Harmónikában vagyunk

Tudom, hogy teljesen mindegy, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy ezesetben rólunk a Házinyúllal - de vannak szívmelengető pillanatok, amik megérdemlik azt, hogy emlékezzünk rájuk akkor is, ha csak szimplán mások véleményét tükrözi. Valahol mégiscsak jó azt hallani, hogy kívülről is az látszik rajtunk, amit mi érzünk belülről :)

Aki lemaradt, annak itt most ismét tisztáznám, hogy Hny-al egy cégnél dolgozunk. Ez nem jelenti azt, hogy össze vagyunk nőve benn is, sőt, mindenki végzi a dolgát, max néhány hetente úgy adódik, hogy együtt ebédelünk. (azért ilyen ritkán, mert egyébként neki is és nekem is megvan a 2-3 külön kis csapata akikkel a leggyakrabban együtt eszünk)

Nincs a homlokunkra írva, hogy egy pár vagyunk, de azért a visszajelzések alapján ha egy légtérbe kerülünk, enélkül is elég egyértelműen látszik rajtunk :)

Nemrég egy közös ebédünk után egy kollégám kifejtette, hogy még abból is, hogy egymáshoz se szóltunk, csak Hny szó nélkül mosogatott én meg törölgettem az edényeket, még abból is sugárzott belőlünk az összetartozás :))))

Tegnap este pedig iszogatós-beszélgetős-élménybeszámolós estét terveztünk Hny néhány barátjával és azok barátaival és barátnőivel és kiskutyáival és... :D Viszont a helyválasztást elnézte a szervező, így üvöltő zene mellé sikerült csak asztalt foglalni, szóval a beszélgetős-élménybeszámolós rész elmaradt, cserébe ittunk. Én nem vagyok egy táncos lábú, sőt, ritkán veszem rá magam hogy elmenjek valahova kifejezetten táncikálás céljából. Viszont olyan jó zenék voltak, hogy ültemben is folyamatosan táncoltam xD A szocializálódás így viszont maximum a 2-3 legközelebb ülő emberre szűkült, de mikor már nulla hangom nem volt, akkor leginkább már csak Hny-t szórakoztattam a 'táncolásommal'. Nyilván egyértelműen látszott rajtunk, hogy együtt vagyunk, de sose gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, hogy egy vadidegen nő odahajol csak azért, hogy azt közölje, hogy mennyire nagyon aranyosak vagyunk együtt :))))

Tanulság nincs, és még csak nem is meglepőek ezek a dolgok - összetartozunk, és nagyon aranyosak vagyunk, tudtuk ezt mi eddig is. De azért nem gondoltam, hogy ez másoknak is ennyire átjön :)

még egy, akinek a szíve dobban, köszönöm, hogy elmondhattam

még egy, akinek a bőre paplan, köszönöm, hogy elmondhattam...

Változatosság kedvéért dallamtapadás, ez most mindegy is, hogy micsoda, mert senki se fogja ismerni... de: DikiD - Használj. (egyébként az internet csodája, hogy amit nem igazán akarsz eltüntetni tudatosan, az örökre ott marad, szóval Youtube-on rájuk lehet keresni)

Házinyúlság van :)

Nagyon ijesztő, mert nagyon jó. Nagyon közel vagyunk egymáshoz, mert nagyon hasonlítunk. Nagyon sokkoló, mert nagyon kötődünk. Nagyon félünk, mert nagyon fontos a másik...
Ez persze most csak csajos nyekergés, azért ne értse senki úgy, hogy a kapcsolatunkat azzal töltjük, hogy azon gondolkozunk, mikor veszítjük el egymást... csak a tudatosítás fázisa olyan romantikus! És most nem az amerikai romantika fogalmára gondolok, hanem az általam olyan nagyra tartott és szeretett irodalmi romantikára. (Megvan a fiatal pár esete akik meghaltak volna egymásért...?)
Szóval, szép lassan azt hiszem, egymásba szeretünk, anélkül, hogy kimernénk mondani, anélkül, hogy kockáztatni mernénk, hogy a másik mit válaszol, anélkül, hogy egyáltalán akarnánk... Házinyúl nem is igazán hisz a szerelemben, mint olyanban - én meg... hát... "Ünnepélyesen fogadom, hogy nem leszek többé szerelmes..." szóval, hiszek én benne, hogy létezik, de azt is tudom, mennyire fáj. Így végül arra jutottam, hogy a tudatom nem engedi meg a lelkemnek azt a könnyelműséget, hogy teljesen átadjam magam a szerelem érzésének.

