csütörtök, november 12

Home office, koronavírus, miegymás

 Na, mondanám, hogy eljött az ideje, hogy végre blogoljak az elmúlt bő 7 hónapról - de csak annak jött el az ideje, hogy Szimba úgy gondolta, hogy 5:40-kor szokásosan felébred. Általában ezt csendben teszi, viszont most olyan rossz volt mint egy csintalan kisgyerek, tudja, hogy mivel idegesít fel minket, így hát a ma hajnali móka az volt, hogy rámolt az éjjeli szekrényemen, majd mikor nem hagytam (hogy lerágja a Poket könyvemről az összefogó gumit) akkor sértődötten nekiállt a kisszekrényről (az éjjeli mellett van) a falat 'kaparni'. Szerencsére csak úgy csinált, nem hülye, neki se esik jól, de tudja hogy arra nagyon ugrom.

Ki is tettem a szobából, de most kedve szottyant az ajtót kaparni - általában ezt hagyom neki és imátkozom hogy ne tegyen kárt a fehérre festett fa ajtóban... de most visszaengedtem. Akkor elkezdett vadászni mindenre, és örömmel konstatálta, hogy ébren vagyok, így már esély se volt rá hogy visszaaludjak, inkább kiültem a konyhába dolgozni (de már reggel 7, és eddig Imola blogját olvastam, most meg írok, szóval...) Szimbiről meg kiderült, hogy üres a tálja, ezért volt ez a nagy hiszti.

Mondják, hogy az anyák megtanulják hogyan sír a baba, éppen mi a baja, hát, remélem egy gyerekkel könnyebben megy majd, mert eddig mindig utólag jöttem rá, hogy Szimbánál ez most az éhes nyávogás volt.. Egyetlen hangját ismerjük fel, mikor felháborodik, mert valamit nem szabad (rászólok, és visszaberreg. Rászólnom se kell, elég ha felemelem a mutató ujjam, és pofázik, de naaaaaaaléééégysziiii!) hát megzabálom, csak jó lenne érteni a hisztiket, és akkor egy órával hamarabb is kaphatott volna kaját.

Szóval Szimba. Egy éves múlt, 5 kilós hatalmas bundás kisoroszlán cicmó. Piszok rossz tud lenni, de tudja hogy szerelmesek vagyunk belé sajnos. Egyébként persze vannak rossz dolgai, de amiket a cicás csoportokban írnak, hát összeteszem a két kezem ezért a macskáért. Van akinek a macskája hajnal 2-től óránként felkelti hogy simit kér vagy éhes. Szimba ehhez képest átalussza az éjszakát, 5:40kor kel mikor valamelyik szomszéd miatt beindul a lift, és utána is csendben szokott lenni, nem kelt fel minket, ha épp adunk neki elég vacsorát este, nem mint most :D


Szimba a home office legnagyobb győztese, bár nem mindig vagyok benne biztos. Tuti zavarjuk sokszor abban, hogy átaludja az egész napot. Ő meg minket zavar a munkában, de el se tudom képzelni milyen lehet egy kétéves meg egy négyéves gyerek a munka mellé.... Talán még azok se értik ha valamit nem szabad? Néha azok is véresre harapják az embert? (igen, továbbra is egy cuki nagycicáról van szó)
Mivel macska, így persze sokat alszik, csak nem jókor :D a home office elején reggel 9 körül visszaaludt - gondolom ez volt akkor az alap, mikor elmentünk dolgozni. Aztán 10, 11... és mostmár van, hogy délután 2ig ébren van, és iszonyatosan igényli a foglalkozást, játszást, vadászatot... Leginkább játszani kell vele, sose volt egy bújós ölbemászós macska. Lehet, hogy azért mert ha alszik vagy kómás, ha csak elmegyünk mellette akkor is agyon simizzük, és ezért sose jutott eszébe simogatást kérni.. Néha olyan jó lenne pedig :) 


