fáradtság fail

"kicsit szétszórtnak tűnsz" - mondta Lackó, mikor a hívás fogadás helyett egy laza csuklómozdulttal rányomtam arra a gombra, amivel kiloggoltam magam a telefonos hálózatról.

és ő még nem is tudta, hogy tegnap este mikor hazaértem, a kapu mágnescsippes érzékelőjén a munkahelyi  beléptetőkártyák egyikét huzogattam várva, hogy nyíljon az ajtó, majd a lépcsőházba érve a mindig nyitva lévő ajtót próbáltam meg a lakáskulccsal kinyitni. sose nyitottam még azt ki kulccsal. nem is szokták a lakók zárni. nincs is hozzá kulcsom.

szóval, csak ennyire.

hisztéria és fabula

tegnap elkezdtem írni egy (újabb) beadandót, a héten az utolsót, majd gyorsan el kellett rohannom, mert a Svájciék (Bencével a pocakban) mennek haza Svájcba (iszonyatosan furcsa, hogy nekik már ez a Haza O_O) viszont most itthon összeházasodtak, szóval ezentúl ők lesznek a Tokajiék, a két toronymagas srác pedig végre egyedülállóan élvezheti majd a blogomban a Svájci megnevezést.

szóval, Aloe, két sör, aztán rohanás haza, éjfél körül már ágyban fetrengés. reggel megint fejfájásra keltem az elmúlt 1 hónap tanulsága, hogy mostmár teljesen biztos, hogy nem bírom a szeszt újabban O_O

ma zombi üzemmódban dolgoztam, rengeteg volt a hívás és mégtöbb az idióta hülye. aztán rohanás haza írni egy borzasztó hülyeséget beadandó címen (az Egri Csillagokban két Tinódi idézet van, az egyiket nem is ő írta, miért nem is írhatta volna ő?) de Létrás aludt, mikor hazaértem, és nem volt net, én meg nem tudtam újraindítani (mert nála van a router) így kicsit megkésve, most mély levegőt véve egyszusszra megírom ezt a vackot, és a héten kivégeztem minden kötelezőt.
azért, a mostanihoz elég nagy lelkierőt ad, hogy szerintem se lett túl rossz a Kutya etimológiája, de az végképp nagy szó, hogy Cézé szerint zseniálisan jó, és biztos plágium és nem is én írtam. pedig de, és ezt imádom. ő a legnagyobb kritikusom, 100 irományomból mondjuk 90 nem tetszik neki, bár a szakdolgozatomról is nagyon elismerően vélekedett. nem is véletlen, zseniális, mint a mostani etimológia is, de nem elég, ha én tudom, mindig az a fontos, hogy mások mit mondanak. (a szakdolgozatom többek között Létrás is olvasta, aki szerint ki kéne adni könyvben, de minimum egy hvg kiadványban :D)

huhh.

még holnap meló, aztán minden szociális hiányosságot pótolni kéne, már holnap estére is két helyre ígérkeztem el, és akkor még Cézét nem számoltam bele.

hun, szkíta, hettita nyelrokonság

igazából a magyarok hettiták, de ne szóljatok senkinek, nehogy kiderüljön.

minden esetre, hun nyelven, szkítául kutha az a szó, ami nálunk kutya.
ami pedig nálunk kuvasz, a legősibb magyarfajtának nevezett kutya, na, hát az a hettitáknál (kuwas) a kutyát jelenti. tehát, a mi ősmagyar kutyánk volt a hettiták kutyája. A KUTYA.

szép dolog a nyelvészeti filológia, meg a kutya szó etimológiája, de soha többet nem vagyok hajlandó a témakörben beadandót írni, azt hiszem.

éjfél van máris. holnap meg nagyon sötét hajnalban kelés, munka után meg vár még egy beadandó, és egy búcsúbuli is. szép lesz.

nincsenek szavak

kommunikációt tanultam. mindig, mindenhol azt sulykolták belénk, hogy a molylepkék életéről is képesek vagyunk, képesnek kell lennünk 4000 oldalt írni, és a párnahuzat bolyhosodásáról is kell tudni hat órán át folyamatosan, megakadás nélkül beszélni. ezt a képességünket többen, sikeresen prezentáltuk jópár beadandónál, illetve szóbeli számonkérésen egyaránt. én remekül tudok általában a semmiről sokat írni élvezhetően, olvasható formában (erre a lehető legjobb példa a blogom!)
sőt, ehhez  99%-ban még csak meg sem kell erőltetni magamat (erre meg a legjobb példa a szakdolgozatom, ami nagyon nagyon rövid idő alatt íródott, az utolsó 12 órában pedig együltő helyemben írtam 15 oldalt megakadás nélkül.

erre, most már az egyik beadandóm tervezésénél is meginogtam már... egyszerűen, ötletem sincs, hogy fogok én több oldalt írni a KUTYA szó eredetéről, arról már nem is beszélve, hogy gyakorlatilag a kötelezően felhasználható irodalmamból  csak kettőt találtam meg eddig a neten.
az igazi probléma az, hogy a kutya szó a kut-ból ered (lágyabban kuty) ami igazából hangutánzó szó, a kutyu(li), illetve a kuku ugatást utánzó szavaiból származtatik. MI A KUTYAFRÁSZT FOGOK ÉN ERRŐL HOSSZÚ HOSSZÚ OLDALAKBAN MESÉLNI?!
pénteki leadási határidővel, meg egy másik, hasonlóan aljas beadandóval a hátamon...

kommentár nélkül

hiszti van.
minden hétköznap tök sötétben kelek, 4.40 körül, és ezt olykor megspékelem egy szombati Szegeddel, ami 4 órai kelést jelent. amikor meg nem egyetemre megyek, akkor a szombat munkanap, tehát szintén 4.40...