De ha a tekintetétől is kiráz a hideg... akkor azért kezdj gyanakodni...

Korábban már írtam erről, de most megint kikívánkozik, hogy milyen változatos befejezései lehetnek annak a mondatnak, amit úgy kezd az ember, hogy szeretlek... Szeretlek simogatni! A kezemben tartani! Magamhoz ölelni! A testemhez szorítani! ... de azért valamivel minden szeretleket illik befejezni. Egyelőre. Aztán meglátjuk. Én leginkább most azt szeretem, hogy bármit meg tudunk beszélni. Az időzítésen még csiszolhatnék, mert ha nekem minden áron megbeszélni valóm van, az egészbiztos hogy egy munkanap előtt, kora hajnali órában kezdődik el.... :D

Félelem és reszketés a jáccótéren

Nem mondom, hogy nagy rutinom van szakításokból. Vagy szakítás utáni újrakezdésből.
Az elmúlt 8 évben kijutott belőle 2. Illetve három, de ebből kettő azonos emberrel, váltott irányból :D
Amit mindig elfelejtek, és mindig újratanulok ilyenkor: Isten óvja a Férfit, aki közeledni mer hozzám.
Méginkább óvja, ha kissé közel is engedem magamhoz.

Nem szándékos. Nem direkt... de néha az elmúlt 10 év hisztériáját tudat alatt verem le egyetlen egy, új emberen.

Mennyi időnek kell eltelni két ember közt az életedben...? Relatív. Amennyi jól esik. Ha már jól esik valaki közeledése, akkor nem sietted el. Ha már nem a hátad közepére kívánod, és nem ütnéd le a vadidegent aki egy buliban megfogja a vállad (!) akkor jó úton jársz.
Ezen az úton nem sokszor, de párszor végigmentem már. Megtanultam, hogy egy kapcsolatot lehet gyászolni már akkor is, ha még benne vagy. (nem egészséges persze, rég abba kellett volna inkább hagyni). Megtanultam felismerni a saját jelzéseimet... hogy agresszív idegesség veszi úrrá magát rajtam ha egy idegen közeledni próbál. Hogy félek, nehogy elhívjon valaki valahova - mert nem akarom megbántani az elutasításommal. Hogy egyáltalán, tudom előre, hogy elutasítanám.

Aztán telik az idő, az élet rendje, mégtöbb bullshit stb.stb. :D

Van, aki hosszabb, van aki rövidebb ideig van egyedül. A hangsúly azon van, hogy mindkét időtáv borzasztóan relatív - neked kell eldönteni, hogy ideje van-e valakinek, vagy még nincs.

A Létrással lassan 2,5 hónapja szakítottunk, és a napokban telt el az 1 hónap, hogy már nem lakom nála. Mondanám, hogy döntse el mindenki maga, hogy most ez sok idő, vagy kevés, de leszarom, szóval nem kell eldöntenie másnak, az egyetlen ami fontos, hogy nekem jó.

Tudom, hogy már képes vagyok közel engedni magamhoz másokat. De isten óvja őket a hozzáállásomtól, amit az előző kapcsolataim generálnak bennem. Amúgy, ez itt marad a világhálón örökre... szóval ezúton is elnézést a többesszámért - egyetlen embert próbálok és akarok közel engedni magamhoz, és csak remélem, hogy nem menekül el. :)

"Nem vagyok különc, csak independens"

Nemrégiben Mus megjegyezte egy történettel kapcsolatban, hogy jellemző rám, hogy pont mást csinálok, mint a többiek, mintha direkt 'csakazértis' az ellenkezőjét látnám jónak, mint mások... szerinte mindig is szerettem kitűnni a tömegből.

Akkor kissé megbántott ezzel, mert csak féligazság. Igen, néha szeretek kitűnni a tömegből. Ki ne szeretné, ha elismernék, kiemelnék, valamivel a többiek fölé emelkedhetne? Két bátyám van, természetes versenyszellemben nevelkedtem (ki ér az ebédasztalhoz először? ki ihat a kólából először? ki büfög a leghangosabban? ... mindig vesztettem ...) de szerintem a világ egyik legnormálisabb dolga, hogy jobb szeretnék lenni, mint mások.