Március 12-től már itthonról dolgozunk, azóta is, folyamatosan. Én azóta egyszer bkv-ztam, 4 villamosmegállót. Azon kívül ahova mentünk (korábban még 1-1 baráti találkára, vagy dokikhoz) oda taxival megyünk hogy keürljük a tömegközlekedést. Gábor nyár közepéig taxival járt tárgyalni, de azóta a cég úgy döntött (érthető okokból) hogy inkább a bkv bérletet fizetik neki újra, szóval ő heti 1 napot bkv-zik kb átlagban :( A járványhelyzetet az elejétől fogva komolyan vesszük, és örülünk, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt meg tudjuk tenni. Nyilván akinek bkv-zni kell nap mint nap, meg 3000 ember között dolgozni, annak ez jutott sajnos, vagy akinek muszáj a nagyszülőkre bízni néha a gyereket, az is nehezen tud figyelni az óvintézkedésekre, de mivel mi megtehetjük, hogy itthon ülünk, az a minimum, hogy be is tartjuk. Nem jártunk bulikázni (én nyáron Vilcsivel egyszer egy teraszos étteremben a teraszon megvacsoráztam) nem voltunk nyaralni (egyébként is, mekkora tömeg volt a Balcsin?) kocsink nincs, így nem igazán mentünk sehova. Bicikliztünk sokat a környéken :) Nem panaszkodásként írom, nekünk ez a legtermészetesebb, hogy lemondásokkal jár a helyzet. Idegbeteg tudok lenni azoktól a rinyagépekről, akiknek a legnagyobb gondjuk pl az volt, hogy az idősávos vásárláskor munka előtt már nem tudnak bevásárolni - nézd már, munka után is lehet, vagy szabadnapon? Aztamindenit... Persze mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, de falra mászom attól, hogy március óta képtelenek az emberek felfogni a helyzetet, és továbbra is az a normális, ha valaki minden egyes áldott nap lemegy a piacra, majd onnan a spar-ba, majd onnan a lidl-be. Nem az a gond hogy vásárolni kell menni.. hanem hogy képtelenek lemondani egy bizonyos márka felvágottjáról.

Szerencsére nekem tökéletes a home office, Gábornak néha hiányzik az iroda, leginkább az, hogy 40-80 oldalas aktákkal mindig kinyomtatva foglalkozott, itthon meg nincs nyomtató. 

Nagyon különleges a helyzetben, hogy mindenki másképp éli meg. 250 kollégánk van, minden élethelyzet más. Aki egyedül él, se kutyája se macskája és nem is nagyon ismer senkit Pesten, azt megértem, hogy alig várta, hogy lehessen újra irodába járni. Nekem az utazás (2,5 óra oda-vissza) miatt a legutálatosabb dolog. Azt gondolnánk, hogy ha márciusban home office-t rendeltek el mindenkinek, akkor nem nagyon akarták hogy visszamenjünk dolgozni, de ez nem így történt.

Alaphelyzet, hogy irodafelújítás kezdődött tavasszal, amúgy is lett volna, más irodába költöztünk volna, ezt megúsztuk a home office-szal. Nyár közepére készülgettek az irodák, így önkéntes alapon be lehetett menni az irodába dolgozni, max irodai létszám 50%, távolságtartás szabályaival. 

Nyár végére kész lett az irodánk (átépítettek szép lassan 4 emeletet) és a főnökeim jelezték, hogy bár tudják, hogy állunk a járványhelyzethez, de azért 2 hetente 1-1 napra menjünk be dolgozni az irodába, mert..... és nem volt mert. Nesze neked önkéntes bejárás, de ez csak a csoportomra volt igaz. Nem derült ki sokáig, miért kéne újra utazgatni, másodikjárványanyakunkban (szerintem nem is volt köztes idő mondjuk), miért kéne egy irodába lennünk megint. Összesen hatan dolgozunk együtt, 3-3 ember, húúúha, hát bocsánat, nem azt mondom hogy nem hiányoznak a kollégák, de nekem az nem ad hozzá az életemhez hogy látom őket. 3 kolléga amúgy is bejárt önkéntesen amikortól lehetett 1-1 napra. Biztos a korom miatt, de nekem már tökéletes, hogy látom őket webkamerán. Van 30 kollégám aki amúgy az ország túlfelén dolgozik, és március óta kétszer annyit látom őket mint korábban hogy havonta 1x volt megbeszélésünk. A személyes jelenlét nekem nem kell.