"Aludjunk vagy száz évet csöndben át"

(mondjuk, az mókás, hogy ha a fenti mondatot beírod Google-be (ami a kedvenc Tóth Árpád versemből származik) akkor az első helyen a korábbi blogom egyik bejegyzését hozza ki amit Hejusznak írtam, és csak másodikként Tóth Árpádot... :D)

drága idő

kevés van belőle.

a hétvégén szinte semmit sem csináltam. najó, voltam Szegeden, és 8 órán át filozófiát hallgattam.
érdekes, hogy többnyire képes vagyok 8 órán át ugyanarra a tantárgyra fókuszálni, de biztos hozzátartozik az is, hogy ha már utazom 5 órát, akkor legalább értelme is legyen. vagy, csak öregszem.
a fősulin (és most Jusztin például ezt ne olvassa el :D) az óráim javarészét nem az anyagra koncentrálva töltöttem. a gyakorlatokon még mondjuk 70%ban figyeltem, míg az előadások 95 százalékában többnyire olvastam valami könyvet, flippereztem vagy neteztem Tündérkén, vagy Mucival játszottunk a telefonunkon, vagy az általunk kitalált, Metropol-os hibakeresős játékot játszottuk a szaktársaimmal. ha egyáltalán ott voltam. az utolsó tanévben volt egy füzetem, amit 1 hét után elhagytam valahol, és nem túlzottan hiányzott a felkészülésekkor. a két darab szóbeli vizsgámon és záróvizsgáimon kívül nem emlékszem olyanra, amire ne vittem volna magammal puskát (ez persze mind hazugság, és életem végéig le fogom tagadni). minden esetre, nem kellett túlzottan megerőltetni magamat a suli elvégzéséhez. voltak persze borzasztóan nehéz, unalmas vagy felesleges tárgyaim, amikből ma sem tudok egy szót se felidézni, (gazdasági alap, csak hogy egyet mondjak) és nem is igazán tudom, hogy sikerült ezeket teljesíteni. az biztos, hogy nem megfeszített tanulással.
és amiért ezt az egészet leírtam... a mostani vizsgaidőszakban valahogy eszembe se jut az, hogy majd bármiből puskázni fogok. furcsa. felnőttem?

A filozófiát egyébként nagyon élveztem, persze az agyam és a szervezetem a 7. órában már nagyon erőltette a koncentrációt, pedig tényleg érdekelt a dolog. Az egyetlen, ami gondom, az az érzés, hogy nem kötelező a részvét, és ezeket a kanapén fekve is el tudnám olvasni... én sajnos az a fajta vagyok, akinek kell az, hogy valami kötelező legyen, különben nem túl szívesen csinálja meg, még akkor se, ha élvezi. ez a probléma a levelezővel.

meg persze a sok sok idő ami elmegy erre. szombat este visszaérve Pestre Cézé elémjött (még szerencséje, mert viccből nekem azt hazudta, hogy lemondja a talit. ezúton is üzenem, hogy még mindig nem nevetek) aztán elkísért nagybevásárolni kaját itthonra, átmentünk hozzá, ott aludtam (délig), aztán este hazakúsztam.
és beadandókat kellene gyártanom sorozatban, de ma már biztos, hogy nem...

black friday

a tudatlanabbaknak elárulom, hogy ez nem gyásznap, hanem az államokból indult vásárlási-láz nap.

minden esetre, nem erről akartam írni közvetlen, csak gondoltam megmagyarázom a címet.

a világon kevés dolgot imádok annyira, mint a hihetetlenronda bankkártyám. imádok kártyával fizetni, és fel vagyok háborodva, ha valahol nem tudok. sajnos az egyik kedvenc kisboltomban amiben olyan marha jófej az eladó srác, és a ház előtt van, pont nem lehet kártyázni, de szép lassan ráveszem őket, mint ahogy nemsokára majd árulják a kedvemért a kedvencolcsóboromat. :D

minden esetre, az biztos, hogy nagyon nagyon kevés készpénzt tartok kézben (miért nem kézpénz?!), általában még valahonnét marad nálam x összeg kp-ban, és ha nem tudok kártyával fizetni, abból fogyasztok.  nem is szeretem a készpénzt, de ez biztos összefügg azzal is, hogy egész félelmetes volt egész nyáron úgy hazajárni az étteremből hajnal 2-4 körül a 9. kerületben sétálgatva, hogy sok esetben 30.000 forint körüli kp volt nálam (ugye váltópénz, senki se nézzen ennyire gazdagnak :D) és a pénztárcámat se lehetett becsukni a sok pénztől (bár sose legyen nagyobb gondom) még szét is szakadt a brifkóm itt-ott.
szerintem nagyjából azóta, hogy napi százezrek mentek át a kezemen, tartózkodom a kápétól.

és persze a bankkártya másik hatalmas előnye... az egyik legjobb érzés a világon egy pihe puha tökéletes, meleg pokróc alatt elnyúlva a kanapén vonatjegyet, ruhát, karácsonyiajándékot, kiskutyafarkát vásárolni :)

PÉNTEK!!!

ma délután/este semmi sem tudja elrontani a kedvem :)))))

bár, azt kicsit sajnálom, hogy Cézivel mégse találkozunk este, de érthető indokai vannak, 20:00ig dolgozik a világvégén, én meg elvileg holnap Szeged miatt 4 körül kelek...

minden esetre, azért vigyorogva jöttem haza, és ennek egyetlen egy oka van: péntek!
még hazafele nézelődtem is kabátügyben (pedig utálok, egyedül meg végképp) aztán vásároltam is kaját holnapra, meg almát mert már megint csak úgy elfogyott egy kiló, hihetetlen, mennyi almát ettem az elmúlt másfél hónapban!!! :D
a jókedvemre megjutalmaztam magam egy zacskó csipsszel, meg vettem még némi ezt-azt.