Aztán itt van ez: JOBB, mint mások... Megfoghatatlan. Őszintén hiszek benne, hogy senki sem lehet jobb, mint a többiek - mert ez relatív. Ami jó nekem, az lehet, hogy neked a legrosszabb rémálmod, ezért nem érdemes erőt fektetni abba, hogy jobbnak érezd magad másoknál. Magadnak jó vagy? Akkor jó, és kész. 

Szóval, szeretek kitűnni néha, ha arra rászolgálok. Ha egy céges rendezvényen hivatalosan megemlítik a nevem, megtapsol 200 ember, akkor igenis büszke vagyok magamra, és ezzel semmi baj sincs. 

Ugyanakkor mindennél jobban szeretném, ha a tömeg elfogadna. Sose tennék semmit másképp csak azért, hogy ne olyan legyek, mint a többiek, mert nagyon fáj, ha megszólnak azért, mert nem úgy látom a világot, mint a többség. Ettől függetlenül a saját világrendem fontosabb, mint hogy szeressenek. Musnak azt tudtam mondani, hogy őszintén örülök, hogy bizonyos szempontból más vagyok, mint mások - mert az emberek jó részében zavar valami. Ami például nagyon tud zavarni az az elfogadás hiánya. Sose tudnék valakit azért utálni, mert például meleg. Vagy mert szőke. Vagy mert fiatal. Vagy mert szép... és hány ilyen embert ismerek? Így hát örülhetek, hogy nem vagyok olyan, mint ők. Borzasztó érzés lenne kivetkőzni magamból, csak azért, hogy elfogadjanak olyannak, aki nem vagyok.

Persze mindenki ismeri, és elcsépelt, de most tökéletesen passzol: Nevettek, mert más vagyok mint ti... és én nevetek, mert ti ugyanolyanok vagytok.

(A címbéli idézet egy 10 évvel ezelőtti underground hiphop számból van: Deego - Csak egy levél)

Álmodj hintát, homokozót...

jó tudni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. például, hogy zokszó nélkül kezdek kisbetűvel továbbra is mondatot a saját blogomon. Jó tudni, hogy van hely, ahol az ember az lehet, aki :) és tudom, hogy senkit se érdekel, ha így, vagy úgy írok :)
Vannak dolgok, amiken nem is lehetne változtatni, bármennyire is szeretnénk.
régen sokat gondolkoztam rajta, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lennék olyan érzékeny, amilyen. Azt hittem, hogy a legjobb önvédelem, ha megkeményítem a lelkem, elzárom minden őt érintő kényes probléma elől. ezt a megkeményítés rengeteg dologban hasznomra volt az elmúlt 10 évben. Sokat formált rajtam, sokat tanultam magamról, és arról, hogyan kezeljem az akadályokat. Nem esem pánikba. Na jó, most kemény és erős vagyok, és ezt mondom... De tény, hogy rengeteg olyan helyzetben találtam már magam, amikor sokan eldobták volna a gépszíjat, hogy ennyi, és ne tovább... Ahelyett, hogy ilyen helyzetekben engednék a pániknak, és hisztérikus bőgésben törnék ki, veszek egy mély levegőt, és mérlegelek. Tehetek valamit, hogy jobb legyen? Ha nem, akkor a következő lépés már az, hogy el tudjam fogadni: nem változtathatok meg mindent (és mindenkit se, sajnos). Amire nincs befolyásom, azt el kell fogadni. Lázadhatok életem végéig, mert a lista végtelen, az engem ért sérelmekről, vagy megpróbálhatok élni ezekkel.
Talán ez a szemlélet az, ami miatt könnyebben veszem tudomásul a bukásokat. Persze, attól még végtelenül tud fájni, és a tehetetlenség a legrosszabb. akkor csak sírni lehet - de miért is lenne ez baj? Nem dühöngök, nem vádolok másokat, csak zokogok, hogy nem tudok többet, mást tenni az ügy érdekében.

