunk átmenni a Budai hegyek mögé, de aztán mégse. a Nemzeti színháznál végül kikötöttünk újra, és körbefotóztuk egymást a lámpánál, a fűben, a falban, a falnál, írógéppel, régi könyvvel, újabb hévvel, meg mindennel gyakorlatilag ami megmozgatta a fantáziánkat.
a képeket egyébként főképp a bloghoz fotóztuk (ide is, de elsődlegesen a Múzsa nélkülhöz) majd egyszer még ebben az évszázadban ki is lesz válogatva az a hihetetlen mennyiségű kép amit 4-5 óra alatt ellőttünk. minden esetre nagyon vicces volt és kreatív a délután. és profi fotósnak néztek minket :D
Sőt, volt egy srác, abban a szűk utcában, aki azt hitte, testvérek vagyunk. azért nyilván én vagyok a szebb.
____________________________

más.

az elmúlt 7 évben, amit aktív blogolással töltöttem (jesszus, nagyon furcsa belegondolni...) ((és lassan 10 éve lesz, hogy elkezdtem életem első blogját a Teveklubbon!!!))
szóval az évek során sokan kérdezték, hogy miért nem vagyok annyira igényes az írásaimra, hogy nagybetűvel kezdjem a mondataimat? amikor lázadtam, azt feleltem, hogy csakazértse, ez az enyém, azt csinálok vele amit akarok, szóval kuss, amikor meg már elmúlt a tinédzserkor, akkor mindig olyasmit fogalmaztam meg, hogy nekem így komfortos. és tényleg.
de, ha valakit ez annyira zavar, és mindenképpen nagybetűkre vágyik, az olvassa a Múzsa nélkült! nekik ez egy jó opció. a többeknek meg kötelező!

((frappáns felvezetőt tudok írni marketing céllal, mi?))

csak rámenős istennők, és bekábult szédítők...

imádom az esőt, és már borzasztóan hiányzott.
fürdőköntösben fázom az erkélyen, mert már ez is nagyon hiányzott régóta. az eső és az erkély két nagyszerű dolog, együtt meg mindig valami jó sül ki belőle.

főleg, ha ilyen zenéket hallgatok hozzá, mint ez.

köszönje magának :)

és a halál sem tudja
ez is marad az ő titka,
hogy lett ilyen ronda,
hogy lett így elfojtva,
köszönje magának,
mindenki magának.
Lapát!