csütörtök, november 12

Home office, koronavírus, miegymás

 Na, mondanám, hogy eljött az ideje, hogy végre blogoljak az elmúlt bő 7 hónapról - de csak annak jött el az ideje, hogy Szimba úgy gondolta, hogy 5:40-kor szokásosan felébred. Általában ezt csendben teszi, viszont most olyan rossz volt mint egy csintalan kisgyerek, tudja, hogy mivel idegesít fel minket, így hát a ma hajnali móka az volt, hogy rámolt az éjjeli szekrényemen, majd mikor nem hagytam (hogy lerágja a Poket könyvemről az összefogó gumit) akkor sértődötten nekiállt a kisszekrényről (az éjjeli mellett van) a falat 'kaparni'. Szerencsére csak úgy csinált, nem hülye, neki se esik jól, de tudja hogy arra nagyon ugrom.

Ki is tettem a szobából, de most kedve szottyant az ajtót kaparni - általában ezt hagyom neki és imátkozom hogy ne tegyen kárt a fehérre festett fa ajtóban... de most visszaengedtem. Akkor elkezdett vadászni mindenre, és örömmel konstatálta, hogy ébren vagyok, így már esély se volt rá hogy visszaaludjak, inkább kiültem a konyhába dolgozni (de már reggel 7, és eddig Imola blogját olvastam, most meg írok, szóval...) Szimbiről meg kiderült, hogy üres a tálja, ezért volt ez a nagy hiszti.

Mondják, hogy az anyák megtanulják hogyan sír a baba, éppen mi a baja, hát, remélem egy gyerekkel könnyebben megy majd, mert eddig mindig utólag jöttem rá, hogy Szimbánál ez most az éhes nyávogás volt.. Egyetlen hangját ismerjük fel, mikor felháborodik, mert valamit nem szabad (rászólok, és visszaberreg. Rászólnom se kell, elég ha felemelem a mutató ujjam, és pofázik, de naaaaaaaléééégysziiii!) hát megzabálom, csak jó lenne érteni a hisztiket, és akkor egy órával hamarabb is kaphatott volna kaját.

Szóval Szimba. Egy éves múlt, 5 kilós hatalmas bundás kisoroszlán cicmó. Piszok rossz tud lenni, de tudja hogy szerelmesek vagyunk belé sajnos. Egyébként persze vannak rossz dolgai, de amiket a cicás csoportokban írnak, hát összeteszem a két kezem ezért a macskáért. Van akinek a macskája hajnal 2-től óránként felkelti hogy simit kér vagy éhes. Szimba ehhez képest átalussza az éjszakát, 5:40kor kel mikor valamelyik szomszéd miatt beindul a lift, és utána is csendben szokott lenni, nem kelt fel minket, ha épp adunk neki elég vacsorát este, nem mint most :D


Szimba a home office legnagyobb győztese, bár nem mindig vagyok benne biztos. Tuti zavarjuk sokszor abban, hogy átaludja az egész napot. Ő meg minket zavar a munkában, de el se tudom képzelni milyen lehet egy kétéves meg egy négyéves gyerek a munka mellé.... Talán még azok se értik ha valamit nem szabad? Néha azok is véresre harapják az embert? (igen, továbbra is egy cuki nagycicáról van szó)
Mivel macska, így persze sokat alszik, csak nem jókor :D a home office elején reggel 9 körül visszaaludt - gondolom ez volt akkor az alap, mikor elmentünk dolgozni. Aztán 10, 11... és mostmár van, hogy délután 2ig ébren van, és iszonyatosan igényli a foglalkozást, játszást, vadászatot... Leginkább játszani kell vele, sose volt egy bújós ölbemászós macska. Lehet, hogy azért mert ha alszik vagy kómás, ha csak elmegyünk mellette akkor is agyon simizzük, és ezért sose jutott eszébe simogatást kérni.. Néha olyan jó lenne pedig :) 


Március 12-től már itthonról dolgozunk, azóta is, folyamatosan. Én azóta egyszer bkv-ztam, 4 villamosmegállót. Azon kívül ahova mentünk (korábban még 1-1 baráti találkára, vagy dokikhoz) oda taxival megyünk hogy keürljük a tömegközlekedést. Gábor nyár közepéig taxival járt tárgyalni, de azóta a cég úgy döntött (érthető okokból) hogy inkább a bkv bérletet fizetik neki újra, szóval ő heti 1 napot bkv-zik kb átlagban :( A járványhelyzetet az elejétől fogva komolyan vesszük, és örülünk, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt meg tudjuk tenni. Nyilván akinek bkv-zni kell nap mint nap, meg 3000 ember között dolgozni, annak ez jutott sajnos, vagy akinek muszáj a nagyszülőkre bízni néha a gyereket, az is nehezen tud figyelni az óvintézkedésekre, de mivel mi megtehetjük, hogy itthon ülünk, az a minimum, hogy be is tartjuk. Nem jártunk bulikázni (én nyáron Vilcsivel egyszer egy teraszos étteremben a teraszon megvacsoráztam) nem voltunk nyaralni (egyébként is, mekkora tömeg volt a Balcsin?) kocsink nincs, így nem igazán mentünk sehova. Bicikliztünk sokat a környéken :) Nem panaszkodásként írom, nekünk ez a legtermészetesebb, hogy lemondásokkal jár a helyzet. Idegbeteg tudok lenni azoktól a rinyagépekről, akiknek a legnagyobb gondjuk pl az volt, hogy az idősávos vásárláskor munka előtt már nem tudnak bevásárolni - nézd már, munka után is lehet, vagy szabadnapon? Aztamindenit... Persze mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, de falra mászom attól, hogy március óta képtelenek az emberek felfogni a helyzetet, és továbbra is az a normális, ha valaki minden egyes áldott nap lemegy a piacra, majd onnan a spar-ba, majd onnan a lidl-be. Nem az a gond hogy vásárolni kell menni.. hanem hogy képtelenek lemondani egy bizonyos márka felvágottjáról.