lelki edzés évek óta ide, vagy oda, ugyanaz a végtelenül érzékeny lélekgombóc vagyok, mint 10 évvel ezelőtt. továbbra is tudok sírni BÁRMITŐL. és jól is esik. és kell is. aki mást mond, az hazudik.
most például remekül esik a Könnyű álmot hozzon az éj c. örök klasszikusra bőgni. üvöltve énekelni, és bőgni :) nem szomorúságomban, örömömben. mert a világ akkor is csodálatos, ha a társadalom jó részét utálom és képtelen vagyok elfogadni. mert akkor is tudom, hogy vannak olyan értékek, érzések, amik felülkerekednek minden emberi hitványságon. Ez egy altatódal, és bár a gyerekvállalástól olyan távol állok, mint ide 'lacháza (40 km autóval, a Google szerint) - ennek ellenére is látom magamat, ahogy majd a gyermekem ezzel ringatom... biztos sírni fogok akkor is sokszor a világ borzalmain, és aggódni a jövő miatt... de biztos, hogy mosolyogva fogom mindezt tenni, mert tudom, hogy én más vagyok. Az, hogy nem állok be a legnagyobb tömeg mögé teljes vállszélességgel - az ad bizonyosságot arról, hogy nem fertőzött meg minden, amitől félek. Ha majd egyszer a mi családunk is kiegészül egy új emberrel, akkor biztos vagyok benne, hogy Neki is a világ gyönyörű oldalát fogom tudni megmutatni, és ez szerintem rengeteget számít. A világ nem jó, vagy rossz, nem ilyen, vagy olyan - nem lehet beskatulyázni. Tudjuk, mennyi mindenből áll ez össze. Ennek ellenére, a világot és az életet gyönyörűnek kell felfogni, mert már az is csodálatos, hogy létezünk, hát még az, hogy ezt a létezést megoszthatjuk olyanokkal, akiket szeretünk, és részesei lehetünk egymás életének.

nem szabad pingvineket idehozni

"- Ezek a szabályok: nem szabad megállni, nem szabad egymásra ugrani, nem szabad vitorlákat állítani, nem szabad pingvineket idehozni!"

A fenti mondatot egy 3 éves Ármin nevű kisfiú volt képes kijelenteni, Coelho teljes életbölcsességével megáldva. Mindenkinek így kellene élni, és a pingvineket sem lenne szabad idehozni.

Árminról és dawn-szindrómás nővéréről, a 7 éves Szirkáról egyébként édesanyjuk blogot vezet amit ide kattintva mindenki megcsodálhat, érdemes megállni egy pillanatra és beleolvasni a gyerekek fejébe. (egy pillanatra megállni, hahah. én évente 1x böngészem a blogot nagyjából, de akkor vissza is olvasok egy évnyi bejegyzésáradatot :D)


egyébként meg bordahajtogatás van!

Két fecske nem csinál telet, mindenki úgy nyal ahogy nyelet

háttérzene:

Érdekes, hogy ha egy régebb óta nem látott ismerős apró mozzanatait, jellegzetességeit kell felidézned, leginkább pozitív, számodra kedves dolgok jutnak eszedbe:
a bal szemére kicsit hunyorít, ha vigyorog, mindig felemás zokni van rajta, udvariasan kinyitja előtted az ajtót, érdeklődően hallgatja a történeteidet.

És aztán találkoztok, és a fentiek mellett észreveszel számtalan bosszantó, sőt egyenesen dühítő mozzanatot a másikban.Ez természetes, ezzel nincs is gond. Viszont minden ilyen mozzanatnál (bámulja a feneked ha előreenged az ajtónál, egy icipicit mindig sípol az orra mikor levegőt vesz, stb) rájössz, hogy ezeket évekkel korábban is tudtad már róla. De nem emlékeztél rá, és ez a meghökkentő az egészben.
A számunkra rossz dolgokra kevesebb ideig emlékszünk.

Ez egészen biztos, hogy összefüggésben van azzal, hogy az emberek képesek számtalanszor elkövetni ugyanazt a hibát. Epres joghurtot veszel neki, mikor az az egyetlen amire allergiás, ezért nagyon ideges lesz, és ilyenkor kidagad egy ér a nyakán. Minden egyes alkalommal rácsodálkozol a kidagadt érre, majd arra, hogy hogyan is felejthetted ezt el?
És mivel ismét elfelejted, beleesel a saját hibádba újra és újra.

Kíváncsi vagyok, lesz-e olyan dolog, amiből valaha valamit fogok tanulni.

alkalmi novella

...alkalmi időtöltésnek jó lesz! - Gondolta Kriszta, mikor igent mondott Mr. Független telefonhívására, és kibontotta a kontyot a hajából. Megrázta, megfordult, és az előszoba falról lógó órára meredt. Több másodpercre is szüksége volt, mire felfogta, hogy késésben van. Háromnegyed hétkor kellett volna indulnia, hogy odaérjen nyolcra, és már elmúlt fél... Kapkodva kereste fésűjét a lakás minden szegletén, hiába. Ismét megrázta kócos loknijait, majd a tükörben megeresztett egy "jó lesz ez így is!" mosolyt saját magának.

