48 óra

csupán ennyi van hátra, és máris a vonaton vagyunk Prága felé.

ez az utazás most az elmúlt három évre tesz egy hatalmas pontot (és itt most nem Cézére gondolok) csupán arról írnék, hogy Prága nem most kezdődött.
Ez egy olyan ajándék volt, amit sosem tudtak nekem átadni, és én sosem örülhettem neki úgy, mint egy ajándéknak. pedig mégis az.
igazából, az élet hozta így. a 20. születésnapomra kaptam volna, vagyis kaptam.

épp ideje elindulni :)

A jó híremen nem eshet csorba,
Beállok én is a tornasorba.
Hiszem, hogy két paralel történet
A végtelenben összeérhet.

Álmaimban nem ezt vártam, 
De felébredtem és megtaláltam.
Szabad egy hely, és leparkolnék,
Veled az időben eltévednék.

De tudom-e majd überelni anyádat?
És te nem mosod magad után a kádat.
Gyűjtünk lakásra és autóra,
Coelho-idézet a meghívókra…

Te vagy a legnagyobb hős a világon:
Én a királynőd és te a királyom.
(...)
Nyaral az ész, és mi megkukulva elvagyunk, mert jön a szerelem.

:)

Hajamban kis virág, és jó ízű a szád, és csak egy jelre vártunk...

a cím a fenti videóból van kiidézve, vagyis nem a fentiből, hanem egy másikból, aminek nem beszél az elején műsorvezető, meg énekes és zenészek se rontják a látványt, de valamiért nem találom azt a videót. így mondjuk ne nézzetek oda! :)

egyébként vége a vizsgaidőszaknak, 14 tárgyamból 12 sikerült :) sikerült kijavítani tavalyról a két bukást is - beszereztem helyette másik kettőt, de azok most úgy is fontosabban voltak. a vizsgaidőszak szokásosan telt, tejért is úgy mentem a boltba hogy közben marcangolt a bűntodat hogy épp nem tanulok... nagy megkönnyebbülés ám ez, mert hol a sírás folytogatott, hol pedig a leszarom hozzáállás nehezítette a felkészülést. de végre úgy dolgozom, hogy közben nem kell tanulni! ez nagyon furcsa, már egész hozzászoktam hogy egyszerre beszélek az ügyféllel és még befejezem gyorsan az antik jegyzetem bekezdésének utolsó mondatát... tanultam a munkában, tanultam odafele, tanultam hazafele, itthon nem annyit, de koncentráltabban. minden esetre nagyon jó, hogy vége!
(ápdét: most jöttem rá hogy egy tárgyam még nincs meg. a tanárnőnek elküldtem a dolgozatom jan26, azóta kajtatom, már mindent csináltam, de eddig egyetlen egyszer reagált, a fórumra, hogy keresi a dolgozatom. 5 nap türelem és önfegyelem után megkérdeztem, hogy megtalálta-e, de tegnap óta nem válaszol......)

Balázs volt az egyetlen, aki tudta még tartani bennem a lelket, akkor is ha néha arra jött haza szegénykém hogy épp az ágy szélére kucorodva bőgök... nagyon toleráns és segítőkész volt, én meg nagyon szégyellem ezt az egészet, mert a házimunkát is teljesen egyedül vitte a hátán zokszó nélkül - és ez eltartott vagy másfél hónapig.

nagyon vágytam már a februárt :) egyrészt, megint csak havi 3-4-5 alkalommal kell Szegedre menni, így több időm marad Balázsra, másrészt hamarosan utazunk Prágába <3 és Imoláékat is nagyon meg szeretném már látogatni meg a fogadott kis unokaöcsit Bazsit <3

szóval van élet, meg szerelem :) csak persze ez megint a blog rovására megy :P

kérdeztétek, hogy miért nincsenek mostanában gyorsan posztolható képsorozatok, ennek a magyarázata az egyik legújabb családtagunk, Balázs fényképezőgépe. egyrészt sokat fotózunk nagyon, ami időigényes, másrészt kvadmilliószor gyönyörűbb képeket csinál a gép mint a telefonom, és ezutóbbi képeit már látni se nagyon szeretem azóta :D illetve a munka+tanulás+Balázs bermudaháromszögben egyáltalán nincs kedvem leülni Tündérke elé, csak Balázs gépét birtoklom ha épp nincs itthon, a képeim viszont Tündérkén vannak.

azért mutatok egyet, ezt én csináltam. Balázs nagyon ügyesen fotóz, viszont nem publikusak a képei (ami vicc, mert TÉNYLEG nagyon tehetséges, bár minthogy életem szerelméről van szó, azt hiszitek úgy is hogy csak elfogult vagyok... de tényleg hihetetlenül ügyes már az első perc óta) szóval majd egyszer titokban beküldöm valami versenyre a képeit amit majd jól megnyer, és akkor talán ő is elhiszi, hogy van érzéke hozzá. :)