most meg szokásos utazásszervezés van holnapra, aztán megeszek mondjuk másfél kiló sültkrumplit (egész héten krumpli láz volt O_O) sorozatnézés, Voice, semmi extra, csak péntek este. nem is baj, hogy ma nem iszom, elvégre a héten 3 napon ittam az ötből... :D

az egyetlen, ami képes gondolkodóba ejteni, hogy megéri-e nekem egy olyan óra miatt (filozófia ea.) utazni 5 órát, 4000 forintért, amin nem is kötelező a részvét?
de a múltheti szociológia sem volt kötelező, nem is tanultunk rajta gyakorlatilag semmit 8 óra alatt, de mégis jól éreztem magam, és egy olyan élmény volt, ami most biztos hiányozna, ha nem tudnék rá vigyorogva visszagondolni...
drága dolog ez az élményszerzés! ennyiből másodmagammal elmegyek moziba. vagy ha ügyes vagyok, egy hétig iszom. vagy veszek egy téli csizmát... hm. na mindegy, azért egyetemre járni jó, csak kicsit szívesebben járnék, ha ez a járás nem kerülne pénzbe, és időbe. :P

változatos étrend

hétfő óta a termés, biztos, hogy hiányos, de:
fél üveg rozé Mucival
rizs, pörkölt,
egy c vitamin
rizs, pörkölt,
egy c vitamin
mirelit fasírtos házi hamburger
két doboz sör Hóddal
sajtos rúd
egy c vitamin
mirelit fasírtos házi hamburger
(előbbi ismételve háromszor)
egy c vitamin
fél üveg száraz fehérbor Mucival
két alma
egy energiaital
kevés alvással töltött óra
háromszoros túlóra.

és még csak csütörtök van.
de nem baj, kispéntek! holnap végre Cézé, (a változatosság kedvéért mondjuk, csak hogy a terméshez is hozzátegyem, vszínűleg beiktatunk egy alkohollal történő szülinapünneplést), szombaton meg szegedi túra, egyetem. vasárnap aludni fogok, és filmetnézni a pihe-puha pokrócom alatt. mert én azt mondtam.

beadandót írni meg tanulni majd akkor, ha már nagyon muszáj. meg ha az egyik tanár végre válaszol a mail-emre, és ad a beadandómhoz témát...

pihe-puha

ma egész álló nap semmi másra sem vágytam, csak hogy hazaérve, forró teával a kezemben, 4 takaró alatt édesen Floppy Filippínóhoz bújva sorozatot nézzek.

és milyen szerencsés vagyok, hogy ezt mind meg is tehetem, ugyan ára van, majd cserébe hajnalban kitalálom, hogy mit eszem majd ebédre :D

egyébként, csak hogy valamiről szóljon is ez a bejegyzés, a Terápiát fogom nézni. mert mindenkire ráfér.

mégsem

korábban fejtegettem a témakört, hogy öregszem, mert egy üveg bor után is borzasztó fejfájással ébredek, de tegnap megittam FÉL üveggel, ugyanabból, és ma megint nagyon fájt a fejem reggel, de hát ennyi bornak nem kellene másnaposságot okozni, aztán rájöttem, hogy most ugyanazt a rozét ittuk Mucival, mint az előző alkalommal, szóval ez volt az ok, és nem a korom!

ennek örömére a biztonság kedvéért, holnap Hóddal sörözni fogunk, annak örömére, hogy velem ellentétben, ő most már hihetetlenül öreg. :D

Értékes emberekkel vagyok körülvéve, értékes az élet.

egy nagyon nagyon nagyon (értsd: borzasztóan) fontos és számomra kedves ismerősöm írt nekem, ebből származik alant az idézet, természetesen név nélkül. szeretem, hogy vannak ilyen emberek az életemben. szeretem, hogy anélkül, hogy tudnák, meghatározzák az életemet. ez olyan, ami szerintem mindenki szemében értékes lehet, ezért osztom meg a részletet. köszönöm Neked, hogy vagy, és olyan vagy, amilyen, és köszönöm nektek is, ha elolvassátok Őt.

"
van ennek a külföldre költözésnek egy dinamikája, amit egyébként nem érzékel mindenki, mert - most csúnya dolgot fogok mondani, de az igazság dolga nem az, hogy szép legyík - ez kizárólag intelligenciától és szellemi állapottól, ha úgy tetszik, tudati szinttől függ. az, akinek a magyar nyelv annyit jelent, hogy tud vele kérni egy Jégert a csapostól, meg el tudja magát káromkodni, ha a négyeshatoson a lábára hágnak, a kultúra meg a csigatévénél megáll, annak nyilván teljesen mindegy, hogy hol van. 

aki ennél picit cizelláltabban éli meg az őt körülvevő, és rá folyamatosan ható világot, önnönmagát a világban (ez nagy luxus ám! nagyon kevesen engedik meg maguknak: föltenni a kérdést, kicsoda vagyok én?), annak azért finoman szólva is kalandos. mert idegenben a "ki vagyok én?" kérdéskör rezgésszintje úgy erősödik föl, hogy teljesen átrendezi az embert. ha lehet így mondanom: megRENDíti - ebben benne van, hogy utána REND lesz, és én, tyúkszaros kis életem kevésnyi tapasztalata alapján meg merem kockáztatni, ez a költözés (bármilyen mozgás, változás, aka. földre születés!) elemi lényege.
egész más nézőpontból nézel mindenre. döbbenetes élmény.

na, akkor neked elárulom, hogy ez itten a világ utolsó kommunista országa, csak ugye fogyasztói társad-a-lomba csomagolva, mer' ez mostan a divat világszerte. ezt nem rosszból mondom, csak tényként. olyan szinten homogenizált a társad-a-lom, hogy néha tényleg olyan, mint egy falanszter. az arcok ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan ruhákban járnak (mert azt lehet kapni a Hennes és Mauritzban), ugyanazokat a szavakat mondják (én még nyelvet nem láttam, aminek ennyire nincsenek árnyalatai), ugyanazt zabálják, ugyanazt isszák. egészen elképesztő.
azt szoktam mondani, hogy amíg ez a retek világ van, ez a fogyasztói baromság, hogy azt is lenyomod a torkodon, amit sose akartál, mert már azt sem tudod, mit akarsz, mások viszont megmondják készséggel, szóval addig ez a legjobb rezervátum a világon. még talán Svájc ilyen. dögunalom, lehet dolgozni, kevés munkaórát, lehet akkora bért kapni érte, hogy talicskával nem lehet hazavinni, és lehet elkölteni minden ostobaságra.
az az egy szerencse, hogy az ország nagyon szép.
és még az is a szerencse, hogy ugye a belső utazás szempontjából tulajdonképp édesmindegy, hova MENTÉL EL, mindenképp más lesz a nézőpont.

még mielőtt félreértenél. én NAGYON hálás vagyok Norvégiának, anyámnak gyakorlatilag az életét mentette meg, az én életem átformálásához pedig megadta, megadja a lehetőséget, Norvégia nélkül felteszem, sosem jutottam volna el odáig, ahol most vagyok. (és még mindig nem vagyok sehol!)