...na, végre valaki igent mondott a ma estére! - Gondolta Gergő, miközben telefonját a farzsebébe csúsztatva  berongyolt a fürdőbe fogat mosni. Kényelmesen készülődött, könnyű annak, aki a Clark Ádám tértől egy köpésre lakik, ráért még.

Kriszta futva szállt le a buszról, a lelkiismerete nem engedte volna meg magának a késést. Szaporán szedte a lábait, majd mikor a Lánchíd pilléréhez ért, és meglátta a magányos oroszlánokat, lelassított. Bosszús volt, Gergőre, és még jobban magára, mert hogy' is felejthette el ezalatt a pár év alatt, hogy Gergő mindig késik. Kicsit reménykedett ugyan, hogy amiket hallott, hírek, megváltoztatták a fiút például ilyen téren is.
Még nem tudta elhinni, amíg a saját fülével nem hallja, hogy régi jó barátja, az örök függetlenség híve, becsajozott. Igazából a találkozóra is csak emiatt bólintott rá; várta a csodát.

És a csoda, Mr. Független cirka 18-19 perc késéssel, kényelmes léptekkel közeledett is.

Már az első üveg pezsgő alján tartottak, és a lábukat lógatták a Lánchídról a Duna fölé, mikor Kriszta rátért a tárgyra.
-Szóval, akkor most te ilyen elkötelezett, párkapcsolatban élő férfi lettél? - nevetett, őszintén nevetett, de az este folyamán először, Gergő nem tartott vele.
-Na, hát tényleg nagyon vicces...
-Ne csináld már, mesélj. - próbálta szóra bírni a fiút. - Te, a nagy Mr. Független, A Nők Szédítője, elhivatott vagy egyetlen egy lány irányába. Ezt most komolyan mondod?
Gergő csak egy fél mosolyt engedett meg magának, de továbbra sem akart nyíltan beszélni az ügyről.
-Oké, akkor kérdezek. Hogy is volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy mostantól egy pár vagytok, és hogy ezt te is őszintén szeretnéd?
-Az a pillanat az volt, amikor rájöttem, hogy csak vele szeretnék szexelni.
Krisztának pedig ez volt az a pillanat, amikor egy kicsit elhitte, hogy a srác komolyan gondolja, amit mond.
-És, akkor, kimondhatjuk? Szerelmes vagy?
-Igen, azt hiszem... aha. Szerelmes vagyok belé.

A második pezsgő kibontását követően, amikor Kriszta a még habzó üvegből próbált inni, egy kortyot félreöntött, és a szája sarkából egy kis pezsgő elindult lassan, lefelé. Végig, az álla homorú részén, egészen az állcsúcsig, majd egy hirtelen irányváltással a cseppek legördültek a nyakán, egyenest a dekoltázsa felé.
Kriszta reflexből a kézfejével törölgette a száját, és annak környékét, mikor a szeme sarkából meglátta Mr. Függetlent, ahogy a nyakát bámulja, és szemével követi a nyomot a lány dekoltázsáig, szóra nyíló ajkakkal.
-Figyelj, Kriszta.. majd egyszer nagyon keményen megfoglak téged dugni.

Nem volt a mondat végén felkiáltójel. Sztoikus nyugalommal, mélyről jövő magabiztossággal, egyszerűen csak kijelentette. Kriszta nevetett, de nem az elhangzott mondaton, hanem azon, hogy Mr. Független egy mondatával vissza tudta hozni őt a jelenbe. Már úgy nézett rá, mint évekkel korábban, és tudta, hogy a fiú, aki egy órán belül említi meg a párját mint szerelme, és ezzel összehozza ezt a másik mondatot, az a világon semmit sem gondol komolyan.

