Kezdjetek el élni!

Mostanában sok minden történt a körülöttem lévő emberek életében. Összeházasodott Alina és Laci, Szti és Károly, Flóra és Béla, Niki és Attila, Enci és Máté, (húh ezt még sose soroltam így végig, durva!), sok baba született, a Svájcinak gyereke lesz, és a legfrissebb, megszületett Imola és Pisti első csodás kisbabája, aki a Balázs nevet kapta :) Gyönyörűszép, de ami a leges legfontosabb, hogy mama és baba jól vannak mindketten :) Imola szerint mondjuk biztos az is nagyon fontos, hogy végre kétrészletben láthatjuk már őket, Balázs nem nagyon akarta megnézni, hogy mennyire csodálatos a mi kis világunk, olyan jó volt neki odabenn, hogy felmerült a gondolat azzal kapcsolatban, hogy Balázs érettségizni is pocakon belül fog :P De persze mostmár ő az ország egyik legfiatalabb lakója :) Helló!

Sajnos nem csak jó dolgok történtek mostanában. Papp Gyuri, a GYIÖK felnőtt segítője október kilencedikén éjjel meghalt. Túl korán. Másnap hajnalban tudtam meg, bőgtem egy kicsit Balázshoz visszabújva. Azóta nem nagyon sírtam. Gyurit végtelenségig becsülöm, szeretem, és mindig fontos lesz nekem. Amit a GYIÖKkel tett az elmúlt két évben az csodálatra méltó. Hirtelen 40 gyereket kapott a nyakába, 10-18 éves kiskamaszokat, akikkel meg kellett birkózni, hogy elfogadják. És Gyuri szeretetreméltó, mélységesen kedves és őszinte. Mindannyiunk Apja, segítője, és példaképe ő, aki sosem várakozott arra, hogy a megfelelő pillanatban tapintatosan próbálja közölni ha valamivel nem ért egyet. Megmondta ha hülyék voltunk, és erre mindenkinek nagy szüksége volt. 

A halottakat nem szoktam siratni. Erre is most jöttem rá. Lehet, hogy érzéketlennek tűnök, pedig ez sokkal több ennél. Aki igazán ismer, tudja, hogy én vagyok a földkerekség egyik legérzékenyebb embere. (Pénteken egyébként megríkatott egy reklámtábla a SPAR pénztárában.......) De az elmúlt évek megkeményítettek. Ami nem azt jelenti, hogy nem fájnak a dolgok, csak intelligensen igyekszem elfogadni a helyzeteket és megbirkózni azokkal. Mindenkinek vannak gondjai, feszültségei, megoldhatatlan problémái, saját drámái. Saját drámából nekem is bőven kijutott, és volt idő mikor minden nap álomba bőgtem magam. Ez az idő nagyon sokáig tartott. Elkezdtem undorodni a saját gyengeségem miatt, és szégyelltem magam az önsajnáltatástól. Vannak drámák az ember életében, amin nem tud változtatni, így kár érte sírni. Fel kell állni, körbe kell nézni, és ha nem tudsz változtatni a helyzeten, akkor nem szabad sírni, vagy magadba borulni miatta. 

Sírtam, mikor megtudtam, hogy Gyuri meghalt. De nem Gyuri miatt sírtam. Persze nagyon fog hiányozni, és sosem fogom elfelejteni azt, amit tőle kaptam. De rá mindig mosolyogva fogok gondolni. A GYIÖK miatt sírtam. Azok miatt a gyerekek miatt, akik itt maradtak Gyuri hiányában. Sokan vannak. És sokan közülük most először találkoztak az érzéssel, hogy valaki, akit szerettek, nincs többé. Zsuzskó, mint diákpolgármester nagyon jól összefogja őket ezekben a nehéz hetekben is. Zsuzs épphogy 20 éves. 13 volt, mikor bekerült a GYIÖKbe (én is ugyanakkor kerültem be, 15 voltam) és már akkor is megvoltak a saját drámái. Ő már tudja, milyen, ha meghal valaki, hitelesen tud most a Kicsik mellett állni. Minden esetre továbbra is le a kalappal Zsuzs előtt. 20 évesen a GYIÖK nevében temetést, koszorút, virágokat és halotti tort szervez. De ami mégfontosabb, támogatja a Kicsiket maga körül. Végtelenül sajnálom őket ezért a helyzetért, és emiatt bőgtem, emiatt bőgök most is. Nekik sokkal nehezebb.

"Ha meghalsz, az nem neked nehéz, hanem a többieknek, mert te észre sem veszed. Hasonló a helyzet akkor is, ha hülye vagy."

Az emberek születnek, és meghalnak. De az érzés, az emlék, és az egymástól tanultak mindig megmaradnak, és ezt senki sem tudja elvenni tőlünk. Rengeteget szoktam ezen gondolkozni, meg azon, hogy normális-e ha nem sírok, mikor meghal valaki. Persze néha én is bőgök. Beszélni nem szoktam róla, maximum leírom. Sajnos ilyen világban élünk, nem élhetünk örökké. Szeretni kell az embereket, mert nem tudhatod, meddig van erre időd. Én nagyon szerettem Gyurit, és szerintem ő is nagyon szeretett engem. Kicsit mentor, kicsit barát, kicsit kritikus, de mindig szívesen megölelt mikor odamentem hozzá. 

A halál egy végtelenül gonosz és igazságtalan dolog, és sose tudhatod, mire számíthatsz. A szüleid 90 éves korukig fognak élni? A pároddal együtt, 90 évesen pont egyszerre fogtok meghalni? A barátaid mindig melletted lesznek? Az emberek meghalnak. És most felhívom Apukámat hogy elmondjam neki, mennyire szeretem.

Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, sírni ha fáj, remegni a félek, érezni hogy élek. Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni, az utolsó órában mikor már megbántam, ezerszer megbántam, oly sokáig vártam, hogy elmúlt az élet.. kezdjetek el élni!