"

D.I.Y. ömlengés

hirtelenjében feltámadt a hangulatom némi D.I.Y. mókához (Do It Yourself) ilyenkor szívem szerint egylevegővel festenék fecskéket a falra, szívecskéket a függönyre, fali képet krumplinyomdával, vagy ha nem lennék ilyen lusta, lemennék gesztenyét gyűjteni valami cuki asztaldíszhez (már ha a lustaság mellett, mondjuk tudnám, merre van errefelé gesztenye...) de ilyenkor persze semmi alapanyag nincs itthon...

szóval, a hirtelen jött kreativitást jelenleg kiélem a hűtőszekrény ajtaján, nem is rossz ötlet, mert múlthéten vettem a McDonaldsban 200 forintért mágneses üzengetőt (amivel a Ronald McDonald alapítványt támogattam, hogy a gyermekkorházak közelében több ingyenes lakás legyen a családoknak)
és rájöttem, hogy ebből az üzengetőből ki tudom rakni azt, hogy KÉRLEK MOSOGASS EL, KÖSZÖNÖM, SZERETLEK

Létrás biztos értékelni fogna ^___^

Emlékszel még, ugye?

Emlékszel, mikor a szél kócosra szedte a hajunk, és összerúgtuk a dorkónkat, amik séta közben egymásnak vágták azt a sok követ? Emlékszel, mikor szembe jöttél, és láttál, és már én is láttalak? Emlékszel, hogy hányszor meglökött az éjszaka egy üveg bor társaságában, és hogy télen sosem volt hideg, nyáron meg mindig esett az eső? Hogy sosem kellett futni a villamoshoz? Hogy mindegy volt, hogy mikor érünk oda, ahova mentünk? Hogy az éjjel-nappaliban mindig lehetett kapni alkoholt? Hogy a felhők mindig úgy bolyongtak az égen, hogy aztán mégis egymásra találtak? Emlékszel, hányszor bántottuk egymást, anomáliaként, titokban?

Csak, gondoltam megkérdezem.

_________________________________________________



Nem igazán idevág, csak erről meg most eszembe jutott ez a szám, meg Gaspi. Sokszor bántottuk egymást, miközben ezt a számot hallgattuk.
Elmentek a régi barátok, s nem jönnek soha vissza ma már... de keresd meg a lányt, tudom hogy megtalálod, kicsit haragszik ugyan rád, de azért visszavár...
ilyen ez a barátság dolog.

Egyetemi Ki Kicsoda?

végre a hétvégén tudtam kicsit pihenni, meg kötelező köröket futni, bevásárlás, pakolás, minimális emberi kapcsolatok ápolása... bár ez utóbbi pénteken kudarcba fulladt, mert a II. Judit Szeánszot utolsó pillanatban lemondtam az érdeklődés hiánya miatt, két három emberrel meg nem lett volna igazán érdemes, főleg, hogy jó kis vendéglátó módjára sütni akartam nasit, meg minden földi jót, de pénteken amúgy is épp olyan kedvem volt, hogy két ember kedvéért még rendet rakni se lenne kedvem, nem hogy sütögetni...

így végül átmenekültem Cézéhez, és a világtól elzárva töltöttem a hétvégét vasárnap kora délutánig, amikor is hazavetett a sors a bevásárlással.

és most igyekszem utolérni magam, pakolásban, önmagamra fordított időben, egyetemben, kikapcsolódásban és minden egyébben, több kevesebb sikerrel.

végre vettem a fáradtságot, és ki kicsodát játszottam az egyetemi coospace rendszeren, átolvastam minden kurzusfórumot amit felvettem (még azt is, amit végül leadtam, de azért hasznos infó volt a tanárról így is :D)
plusz igyekeztem rájönni, milyen órákról maradtam le teljesen, mikről részben, és összegeztem fejben, hogy melyik tanár kicsoda, kinek miért kell levelet írni, nehogy rossz tanártól várjam a beadandó személyreszabott témáját, satöbbi... most lehet nekem szurkolni, mert egy zh-t megpróbálok kiváltani egy beadandóra, arra hivatkozva, hogy minden egyes óráján benn voltam a tárgynak (Alkalmazott nyelvészeti kutatások) és hát valljuk be, ez önmagában is nagy szó.
már csak arra kéne rájönni, hogy Zsigri, vagy Sinkovics a jó fej, mert akárhogy próbálkozom, nem tudok visszaemlékezni rájuk...
Vadaival is kéne picit foglalkozni, mert bár csak előadást tart nekem, abból viszont 5 különbözőt... nem ártana tisztázni a helyzetet...

na, bizony most ez ilyen nyafogós lett, ez van. :D

inni mindig van ok

rájöttem, mennyi mindent nem ünnepeltünk meg úgy, ahogy a helyzet megérdemelné.

például, a múzeum újranyitását.
a szakvizsgám sikerét
Cézével az újra-összeborulásunkat
azt, hogy felvettek az egyetemre
(...)

najó, lehet, hogy megünnepeltük ezeket, csak nem emlékszünk.