________________________________________________________

A fent leírtak összeegyeztetése a valósággal téves következtetés. Mindenképp megemlíteném, hogy Gergő, Mr. Független nem egyenlő azzal a Mr. Függetlennel, akit a blogon ezen a néven, és Hisztisként szoktam emlegetni. A lányt a történetből nem ismerem, így természetesen ő is a fikció szüleménye. És szerintem a rendőrség leszedi azokat, akik este rámásznak a Lánchídra. 
Továbbá azt is megszeretném jegyezni, hogy a fenti embertípus (mind Krisztáé, mind Gergőé) létezik, köztünk járnak. 

soulbreak

ismerős az, amikor valami belenyilal egyenest a lelkedbe, és annyira fáj, hogy beleborzongva kiráz a hideg, annyira, hogy szólni, mozdulni sem tudsz?

nem?

mázlista köcsög.

can i ask?

most idekéne taggelnem azt a bejegyzést, ami a MindenRendben emberről szól mert passzolna a poszt hangulatához, de lusta vagyok megkeresni.

holnap reggel meg vizsga a melóhelyen, este 10 van, és lefekszem aludni. imádok újra dolgozni!

és nagyon vagány a kulcscsomóm, van rajta 1 darab kulcs, 3 mágneskártya, meg egy mágnesbigyó (ami nem kártya, de szintén mágneses ajtónyitó)
...jha, meg egy nyuszi!

hű-ha

sokminden történik körülöttem.

#köszönömhogyelmondhattam

álmok

mint arról már sokat írtam, az álmok nem egyenlőek a vágyakkal.

de most olyan dolgokat álmodtam - amiket nem vártam - de jó volt.
többmindent álmodtam, és hajnalban többször felkeltem arra hogy szétszakad a fejem (a tegnapi mérce fél üveg mézes ágyas szeder(vagy valami pirosbogyós, és nem málna), meg 2 üveg bor.

amit legutoljára álmodtam, az tetszett a legjobban, és persze annak vége lett az ébresztőmnek hála. egy párbeszédet kezdtem el folytatni valakivel, és sosem derül ki, mint mondott volna nekem el.
valamiért úgy érzem, ez a valóságban sem fog megtörténni, pedig szükség lenne rá.

Azon gondolkodott, hogy mi lett volna belőle,
Ha nem hátra indul el, hanem, hanem előre.
És hogyha számolni visszafele kezd el,
Nem hárommal végez, hanem, hanem az eggyel.

Hát szedd össze, amid van, amid van, amid van!
Hát szedd össze, amid van, amid van, amid van!

Mert nem a válaszok nőnek meg úgy nagyon,
Hanem az élet lesz egyre, egyre nagyobb vadon.
És hogy egy másikba kéne most átmenni,
Fűbe kapaszkodva vagy fával, fával átevezni.

hosszú volt ez az ősz

mostanában sushit eszem krumplifőzelékkel,
meg wasabit mandulával és csokiöntettel. (ÖNTÉT!)

bezzeg még régen téma volt a sok csillag az égen, mára a romantika nem más, mint antik rom...

túl sokat blogolok részegen. :D

köszönöm, hogy elmondhattam.

:D

... de a kedves életképtelen mindig megnevettet :D

te is, mint mindenki, élni szeretsz leginkább

és leginkább félni, leginkább félni szeretve fogsz, most ne tegyél úgy mintha nem te lennél, aki nem te vagy...
mert az aki táncol az nem te vagy, te maga a tánc vagy, nem te járod, téged járnak...


tegnap este istenien szakadt az eső, amit elengedhetetlen az erkély korlátjáról élvezni, és hát persze bőrig ázni gyakorlatilag lakáson belül. jó volt :)

ennek örömére 3 óra alvás után röhögve fél lábon dolgoztam 14 órát - a fél láb sajnos gyakran szó szerint igazolódott be, basszus kell egy kényelmesebb cipő! - és most hajnal 1 lesz, egyedül vagyok a lakásban, és ezt még mindig borzasztóan nehezen viselem el.

be is indítok egy mosást, hurrá!

holnap meg szabadnap, amit vagy átalszok (nemszabad!), vagy Legjobbhaver, Vietnámi, Dani, Cucnyák, Musi, Muci, meg alkohol. jól hangzik, csak ne lenne egy nap csupán 24 óra :(

persze én azért megoldom amit szeretnék, mint mindig, arra van időm amire akarom (kivétel azok az emberek, akiket az elmúlt 2 hétben többször is lemondtam, zsinórban, meg egyhuzamban, együtt és külön külön is... bocs!) ennek örömére jövőhéten 4x14 órát dolgozom az étteremben, és a fennmaradó 3 szabadnapomból kettőt a voltmunkahelyemen töltök (viszont az csak 3 óra lesz / nap). minden esetre jó dolog heti 6 napot dolgozni, mert a munka nemesít, mint tudjuk :)
____________________________________________________