Bár még folynak az orvosi vizsgálatok, és nincs még pontos indok rá, de borzasztóan elkezdett hullani a hajam. Szerencse, hogy rengeteg volt, de persze kicsit sem vígasztal ha valaki azt mondja, neki is ennyi haja van, mikor sírógörcs kerülget hogy csomókban hullik a hajam... Sajnos ez rengeteg mindentől lehet, de amit a leginkább valószínűsítek, az a stressz. Nyilván a vírushelyzet egyértelmű stressz forrás, nem találkozunk barátokkal, családtagokkal sem már jórég óta. Aztán mikor kitalálták, hogy néha azért járjunk be dolgozni az irodába, akkor én heteken át szorongtam, bőgtem, szorongtam, bőgtem... de főleg szorongtam, idegeskedtem, értetlenkedtem... Már a főnökömnél is kifakadtam, hogy legyen kedves és mondja meg, hogy konkrétan mi az oka annak, hogy be kell mennünk dolgozni? Fél évig semmire sem volt panasz, nem értem, miért? ... Azt mondta, azt gondolták a másik főnökömmel, hogy kezdjünk el visszaszokni az irodába, hogy ott vagyunk, a kollégákhoz szokjunk vissza (ja, a 250 másik embernek nem írta ezt elő a főnöke) szóval nem lettem közelebb a megoldáshoz. Azt mondta, hogy ha majd vissza kell térnünk, márpedig egyszer biztos, akkor nem akarják hogy hirtelen legyen nagy váltás, és majd akkor első hét után menjen a sírás hogy home office-t akarunk.

Nagy lány vagyok, majd azt is el fogom fogadni. De ennek a 2 hetente 1-1 napot legyünk együtt a szeptember-októberi helyzetben - na ennek semmi értelme. És ha valami ennyire érthetetlen és befogadhatatlan számomra, az eléggé tönkretesz. 

Voltam benn az irodában 3x, minden alkalommal egy-egy közel lakó kollégát kértem meg, hogy vigyen be kocsival. SEMMIT nem adott hozzá a napomhoz, sőt, az utazás ideje miatt elvett... A főnökömmel és mindig 1-1 másik kollégával voltam benn, hát az se adott semmi húdejót. Csacsogtunk valami aktuális dologról 10 percet aztán dolgoztunk ahogy szoktunk, csendben. Meg a főnököm 8 órából 6-ot megbeszélt (online természetesen, szóval tőlünk két méterre fülhallgatóval, az is remek dolog volt). Ettől csak még stresszesebb voltam, egész addig, míg végre meg nem tiltották központilag hogy a kollégák találkozzanak, és hogy bejárjunk az irodába dolgozni. Nagyon megérte az a kb 2 hónap idegbetegség amit ez okozott nekem... biztos sokat adott a munkámhoz plusszban is... ja, nem. De legalább a főnököm látott személyesen 3x, ennél több dologra nem volt jó ez a hülyeség.


szombat, szeptember 12

közel egy év szummázva (új családtagok, Karácsony, karantén..)

 Magam is meglepődtem, hogy október végén írtam utoljára, pedig gyakran eszembe jut, hogy ó, ezt most ki kéne írni magamból... talán sikerül rávenni magam újra meg újra. 