:D

"Aki nem tud nyitott szemmel aludni, annak nem való a felsőoktatás"

voltam ám Szegeden egyetemen, meg Imoláéknál s.o.s vendéglátásban, és tudtam is, hogy nem sok időm lesz erről blogolni, ezért hazafele a vonaton írtam egy bejegyzést, és szombat óta most végre annyi időm van, hogy posztoljam :)

azóta pedig egy jó kis szombat estét, és fél vasárnapot töltöttem együtt Cézivel, aztán átmentem Mucihoz meglátogatni a frissen műtött orrát (nagyon mókás, úgy néz ki, mint egy íííírtóóóócuki mosómedve a gipsszel a fején, akit jól megpüföltek és ezért csini monokli is jutott neki a bal szeme alá :P) szóval jól ottragadtam a picsogás közepette, csak 11 körül értem este haza, ezért nem voltam túl fitt hétfő reggel.

ennek ellenére hazafele az esőben munka után még bevásároltam, kicsit takarítottam, leszedtem a szárítóról a ruhákat már végre, főztem ISTENIFINOM resztelt májat krumplipürével, ami úgy néz ki kivételesen elég lesz 1 vacsira és 2 ebédre, hurrá, mert ma eszem ágában sincs főzni...

szóval,

a hétvégéről, RÖVIDEN :D (bocsi, a vonaton kicsit unatkoztam...)



pénteken nagyon nagyon hajnalban keltem, szebb szóval hajnalok hajnalán, mert egy dolog, hogy a 6:58as vonattal mentem a nyugatiból, de este már fáradt voltam a készülődéshez, így még hajnalban kellett összepakolni a vinnivalóm, ruhák, kaja, stb… annyira könnyen sikerült kelnem, hogy még pizzát is sütöttem (oké, csak mirelitet) és elcsomagoltam az útra.

mondjuk, ahhoz elég kómás voltam, hogy tudatosuljon bennem, hogy inkább Kökire kéne mennem, mint a nyugatiba, mert akkor tovább is aludhatnék, meg miegymás :D mindig megfogadom, szóval, majd legközelebb.

a vonaton pizzát zabáltam kétpofára és Chuckot néztem, aztán elálmosodtam de nem tudtam aludni mert egy 8 éves kisfiú üvöltözött mellettem, és semmilyen fülhallgató sem képes egy ilyen zajforrást kizárni.

volt egy Klasszikus magyar irodalmam, amiből már semmire sem emlékszem… aztán ezt követte borzasztó mennyiségű Hangtan, viszont Zsigri tanár úr nagyon megnyerő, imádom az egészet, pedig rettegtem a hangtantól. a végére azért már éreztem, hogy nem tudok éberen figyelni, és ő is bekeményített, nem volt elég már a magyar szavak helyes toldalékolását és hasonulásait vizsgálni, áttértünk az angolra, majd az arabra, majd némi MANDARIN szó is terítékre került. eddigre már kisült az agyam. az a baj a levelezővel, hogy hiába érdekes a tárgy, izgalmas az előadás, jófej és vicces a tanár, egyszerűen a 4. vele töltött óra után totál elunom magam, elfáradok, és nagyon nehezemre esik odafigyelni. ennek köszönhetően jöttem rá, hogy voltaképp én mennyire is ragaszkodom a változatossághoz.

5 körül végeztem, még volt némi időm amit elcsámborogtam az Árkádban (egy olyan boltot kerestem, ami sajnos ott nincs is… :D) aztán a Mars téren beálltam a Mezőhegyes felé induló buszra váró tömeg közé. a világ leglassabban jegykiállító sofőre vezetett. (és ma megtanultuk, hogy téves a SOFŐRRAL szó (bár, most hogy írom, a word nem jelzi hibásnak). szerencsére a vezetési sebessége nem volt olyan vészes mint a jegykiadás, így 7 után nemsokkal Mezőhegyesen találtam magam, ahol már várt Imola, Pisti, és Asterix (a kocsijuk). Jó volt látni őket megint, és tündérbogarak voltak hogy befogadtak éjszakára. vacsiztunk, trécseltünk sokat, közben néztük a Voice-t, aztán már aludni kellett volna de ez eléggé elhúzódott :) aztán végül éjfél körül kidőltünk.

ma 5kor keltünk, fél6ra ki is másztam az ágyból, kávéztunk, és indultunk is Mezőhegyesre, a 6.25ös Szegedre menő buszhoz. nagy volt a köd, amivel nem számoltunk, és a busz is misztikusan, korábban indult mint kellett volna, így negyed óra ácsorgás után realizáltuk, hogy lekéstem. mérlegeltünk, mit tudunk tenni, mert Imoláék mentek Gyulára kórházba, de semmi olyan települést nem érintettek ami nekem jó lett volna, illetve ők sem tehették meg azt, hogy miattam kerüljenek, így a 7.30as vonat mellett döntöttem, amivel több probléma volt: nem volt rajta fűtés. drágább (bár szerencsére csak kicsivel) mint a busz. kétszer annyi a menetideje, és Orosházán át is kellett szállni egy szintén fagyos vonatra, ami végül elvitt Szegedre. nagyjából Orosházán jöttem rá, hogy ha már úgy is 7.30ig vártam a vonatállomáson, akkor már bőven ráértem volna mégis csak busszal menni, mert oké, megijedtünk, hogy lekéstem a 6.25öst, de a következő meg 7.45 körül indult, és ugye olcsóbb, gyorsabb, kényelmesebb mint a vonat, de mindegy, így legalább kicsit tudtam aludni (amit a buszon nem tudtam volna) :)

A BTK-ra kómásan (és elkésve) beérve jött az első meglepetés: egy srác kinyitotta előttem az ajtót, majd ahogy mentem el előtte, a mellette lévő megjegyezte az udvariasabbnak hogy „Előbb engedjük be a Juditot” – a volt főnököm volt az :D jól megörültünk egymásnak, meglepődtünk jócskán, aztán ő rohant a vonathoz, én meg órára.