annyira máshova asszociálunk mi ketten, komolyan azt gondolom néha, tévedtem... máshogyan képzeled el ezt az egészet... nem fogadsz el teljes jogú függetlenséget, de szükség lenne az összerezonálásra, ne érezd úgy, hogy csak te lépsz hátra... mert látod hogy itt vagyok... és mit is akarhatok? csak hogy adnál egy kis helyet, ahova lefeküdhetek... mert eléggé készen vagyok kedvesem, eléggé úgy érzem hogy túl vagyok mindenen... eléggé nehezen jöttem haza, eléggé meglökött az éjszaka... de látod hogy itt vagyok... és mit is akarhatok? csak hogy adnál egy kis helyet, ahova lefeküdhetek... az igazi hang... ez igazi hang... ez igazi hang, az igazi hang, ez igazi hang...
biztosnak látszol a dolgodban... amikor azt mondod kilábalás, az hogy van? nem azért, de ez pont nem látszik rajtad, inkább mélyebbre ásod az árkot, mint akartad... szeretnélek megérteni téged, mikor azt mondod hogy szeretlek, azt hogy érted? mert szükség lenne az összerezonálásra, ne érezd úgy hogy csak te lépsz hátra... mert látod hogy itt vagyok... és mit is akarhatok? csak hogy adnál egy kis tejet, amit kilefetyelhetek...

véletlen volt, bocsánat, nem volt szándékos, bocsánat, véletlen volt, nem volt szándékos, véletlen volt,
elnézést, bocs!

mert szükség lenne az összerezonálásra, ne érezd úgy, hogy csak te lépsz hátra...

Éjszaka :)

már megint csak versekben tudom kifejezni magam, sajnos vannak ilyen időszakok...
nem tükröződik mostanság a blogban (mint ahogy semmi), de egész jól érzem magam a bőrömben, hurrá.

ezt is csak egy Radnóti verssel tudom a legjobban prezentálni, mert csak úgy árasztja a nyugalmat...

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

és itt van az örök párosítás, ha Radnóti Éjszaka, akkor bizony Kávészünet. pont ilyen hangulatom van egy jóideje, annyira kis nyugis!

most igen - most nem

erről szól az egész. arrrr!
most épp igen, de majd meglátjuk. türelmetlen vagyok, mindent akarok, és most azonnal.
múltkor meg is fogalmazódott a gondolat a fejemben, aztán végigasszisztálta az Oldalborda az egész sztorit, hogy én soha semmiből sem tanulok. de már legalább előre tudom, ha ugyanazt a hibát fogom elkövetni mint életemben már rengetegszer :D
najó, most okosabb leszek, esküszöm.

majd meglátjuk.

( sok ilyen mások által értelmezhetetlen poszt lesz a jövőben, ha ez így megy tovább )

majd meglátjuk :)

minden esetre optimistán állok mindenhez. az univerzum végtelen!

( de hát PÚDER RÓZSASZÍN, ÉRTED?! púder rózsaszín! )
ezen olyan jó lenne életem végéig nevetni, mint ma 1 órán keresztül :)

minden reggel egyedül ébredek...

egy olyan embernek akinek mindene a társaság és a szeretet, nagyon szomorú dolog a magány.

én mindig is imádtam megosztani a számomra fontos emberekkel a fontos dolgaimat, ha éreztem, hogy nekik is számít a dolog, számítok.

tegnap úgy néz ki, munkát kaptam, életem első, régóta várt, teljes állását sikerült megcsípnem.

és amikor letettem a telefont, az első az volt (mint ilyenkor mindig) hogy éreztem, hogy el szeretném újságolni valakinek, hogy közösen örüljön velem, aztán rájöttem, hogy nincs kinek.

Cézét felhívtam, ő azért picit örült velem, meg órákkal később elmeséltem apunak is, aki szintén örült, de azért nem olyan érzés, mint...

nembaj, majd rendbejön ez is.

carpe diem, vagymi...

"Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a Jelen van."

mennyire egyszerű lenne így...

az idézet Coelhotol származik. én meg vodkát ittam szőlővel meg szénsavval. 

"Amit adsz, azt te is visszakapod - noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád."
(szintén) 
de ezekről majd bővebben később.


(((Anett, valamikor találkozzunk, mostmár mindenképp, főleg hogy 3 könyved van nálam :P)))


aLegjobbhaver egy fejreállt lúzer :)))