Mert mindenről nem tudtam blogolni. Itt van pár kép, random, kommentárt és időrendet (azt hiszem) mellőzve.:)
Röviden, volt itt Imola és Pisti vendégségben, én sokat járok Foxival aki a gyönyörű biciklim, sokat kirándultunk és sétáltunk, sokat barátkoztam, voltunk moziban, Élesztőben bodzás sört kóstolni, fagyizni, Szigeten, kaptam virágot, Rooftop moziztunk a corvintetőn, elköltöztünk Veresről, írtam verset a Tranzitban (+ megfáztam egy sör kíséretében), volt vidámpark, bowling ......... sokminden volt, most csak ezekről találtam leginkább képeket :D
Mostanában sok minden történt a körülöttem lévő emberek életében. Összeházasodott Alina és Laci, Szti és Károly, Flóra és Béla, Niki és Attila, Enci és Máté, (húh ezt még sose soroltam így végig, durva!), sok baba született, a Svájcinak gyereke lesz, és a legfrissebb, megszületett Imola és Pisti első csodás kisbabája, aki a Balázs nevet kapta :) Gyönyörűszép, de ami a leges legfontosabb, hogy mama és baba jól vannak mindketten :) Imola szerint mondjuk biztos az is nagyon fontos, hogy végre kétrészletben láthatjuk már őket, Balázs nem nagyon akarta megnézni, hogy mennyire csodálatos a mi kis világunk, olyan jó volt neki odabenn, hogy felmerült a gondolat azzal kapcsolatban, hogy Balázs érettségizni is pocakon belül fog :P De persze mostmár ő az ország egyik legfiatalabb lakója :) Helló!
Sajnos nem csak jó dolgok történtek mostanában. Papp Gyuri, a GYIÖK felnőtt segítője október kilencedikén éjjel meghalt. Túl korán. Másnap hajnalban tudtam meg, bőgtem egy kicsit Balázshoz visszabújva. Azóta nem nagyon sírtam. Gyurit végtelenségig becsülöm, szeretem, és mindig fontos lesz nekem. Amit a GYIÖKkel tett az elmúlt két évben az csodálatra méltó. Hirtelen 40 gyereket kapott a nyakába, 10-18 éves kiskamaszokat, akikkel meg kellett birkózni, hogy elfogadják. És Gyuri szeretetreméltó, mélységesen kedves és őszinte. Mindannyiunk Apja, segítője, és példaképe ő, aki sosem várakozott arra, hogy a megfelelő pillanatban tapintatosan próbálja közölni ha valamivel nem ért egyet. Megmondta ha hülyék voltunk, és erre mindenkinek nagy szüksége volt.
A halottakat nem szoktam siratni. Erre is most jöttem rá. Lehet, hogy érzéketlennek tűnök, pedig ez sokkal több ennél. Aki igazán ismer, tudja, hogy én vagyok a földkerekség egyik legérzékenyebb embere. (Pénteken egyébként megríkatott egy reklámtábla a SPAR pénztárában.......) De az elmúlt évek megkeményítettek. Ami nem azt jelenti, hogy nem fájnak a dolgok, csak intelligensen igyekszem elfogadni a helyzeteket és megbirkózni azokkal. Mindenkinek vannak gondjai, feszültségei, megoldhatatlan problémái, saját drámái. Saját drámából nekem is bőven kijutott, és volt idő mikor minden nap álomba bőgtem magam. Ez az idő nagyon sokáig tartott. Elkezdtem undorodni a saját gyengeségem miatt, és szégyelltem magam az önsajnáltatástól. Vannak drámák az ember életében, amin nem tud változtatni, így kár érte sírni. Fel kell állni, körbe kell nézni, és ha nem tudsz változtatni a helyzeten, akkor nem szabad sírni, vagy magadba borulni miatta.
Sírtam, mikor megtudtam, hogy Gyuri meghalt. De nem Gyuri miatt sírtam. Persze nagyon fog hiányozni, és sosem fogom elfelejteni azt, amit tőle kaptam. De rá mindig mosolyogva fogok gondolni. A GYIÖK miatt sírtam. Azok miatt a gyerekek miatt, akik itt maradtak Gyuri hiányában. Sokan vannak. És sokan közülük most először találkoztak az érzéssel, hogy valaki, akit szerettek, nincs többé. Zsuzskó, mint diákpolgármester nagyon jól összefogja őket ezekben a nehéz hetekben is. Zsuzs épphogy 20 éves. 13 volt, mikor bekerült a GYIÖKbe (én is ugyanakkor kerültem be, 15 voltam) és már akkor is megvoltak a saját drámái. Ő már tudja, milyen, ha meghal valaki, hitelesen tud most a Kicsik mellett állni. Minden esetre továbbra is le a kalappal Zsuzs előtt. 20 évesen a GYIÖK nevében temetést, koszorút, virágokat és halotti tort szervez. De ami mégfontosabb, támogatja a Kicsiket maga körül. Végtelenül sajnálom őket ezért a helyzetért, és emiatt bőgtem, emiatt bőgök most is. Nekik sokkal nehezebb.
"Ha meghalsz, az nem neked nehéz, hanem a többieknek, mert te észre sem veszed. Hasonló a helyzet akkor is, ha hülye vagy."