Megálltam a Mikola Tibor szeminárium előtt, és akkor jött a második meglepetés. nem elég, hogy 9 helyett 10re értem oda, a terem zárva volt, és egy árva lélek se volt az emeleten. lefuttattam néhány lehetőséget, hogy mi történhetett: esetleg túl sokan voltak és nem fértek be a Mikolába, ezért kerestek másik termet. a tanár lebetegedett, vagy csak nem ér ma rá, és szólt reggel hogy mindenki menjen haza… már elég erős volt a késztetés, hogy haza induljak, végül mégis bementem a TOba a nagyonöreg nénihez, színt vallani, hogy késtem, nem tudom hol van órám, és azt se, hogy ki tartja mert az órarendemben nincs megjelölve az előadó neve. szerencsém volt, mert rémlett neki, hogy bizonyos tárgyak csoportosan vannak tartva, így a Bev. a Társadalomismeretbe kulcsszó kimondása után meg is találta. Nem igazán értem, hogy gondolják, hogy elfelejtenek szólni a levelezősöknek arról, hogy van ilyen, hogy csoportos óra, és hogy máshol van… ugyanis annyi instrukciót kaptunk az első héten, hogy az összes óránk a Mikolában van egész évben… és nem azért nem tudtam, mert késtem, a többiek mesélték hogy ők is a portásnál érdeklődtek… na, mindegy.

sokmindenről nem maradtam le, mire leültem, épp ott tartott a tanár, hogy Na, tehát, a szociológia fogalma.. ahj, tudtam én, hogy ez a társadalomismeret csak beetető kamu, ettől féltem. meg a szociológiától, viszont Katona Péter nagyon mókás, megkedveltem, és elég szimpatikussá tette a szociológiatanulást is. valószínűleg mákom van, mert úton útfélen mindenki azt hajtogatja, mennyire nehéz a szoc, és a legtöbb a rossz tanárokra is panaszkodik.

az egyetlen hibája Katonának, hogy csapong, így gyakorlatilag másfél óra alatt egy bekezdésnyi lényeges dolgot mondott el, sokat mesélt, majd a tízperces szünet után megint másfél órában megismételte az első másfél órán elhangzottakat. így már nem volt annyira vicces a gondolat, hogy 8 órát kell együtt töltenem vele és az előadásával… de lefoglaltam magam, csak nem túl sok új információt kaptunk. és megint morcos vagyok, mert megint megszavazták, hogy az első blikkre 1 órás ebédszünetünk (amit minden tanár csak fél órásnak emleget) legyen most csak 15 perc… és így sem végeztünk korábban, 17.10kor még legalább 10 ember itta a szavait, amikor én elindultam a vonathoz. (korábban pedig szép fokozatosan 10percenként elment valaki.

most pedig vonat, haza, sötétben, imádom, és Chuckot fogok nézni míg Tündérke le nem merül. aztán még be kéne mennem a tescoba, ha nem leszek túl fáradt, és remélem este Cézi átjön.

öregszem....

sajnos, egyre inkább érzem, hogy a korosodás elért, de szerencsére nem hízom, csak abban látszik, hogy egyre nehezebbek a másnapok, egyre kevesebb alkoholmennyiséggel is :/

ma nagyjából délutánig erősen oda kellett figyelnem, hogy ne hányjak bele a kedves ügyfél fülébe telefonon keresztül, valamint hogy ne legyek agresszív minden egyes munkatársammal aki csak rámnéz. bár, megdícsért az egyik, hogy nem is látszom másnaposnak. köszi, ezt mondjátok a fejemnek meg a gyomromnak :D
egy zacskó szotyi, 3 alma, 4 fasírt, 2 pohár kóla, 1 energiaital és másfél liter víz elfogyasztása után már egész emberien éreztem magam, csak hát az a 4 óra alvás sem javított a helyzeten amit este műveltem, így a másnaposság után bekapcsolt a zombi üzemmód, szerencsére munkám nem volt annyira borzasztóan sok, tehát túléltem. este pedig benyomtunk Cézével egy nagy adag junkfoodot a Móriczon, így végre helyreálltam.

soha többet nem iszom egy hétig...

a város szeret, a széllel csókol

"soha nem akarom magam úgy érezni, mint azon a napon..."

hú, sok ilyen nap van. néhány ismétlődött is az elmúlt években. blöeh. na mindegy, megint csak az jutott eszembe, hogy az emberek kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok, és határozatlanok, de erről már 466 bejegyzést írtam, a hónapban. :D

"lááájk áj did det did"

_______________________________
UPDATE:
minden ebben a posztban szereplő mondat megkérdőjelezhetősége érdekében felhívom a figyelmet arra, hogy a címkék közt szerepel a "részegen"
________________________________

tinédzserkorom egyik meghatározó dala ez, a címben természetesen félrehallva:

de, ha már itt tartunk, ennek a hiperkarma (ömm. Bérczesi változata) változata:

az elmúlt pár napot Cézivel töltöttem, édesen összenőve, szerintem naponta kétszer kaptunk röhögőgörcsöt, mert igazán idióták vagyunk mind a ketten, de emellett édesdrága volt, pirospont neki ;)

ma pedig végre Muciztam, még a műtéte előtt, ittunk két üveg bort, majd ezután háromnegyed órát harcoltam azért, hogy be tudjak lépni a netbankomba. másfél hónapja nem használtam, és 3 különböző, legalább 10 karakterű kód kell ahhoz, hogy a belépéshez sms-ben küldjenek egy negyediket... na, a 3 kódból kettőt én adtam meg, 61% bizonyossággal emlékeztem is, viszont a 3. kód egy hasonlóan minimum 12 számjegyből álló, és emlékeztem, hogy 14-el kezdődik, van benne 9, 7, 3, meg 4 is, de hogy mennyi, és milyen sorrendben.... szóval 45 percig próbáltam feltörni a saját kódomat, aztán eszembe jutott, hogy hátha, felhoztam Pestre a mindent tudó kék mappát, és valóban.

így sikeresen megtekintettem a bankszámlám egyenlegét, ami sajnos még nem mutat semmi jelt arra vonatkozólag, hogy megérkezett a fizetésem (mert nem) viszont meglepetést okozott, hogy a diákszövetkezet, ahonnan kiiratkoztam, visszautalt 1000 forintot, amiről teljesen elfelejtkeztem, mert legalább 3, de inkább 4 hete történt ez a procedúra.. szóval, azért mérsékelt öröm, mert így is volt némi pénzmozgás.

viszont őszintén, nagyon érdekelne, hogy hova tűnt a pénztárcámból az a szarrágyűrt fecni, amin e-mail címek, dátumok, össze-vissza érdektelen adatok, ÉS a netbank belépéshez szükséges egyik kód szerepelt... ugyanis, 2011 április óta, ez a fecni a pénztárcámban volt, és valahogy 1.5 hónappal ezelőtt is sikerült belépnem, most viszont sehol sincs... pedig, sose vettem ki a pénztárcámból....

de, így legalább kitakarítottam a pénztárcám.......