(annak, hogy nem írtam, nagyrészt oka szerintem, hogy mióta összeköltöztünk (tavaly tavasz :D) azóta a laptopom gyakorlatilag nem volt bekapcsolva - minden más kütyüvel jól el vagyunk látva, és tudom hogy telefonon is lehet blogolni, de általában ha el is kezdtem, elvonta valami a figyelmem és nem lett belőle semmi. Szóval vicces, de a legkézenfekvőbb ok, amiért nincs blogolás, az ez. Ma elővettem Notie-t, hogy megnézzük, működik-e még :D)

2019. december 1-jén magunkhoz vettük Szimbát, aki a becslések szerint október közepén született igazi kőbányai társasházi utcamacska. Szimbi a világ leggyönyörűbb, legönfejűbb kisoroszlánja. Nagyon okos, és pimasz, szabályosan visszadumál és toporzékol ha valamit akar de mi nem hagyjuk neki. Fogok még róla biztos írni külön <3

Tavaly decemberben megvolt a 2. közös Karácsonyunk Nyunyuval <3 jó kis vendéglátást csaptunk, szerintem a tavalyi év legjobb ötlete volt, hogy ne mi menjünk mindenhova, hanem hozzánk jöjjenek karácsonyozni. Mérlegeltem, mert hátránya is akad (ha te vagy vendég, akármikor hazamehetsz, és takarítanod se neked kell, meg főzni se) viszont az utazás nagyon sok időt vett volna el, vidékre is kellett volna mennünk, meg akit tudtunk, egyszerre összecsődítettünk :) Így átjöttek Musiék Cucuval meg Mimivel, Minyókát nem zavarta Szimbi, viszont a legtöbb cica játékról kiderült hogy a másfél éveseknek is ideális :D
Átjöttek Zé, Zsani, Lilike, Apu és Marcsi is, őket karácsonyi estebéddel vártuk :) Gabival már nem fértünk volna el, így Gabihoz végül én ugrottam át ebédre, de nagyon szuper volt, hogy az egész karácsonyi időszak alatt ennyi jövésmenés volt csak. A szentestét Gábor anyukájánál töltöttük ismét Árpival és Mariancival, de ő közel lakik így nem kellett messze menni :) 

Szilveszterre is minimálra vettük magunkat, társasjátékoztunk Timcsivel és Norbival, szintén nálunk, nagyon szuper volt <3

Megszületett az unokahúgom után az unokaöcsém is, így Lili már nagytestvér, Zolika pedig tiszta apja az alapján amit eddig láttunk belőle :) 

2020. március 12. óta itthon vagyunk home office-ban a koronavírus miatt, de erről is biztos hogy írok majd egy külön posztot. Tavasszal vettünk bicikliket (nekem újat, Foxi parkol, persze nem adtam el, és Gábornak is megvettük az áhított gépet) azóta szerencsére sokat is biciklizünk a környéken, sőt, nyáron a Velencei-tavat is körbe tekertük, és ennyi is volt a nyaralásunk :) Nem panaszként írom, a vírushelyzet miatt nem is akartunk többet ennél, de erről majd tényleg írok külön :)


kedd, október 29

Bővüljön a család..?..!

Igazi clickbait cím, ugye? :)
Kettőt pislogunk, és máris túl leszünk a második közös karácsonyon Nyunyuval, és annyi szent, hogy nagyon szuperül alakulnak a dolgaink. Persze semmi túlzás, ott még nem tart a kapcsolatunk, hogy közös tollasütő készletünk legyen - de az már megfogant Nyunyu fejében, hogy lehetne egy cicánk 🤭
(Egyébként valószínűleg nem lesz, de ez részletkérdés, a lényeg, hogy az ötlettől majdnem olyan boldog lettem, mintha a kezemet kérte volna meg 😄)

péntek, július 12

Jó társaságban repül az idő :)