Az emberek születnek, és meghalnak. De az érzés, az emlék, és az egymástól tanultak mindig megmaradnak, és ezt senki sem tudja elvenni tőlünk. Rengeteget szoktam ezen gondolkozni, meg azon, hogy normális-e ha nem sírok, mikor meghal valaki. Persze néha én is bőgök. Beszélni nem szoktam róla, maximum leírom. Sajnos ilyen világban élünk, nem élhetünk örökké. Szeretni kell az embereket, mert nem tudhatod, meddig van erre időd. Én nagyon szerettem Gyurit, és szerintem ő is nagyon szeretett engem. Kicsit mentor, kicsit barát, kicsit kritikus, de mindig szívesen megölelt mikor odamentem hozzá.
A halál egy végtelenül gonosz és igazságtalan dolog, és sose tudhatod, mire számíthatsz. A szüleid 90 éves korukig fognak élni? A pároddal együtt, 90 évesen pont egyszerre fogtok meghalni? A barátaid mindig melletted lesznek? Az emberek meghalnak. És most felhívom Apukámat hogy elmondjam neki, mennyire szeretem.
Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, sírni ha fáj, remegni a félek, érezni hogy élek. Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni, az utolsó órában mikor már megbántam, ezerszer megbántam, oly sokáig vártam, hogy elmúlt az élet.. kezdjetek el élni!
Elszaladt pár hónap, sőt az egész nyár mellettem, vagyis inkább velem együtt.
Fogalmam sincs, hol kellene elkezdeni. Imádom Foxit a biciklimet, amin a vásárlás óta még mindig nincs első fék, de szerintem nem is lesz.
Újra van egyetem, amit annyira vártam, mint a foghúzást amin szintén valamikor a nyár legszebb napjaiban estem keresztül.
...ja, és el is felejtettem, hozzámentem Létráshoz. :) ... és még mielőtt mindenki elsápad, megpróbálom elmesélni.
Tegnap volt 3 hónapja, hogy valami meghökkentően tökéletes, könnyed és mély elkezdődött.
Minden egy levéllel kezdődött, amit Balázs írt (úgy döntöttem, mostantól szögre akasztom a blognevét), majd elutazott haza. Mire visszaért Pestre, én még mindig nem fejeztem be a levél olvasása után elkezdett neeem, nem, nem, neeem, neem, nem nem! monológomat, így volt szerencsénk leülni és megbeszélni. Vagyis meghallgatta, míg a neeem nem neem nem monológomat tökélyre fejlesztem. Megöleltük egymást.
Másnap elutaztam, és csak 2 nap múlva jöttem haza. Akkor újra megöleltem, és azóta nem vagyok hajlandó elengedni őt soha többé - és ő sem engem.
Akkor már másfél éve laktunk együtt, és soha semmi sem volt köztünk, akkor se, mikor szingli lettem (másfél év alatt kétszer is, hú!). Illetve, ez persze hülyeség, hogy semmi sem volt köztünk. A szeretet egy olyan formája volt kialakulóban, amiről fogalmam sem volt, hogy hova tart, csak azt tudtam, hogy nagyon fontos nekem, mindent megtudunk beszélni egymással, és szeretem vele tölteni az időmet.
Egyik barátom úgy nyilatkozott rólunk, hogy "eddig csak ott lógott a szekrénybe felakasztva" és másfél év együttélés után egymásra találtunk, és ez valahol igaz is.
Szóval, július 22 óta együtt vagyunk. 2013.08.08-án pedig kimentünk a Szigetre, egész nap forrónaciban császkáltam a porban, a hőség miatt negyedóránként a nyakamba borítottam egy üveg vizet, és így elég otromba látvány lehettem, mikor Balázs a Sziget Fesztivál népköztársaságának keretein belül megkért, hogy legyek a felesége :) persze, csak játék volt az egész, de mindkettőnk lába remegett, én (és szerintem ő is) elérzékenyültem kicsit :) Nem gondoltuk volna, hogy ez ennyire nehéz dolog :) de legalább volt egy főpróbánk, ami rám is fért, mert azóta valahogy úton-útfélen azt hiszik, házasok vagyunk. (és ez nem csak a gyűrű miatt van, múltkor egy telefonos ügyintézés során is rögvest a férjemnek nevezték :D)
És le kell írnom azokat a dolgokat, amiket a legtöbben kérdeznek tőlünk, mióta kiderült, hogy együtt vagyunk. Igen, a nappali még mindig az én saját szobámnak minősül, és nem, nem alszunk külön szobában. De ha Balázs este dolgozik, én általában a saját szobámban alszom. Együtt meg változó :). Illetve igen, még mindig fizetem Neki a lakbért, ehhez még a legelején ragaszkodtam és kikötöttem.
Hihetetlen, mennyire jó, és mennyire nem mertem belevágni. Sokáig ellenkeztem magammal, meg vele. Rengeteg hibát követtem el az elmúlt 4-5 év során, és nem szerettem volna újra. Az elmúlt hónapokban (mondjuk, február óta) nagyon sokszor gondoltam át a korábbi évek baklövéseit, és örülök, hogy ennyi mindent beláttam.
És örülök, hogy Balázs akkor jött, mikor a leginkább képes voltam rá.
A munkahelyi beosztásunk miatt nem vagyunk olyan sokat együtt (mint amit gondolnak az emberek az együttélő párokról), vagy mint amennyit szeretnénk, de ha együtt vagyunk, akkor a legtökéletesebb órákat töltjük együtt, itthon, vagy a városban mindenfele.