_____________

UPDATE:

kicsit kitisztultabb tudattal átgondoltam, hogy miért nem találom, a fenti számok azon változatát, amire én igazából gondoltam.

ezért:

és persze ez nem city of angels, hanem under the bridge, csak egész sajátos az asszociációs kéeességem ilyenkor:

fail of 2012 - szakdolgozat fail

a szakdolgozatomat májusban kellett leadnom. hatamas ötöst kaptam rá, a védésen is kiválóan teljesítettem, mindenki elégedett volt, én meg baromi büszke, elvégre, mégis csak életem első főműve, vagymi, és imádtam írni, sőt ami fontosabb, sokan olvasták (akiknek nem is kellett volna) és mindenkinek nagyon tetszik.
mi tagadás, imádom a szakdolgozatom, és iszonyatosan büszke vagyok magamra.

vagyis, voltam.

fél évvel a szakdolgozatom után, ma jöttem rá, hogy egy interjúalanyom nevét elrontottam.
nem elgépeltem, egyszerűen nem úgy hívják, ahogy én leírtam.
a helyzet kínosságát tovább növeli, hogy akiről épp szó van, az a srác 2.5 évig munkatársam volt a múzeumban, és az utolsó fél évben pedig egyenesen a főnököm.

mióta rádöbbentem, azóta csak mentegetem magam, mert hát ő Robilaci. ő évezredek óta Robilaci. fene se gondolta volna (bár nem értem, hogy amikor szakdolgoztam, hogy a frászba nem vettem észre?!) hogy ő igazából Laci Robi. hülyén hangzik, a Robilaci meg jól, így lett a neve mindenhol rosszul feltüntetve a szakdolgozatomban.

most borzasztóan haragszom magamra, és szomorú vagyok :(

de, inkább röhögjük, ismét egy szép bukás tőlem :D

a "Pasik Á-tól K-ig" margójára

tegnap este mielőtt beszálltam volna ALEH kocsijába, még elszívtunk egy cigit, így volt lehetőségem megkérdezni, hogy is áll mostanában a szénája - persze korábban Mustól hallottam már ezt-azt.

tudtam, hogy szakított vele az ÚjCsaj, akivel úgy jött össze, hogy a csajnak egy komoly többéves kapcsolata volt, aztán csak később szakított a sráccal. nemrég ALEH-et is dobta pár hét után.
tudtam, hogy van kilátásban egy Legújabb, és erről szerettem volna tőle is hallani. de, sosem gondoltam volna, hogy azt fogja mondani, amit.

Szerelmes. nagybetűvel. ALEH azon kevés férfiak közé tartozik - és minden tiszteletem ezeké a férfiaké - akik be tudják vallani, hogy mit is éreznek valójában.

a gond csak az, hogy a Legújabbnak szintén van pasija. azt hittem, az ÚjCsaj esetéből ALEH egy életre megtanulja a leckét, de úgy néz ki, ugyanúgy, mint bárki más, ő se tud tanulni a hibáiból.

oké, azért minimálisan rögzült benne az előzmény, a Legújabb és közte még nem történt semmi, egy csók se - bár félek, hogy a tegnap este folyamán ez a helyzet már megváltozott, mióta mi erről beszéltünk.

ALEH tipikus nő. oké, ez persze érdekesen hangzik annak fényében, hogy az egyik legférfiasabb férfi akit ismerek, mégis, olyan tekintetben nőies, hogy vágyik egy tökéletes kapcsolatra, és úton útfélen próbálja megtalálni a Nagy Őt, csak sajnos ez neki nem igazán sikerül az elmúlt években.
kedves, gondoskodó, a maga módján nagyon értelmes, basszusgitáros, vékony de szálkás, tetkós, raszta gyerek, azért az ilyeneket szokták szeretni a nők, és még humora is van. igazán megérdemelne egy tökéletes nőt, aki igazán tudja őt szeretni... :/

minden esetre, jó látni, hogy a férfiak között is létezik a boldogságkereső.

szívmelengető érzés

mikor azt hiszik, diákmunkában dolgozol.

ez például azt feltételezi, hogy nem önellátó vagy, nem egyedül élsz, hanem többnyire a szüleiddel, és a szüleid segítségéből, a diákmunka pedig csak unaloműzés egy kis plusz zsebpénzért.

régi szép idők :D

az is közömbös

Mondd, szeplős, ha egyszer nekünk is lesz gyerekünk, hogyan fogjuk nevelni? Ugye, a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, amíg te nem voltál nekem, és én nem voltam neked?
Mondd, szeplős, szoktál te olyant gondolni, hogy még az egész élet előttünk áll? Ugye, te nem vagy olyan, hogy csak egy-két napra előre gondolkozol? Mert én ilyen voltam, amíg te nem voltál. Néha még ilyen sem. Néha az is hidegen hagyott, hogy holnap mi lesz. Valami lesz – rángattam a vállamat –, és ha semmi sem, az is közömbös.
Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál.

_________________________

Szilvási Lajos - Egymás szemében.

valaki, aki teljesen olvasta a könyvet, elárulhatná, hogy ezt a srác, vagy a lány írja, mert mindjárt más lenne a gyerek fekvése.