Napok kérdése, és lezárul az első közös kis évünk Házinyúllal :)))))) különösebben nem szeretnék évértékelni, csupa olyan dolog történt kettőnkkel külön-külön és együtt is, amiket valószínűleg nem fogunk elfelejteni. Azért az jól látszik, hogy a kis kapcsolatunknak volt eddig egy szép fejlődési íve.
A 0. helyzet az volt, hogy 1 évvel ezelőtt ilyenkor még el se tudtam képzelni, hogy mi együtt is lehetnénk. Hiába láttam, mennyire kedves, érdeklődő, figyelmes, és minden amire vágyom, nem éreztem úgy, hogy bárkit magam mellett szeretnék tudni.
Aztán következő szint az volt, hogy megpróbáltam bemesélni (főképp magamnak :D) hogy nem vagyunk együtt. Emlékszem, úgy egy hónap elteltével Danci volt az, aki közölte, hogy őt már rég nem tudom átverni, magamat meg minek, akár be is ismerhetném, hogy együtt vagyunk Házinyúllal... Onnantól azért még egy darabig tagadtam :D
Majd jött a felismerés, hogy ha úgy állok hozzá, hogy nem vagyunk egy pár, akkor nem kéne, hogy zavarjon a gondolat, hogy esetleg mással is találkozhat - de szörnyű volt már belegondolni is :)
Felvállaltan egy pár lettünk, ami azzal járt, hogy beavattuk a közeli kollégákat és a főnökeinket is. Ez egy brutális élettapasztalat nekem (szerintem neki is) elvégre átlagos esetben nem igazán fordul elő, hogy a munkahelyi mosdóban összefutsz a párod főnökével, és csevegtek egy kicsit arról, hogy mikor költöztök majd össze.. :D
Szép sorban megismertük egymás családját és baráti körét, ami persze nem mérvadó, de remek érezni, hogy szereti a barátaimat, és szívesen tölt időt velük vagy a családommal. Egyre többet voltunk együtt. :)
Aztán szinte nem is lehet behatárolni, hogy mióta élünk együtt.
Látatlanban korábban azt mondtam volna, hogy sok az, ha együtt élsz valakivel, együtt dolgoztok, és az esetek többségében együtt is jártok munkába/haza/vásárolni stb... de nekünk nem sok :)
Nemrég egy családi összejövetelen Nyunyu sógornőjének az anyukája néhány közösen töltött óra után nekünk szegezte a kérdéssort, amire mi szinkronban válaszoltunk:
- nemrég vagytok együtt, ugye? (lassan egy éve)
- jó, jó, de ritkán találkoztok, nem? (együtt is élünk)
- jól van na, de akkor gondolom csak késő este, keveset tudtok együtt lenni, nem?
aztán mikor kifejtettük, hogy szinte mindig együtt vagyunk, elmagyarázta, hogy azért értetlenkedett, mert úgy össze vagyunk nőve, mint a friss kapcsolatban lévők (hehe, relatív a friss!) de az egyhangú válaszaink meggyőzték róla, hogy mekkora összhangban vagyunk, és alig várja már az esküvőnket. (harmónikában vagyunk egymással :D esküvőnk meg nemigen lesz, az meg aztán végképp túlzás, hogy a párom sógornőjének az anyját meghívjuk :D)

Szóval, úgy tűnik, egyikünknek se sok az együtt töltött idő :)))) Sőt. A héten szabadságon voltam, de Nyunyu dolgozott, és mindketten már az első nap rájöttünk, hogy hiányzik a másik :$
Reméljük még sok sok éven át leszünk ekkora harmónikában :D

szombat, április 20

Negyedéve füstmentes - felhúzva a nyúlcipő

Több, mint három hónapja nem gyújtottam rá :) ez továbbra is hihetetlen és nehezen felfogható.
Hogy könnyebben feldolgozzam (és a fogamzásgátló és az elvonási tünetek miatti plusz súlyt ledolgozzam) ahogy jobb lett az idő, elkezdtünk mozogni a Házinyúllal közösen :)
Együtt futunk, ami nagyon motiváló mert ő is nagyon utálja, meg én is, mégis hatalmas sikerélmény :) Már nem kapok köhögő rohamot, és utána se halok bele a cigi utáni sóvárgásba. Általában interval edzéseket csinálunk (futás-gyaloglás váltogatva) de legutóbb annyira ideges voltam és szomorú, hogy gondoltam kihajtom magam, és amíg Nyuszi futja az intervalt addig én megállás nélkül futottam. Közel sem egy maraton, 20 percet futottam egyben, megállás nélkül, 2,5 km, de szerintem ennyit egyszerre utoljára tizenöt éve futottam. Ráadásul jól esett, kaptam levegőt, es úgy éreztem, hogy tudnék még futni :) Hatalmas sikerélmény ez, már ahhoz képest is, hogy tavaly 10-15 perceket már futottam, de akkor utána nagyon a halálomon voltam :)

Elindult végre a szezon ezért újra járunk Nyuszival meg egy tucat kollégánkkal céges focizni is B-) persze én vagyok az egyetlen lány, ami kicsit sem zavar, ellenben azzal, hogy a VASAS öltözői függöny nélküliek, és egyik oldalt a focipályákra, másik oldalt a birkózó teremre néznek az ablakok :D így praktikusabb még a cégnél átöltöznöm. Viszont a focit is sokkal jobban bírom cigi nélkül :) mondjuk lehetnék aktívabb, legutóbb 7 km körül futottam másfél óra alatt.

Vilcsivel meg fallabdáztunk is a héten, ami iszonyatosan szuper és mókás, és hihetetlenül fárasztó :D Fogyás szempontjából mondjuk ez nem releváns mert utána befaltunk egy rakás kaját a burger kingben, aztán megittunk három sört :D 
Minden esetre március óta sokkal aktívabbak vagyunk, mint előtte, es cigi nélkül ez sokkal könnyebb és élvezhetőbb :D

A többes szám jele a ... Gyerek?

-Boldog nyuszit nektek! (Mondtam Musinak, értve ezalatt a családját: őt, a férjét, és a gyereküket.)
-Neked is! (Jött a válasz. Értve ezalatt csak engem egyedül.)

-...-t hoz a nyuszim a gyereknek. (Értve ezalatt hogy mit kap tőlem a kiscsaj húsvétra.)
-Lettiék nyuszija ...-t hoz. (Értve ezalatt Lettit és a csecsemő kisfiát.)

Konzekvencia: Letti és a csecsemője egyértelműen megérdemlik a többes számot - hiszen teljesen normális, hogy a csecsemő 'vesz' ajándékot az unokatesójának.
Én és a Házinyúl az elmúlt háromnegyed évünk ellenére is csak külön entitás lehetünk.

Csak engem tud kikergetni a világból ez a jelenség?

csütörtök, március 21

egyéltű nyulak

Február 2-től 1 hónap és 10 nap telt el az elhatározásig, hogy összeköltözzünk. Igazából mégse. Mert ahogy már korábban is írtam, régóta forrt bennünk, hogy minden este együtt szeretnénk elaludni, és együtt szeretnénk felébredni - és a kettő közt is remek lenne minél több időt együtt tölteni.
Minden esetre, alig másfél hónapot kellett várni arra, hogy Nyunyu felhozza az összeköltözés témáját :)
Mivel ezt az utókornak is írom (mert ki más olvasná rajtam kívül :D) elmesélem, hogy leültetett beszélgetni, majd közölte, hogy úgy érzi, eljött az ideje, hogy együtt éljünk ^____^ Mivel gyakorlatilag már ezt tesszük egy ideje, nem igazán volt mit megbeszélni, csak azt, hogy mikortól szűnik meg a kétéltű létünk :) Izgi, izgi! :)))))

Füstmentes 73 nap

Január 8 óta, lassan 2.5 hónapja nem gyújtottam rá :O
ez még nekem is sokkoló, hihetetlen hír :D aki közelebbi kapcsolatban áll velem tudja, hogy az elmúlt években (10? jézusom!) gyakorlatilag láncdohányos voltam, és igazából azt írnám, hogy vagyok... azt mondják, a dohányosok örökre azok maradnak, max nem gyújtanak rá... erre kíváncsi vagyok hosszútávon :)
Szerintem a nehezén rég túl vagyok, és érdekes, de azóta se nagyon jut eszembe, hogy rágyújtanék.
Nem is arról van szó, hogy ha dohányosok között vagyok, akkor meg kell állnom... mert tényleg nem is akarok rágyújtani. Én, aki tavaly, és az elmúlt években nem csak hogy rá akartam gyújtani ha lehetőség volt rá, hanem folyton rá akartam gyújtani. Kész önmagamból kifordulás.
Szóval, nincs sóvárgás, nincs semmi. De nagyon furcsa érzés, mert amellett, hogy nem akarok rágyújtani akkor se ha egy rendezvény dohányzója közepén ácsorgok, még büdösnek is tartom... :D mintha sose dohányoztam volna.