"pasik Á-tól K-ig"

tegnap este 7kor szólt Mus, hogy mostazonnalmenjekátmertafiúkelmennek, és valóban, Cucuék zenekarpróbáltak, így miért ne? alapon, átslattyogtam hozzá. hozzáteszem, hideg volt és minden csurom víz, és még bkv jegyet is kellett lyukasztani, szóval írtó jófejnek érzem magam ilyenkor :D

minden esetre, tipikus csajos estét tartottunk, körömlakkokkal, frizurákkal, ékszerekkel, új ruhákkal, és sok sok szex központú beszélgetéssel, kihasználtuk rendesen, hogy nincs otthon a macska, cincoghattak az egerek :) ez meg már aztán teljesen ránk fért :P ezzel kapcsolatban, és ettől függetlenül is, kielemeztük az írtó nagy nyári függetlenségemet (amiről egyébként én tudom, hogy nem is létezett, mert az ember tűnhet bármennyire is függetlennek, mindig kell egy minimálisan stabil ember az életében, még akkor is, ha ez akár csak ALEH volt aki egy telefon, és máris itt toppant, hogy ne aludjak egyedül...) szóval kitárgyaltunk mindent, és mindenkit, persze nem volt olyan hú de sok történés, de mondjuk, kitárgyaltuk, Á-tól K-ig.
egyébként, nem az én érdemem volt a téma, csak ismét szóba jött az eljegyzés, és emiatt Musi gondolatmenete is, a félelmeivel, ami azért kicsit érthető:

5 éve vannak együtt Cucuval, 16 éves volt, mikor összejöttek. persze azóta felnőttek, dolgoznak, összeköltöztek, épül az életük... de mégis, 21 éves, és olyan, mintha 30 lenne és megtalálta volna a nagy őt, hosszú keresgélés után, és végre révbe ért. de ő még csak 22 lesz januárban. amikor én megismertem Cucut, (és Kölyköt, Vietnámit, a Füvest, stb...) akkor én már egy éve együtt voltam DAnival majdnem. bele se merek gondolni, mi a frász lenne, ha DAnival még mindig együtt lennénk azóta is. ez nagyon nagyon hosszú idő, ez a mi korunk miatt, az életünk negyede!
sokmindenkire tekintettel, én most nem sorolom, mennyi minden, és mennyi mindenki történt velem azóta, hogy Cucu és Musi összejöttek, de azért fejben lepörgettem a listát, és ez az, amit egy kicsit irigyel Mus. ő úgy vallja, hogy kevés tapasztalata van (és most nem szexre kell gondolni, azért őt se kell félteni :P) hanem egyszerűen, az emberekkel való viszonyok terén érzi magát tapasztalatlannak.
hát, ha ezen múlik, hogy mennyire tudunk különböző ember típusokat megérteni, szerintem én is elbuktam, vagy inkább nem is a tapasztalattól függ. az egyetlen, amit én az elmúlt években biztosra megtanultam, hogy senkiben sem lehet bízni, mert a férfiak random érzelmek (vagy inkább érzelemmentesség!) alapján döntenek és cselekednek, sokszor saját magukat vagy az igazi vágyaikat meghazudtolva. a másik fontos dolog amit megtanultam, hogy a férfi legnagyobb kincse a függetlenség, amit egyébként képes akár csak egy mosolyért cserébe eladni örökre, csak közben összetör maga körül mindent.

nem csak DAni után, de DAni előtt is volt már dolgom jópár pasival (és most meg aztán végképp ne gondoljunk feltétlen szexre, épphogy 16 voltam még akkor is mikor DAnival összejöttem!) szóval, megszámlálhatatlan olyan alkalom volt az életemben, hogy görcsösen próbáltam megfelelni, megváltozni egy ideál kedvéért, megérteni a megérthetetlen férfi viselkedést, vártam hosszú hosszú napokig, hogy észbekapjanak, adtam ultimátumot és vártam a csodát, veszekedtem, fölényeskedtem, meghunyászkodtam, játszottam és vesztettem, megbíztam és megbántam, vártam, és nem jött...
szóval történt az élet.

de, ennek ellenére sem érzem azt, amit Mus. nem érzem, hogy bármiről lemaradt volna, azt, hogy neki szüksége lenne az életben ezekre a tapasztalatokra, amiket én összegyűjtöttem amíg ő 5 évig Cucu mellett volt. persze, ő is örül, hogy megállapodott, és én is imádom, hogy Céz kisujja rángásából is tudom, mire gondol épp, ez az egész téma a pillangók miatt jött. tény, utálunk mindenkit, akiknek pillangók vannak a gyomrában!

az este véget ért, mikor Cucu és ALEH visszaértek a próbáról, és akkor jöttem rá, hogy ALEH-el már megint nem találkoztam szerintem vagy két hónapja... jól megölelgettük egymást, kocsival elhozott, de még előtte elszívtunk egy cigit a ház előtt, és rájöttem, mennyire felnőttünk. ALEH volt az, akin a gimiben számtalan matekórát aludtam át, ő volt a leghülyébb, ha 15 évesen beszabadultunk egy Alvin és a mókusok koncertre...
és most.
és most dolgozunk, egyedül élünk, ő kocsit hajt, nekem fontosabb a matek házi helyett a vacsora főzés.. felnőttünk. baszottul felnőttünk.

Anekdota a gyáva férfiakról

-Kezembe akartam venni a szívét, hogy.. hogy összeszorítsam, hogy újraélesszem.(...) S tudja mi a durva? Még csak meg se kellett tennem, már a puszta jelenlétem felért egy újraélesztéssel. Tudtam, hogy tagadni fogja, hiszen hogyan is történhetne meg ilyesmi magával? De megtörtént, és én tudom hogy megtörtént. Sőt, maga is tudja, hogy megtörtént. Még akkor is, ha nem vallja be azokat a gondolatokat, amik a fejében járnak elalvás előtt.
Szeretném megölelni. Nagy kár, hogy ilyen gyáva vagyok. S csak egyet kellene lépnem. Nagy kár, hogy maga is ilyen gyáva.
_____________________________
Terápia S01E06.

ezt a sorozatot a legnagyobb nyár végi feminizmus közepette kellett volna látnom, akkor mégjobban mosolyognék rajta :)
ez olyan "akár én is írhattam volna" monológ, imádom!
a férfiak meg pontosan ennyire gyávák, tiszt. kiv., akik képesek az érzelmeiknek utat engedni :)
ez amúgy nem csak a férfiakat kritizálandó, le mindenkivel, aki érzéketlen tuskó!