Mint a 3 évesek a világra, úgy csodálkozom rá, hogy a dohányosok büdösek. A buszra felszáll egy dohányos, és rögtön megcsap a bűz... és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy régen ilyen szagom volt nekem is... én fincsi illatnak gondoltam, szerettem a dohány szagot, nekem ez jól esett... teljes döbbenet! Ezúton is bocsánat minden nem dohányzó barátomtól, akik rövidebb-hosszabb ideig szó nélkül tűrték, hogy én tényleg ennyire büdös voltam O____O

Attól függetlenül, hogy már érzem, milyen büdös voltam az elmúlt 10 évben, továbbra is dohányosként gondolok magamra és az életemre... és a többiek elmondása szerint lehet, hogy 20 év múlva is ez lesz. Nagyon érdekes, hogy ha azt látom, hogy induláskor még sétálnom kell a buszmegállóhoz, ami 2-3 utca, akkor fejben rögtön bekapcsol a jelző, hogy az egy szál cigi... a távolságot és az időt ki tudja, lehet hogy örökké cigiben fogom mérni? 

hétfő, február 18

Kétéltű nyulak

Pontos időpontot akartam írni, hogy mióta is élünk kétéltű nyúl módjára a Házinyúllal, és meglepődve látom, hogy megint furcsán telik az idő.. van, amikor 24 óra nem 24, és egy hét sem 7 napból áll... Érzetre egy hónap, de a józan eszem azt diktálta, hogy csak 3 hét, mindeközben a valóság az, hogy 2 hete költözött el otthonról a Házinyúl. :) A többség meglepődésére, nem hozzám költözött (mondjuk az lenne a legkevésbé logikus, mert csaknem harmad annyi a lakhatása a bátyja lakásában, mint amit én az albérletre költök :D) és én sem költöztem oda egyelőre.
Azért egyelőre, mert nagyjából hónapok óta tervezzük, hogy összeköltözzünk :) Viszont ragaszkodtam hozzá, hogy először tapasztalja meg, milyen az, ha teljesen egyedül van.
Édes bogár, elmondása szerint egyelőre nagyon rossz, és nagyon jó ha ott vagyok :) De azért rengeteg előnyét élvezni a különélésnek :)

Tényleg nagyon édes, érzem hogy imádja ha ott vagyok, hogy fontos neki, hogy jól érezzem magam ott. Hogy egyetlen pillanatra sem érezteti, hogy nála, övé, stb., kifejezetten foglalkozik vele, hogy az első perctől kezdve közös otthonunkként gondoljak a lakásra :) Közösen választottunk étkező garnitúrát, és a berendezést is teljesen a közös ízlésünk befolyásolja. Imádom, hogy másoknak úgy hivatkozik a lakásra, hogy Nálunk :)))) Persze sokat vagyok ott, de a saját lakásom is ki kell használni ha már egy fél vagyont költök rá :D Ettől függetlenül már most alig várom, hogy tényleg hivatalosan is együtt éljünk majd ott :$ de még elég korai, ha azt nézzük hogy 2 hete lakik egyedül... minden esetre, majd megyek, ha már naggyon nagyon szeretné :P Lehet csajos picsogás, de fontosnak tűnik, hogy hiába beszél már most a közös lakásunkról, majd akkor költözöm, ha megkér rá :) 

Addig meg élvezem, hogy immáron két lakást boríthatok be növényekkel :P Már 35 körül járunk... :D