Szerencsére nekem tökéletes a home office, Gábornak néha hiányzik az iroda, leginkább az, hogy 40-80 oldalas aktákkal mindig kinyomtatva foglalkozott, itthon meg nincs nyomtató. 

Nagyon különleges a helyzetben, hogy mindenki másképp éli meg. 250 kollégánk van, minden élethelyzet más. Aki egyedül él, se kutyája se macskája és nem is nagyon ismer senkit Pesten, azt megértem, hogy alig várta, hogy lehessen újra irodába járni. Nekem az utazás (2,5 óra oda-vissza) miatt a legutálatosabb dolog. Azt gondolnánk, hogy ha márciusban home office-t rendeltek el mindenkinek, akkor nem nagyon akarták hogy visszamenjünk dolgozni, de ez nem így történt.

Alaphelyzet, hogy irodafelújítás kezdődött tavasszal, amúgy is lett volna, más irodába költöztünk volna, ezt megúsztuk a home office-szal. Nyár közepére készülgettek az irodák, így önkéntes alapon be lehetett menni az irodába dolgozni, max irodai létszám 50%, távolságtartás szabályaival. 

Nyár végére kész lett az irodánk (átépítettek szép lassan 4 emeletet) és a főnökeim jelezték, hogy bár tudják, hogy állunk a járványhelyzethez, de azért 2 hetente 1-1 napra menjünk be dolgozni az irodába, mert..... és nem volt mert. Nesze neked önkéntes bejárás, de ez csak a csoportomra volt igaz. Nem derült ki sokáig, miért kéne újra utazgatni, másodikjárványanyakunkban (szerintem nem is volt köztes idő mondjuk), miért kéne egy irodába lennünk megint. Összesen hatan dolgozunk együtt, 3-3 ember, húúúha, hát bocsánat, nem azt mondom hogy nem hiányoznak a kollégák, de nekem az nem ad hozzá az életemhez hogy látom őket. 3 kolléga amúgy is bejárt önkéntesen amikortól lehetett 1-1 napra. Biztos a korom miatt, de nekem már tökéletes, hogy látom őket webkamerán. Van 30 kollégám aki amúgy az ország túlfelén dolgozik, és március óta kétszer annyit látom őket mint korábban hogy havonta 1x volt megbeszélésünk. A személyes jelenlét nekem nem kell.

Bár még folynak az orvosi vizsgálatok, és nincs még pontos indok rá, de borzasztóan elkezdett hullani a hajam. Szerencse, hogy rengeteg volt, de persze kicsit sem vígasztal ha valaki azt mondja, neki is ennyi haja van, mikor sírógörcs kerülget hogy csomókban hullik a hajam... Sajnos ez rengeteg mindentől lehet, de amit a leginkább valószínűsítek, az a stressz. Nyilván a vírushelyzet egyértelmű stressz forrás, nem találkozunk barátokkal, családtagokkal sem már jórég óta. Aztán mikor kitalálták, hogy néha azért járjunk be dolgozni az irodába, akkor én heteken át szorongtam, bőgtem, szorongtam, bőgtem... de főleg szorongtam, idegeskedtem, értetlenkedtem... Már a főnökömnél is kifakadtam, hogy legyen kedves és mondja meg, hogy konkrétan mi az oka annak, hogy be kell mennünk dolgozni? Fél évig semmire sem volt panasz, nem értem, miért? ... Azt mondta, azt gondolták a másik főnökömmel, hogy kezdjünk el visszaszokni az irodába, hogy ott vagyunk, a kollégákhoz szokjunk vissza (ja, a 250 másik embernek nem írta ezt elő a főnöke) szóval nem lettem közelebb a megoldáshoz. Azt mondta, hogy ha majd vissza kell térnünk, márpedig egyszer biztos, akkor nem akarják hogy hirtelen legyen nagy váltás, és majd akkor első hét után menjen a sírás hogy home office-t akarunk.

Nagy lány vagyok, majd azt is el fogom fogadni. De ennek a 2 hetente 1-1 napot legyünk együtt a szeptember-októberi helyzetben - na ennek semmi értelme. És ha valami ennyire érthetetlen és befogadhatatlan számomra, az eléggé tönkretesz. 

Voltam benn az irodában 3x, minden alkalommal egy-egy közel lakó kollégát kértem meg, hogy vigyen be kocsival. SEMMIT nem adott hozzá a napomhoz, sőt, az utazás ideje miatt elvett... A főnökömmel és mindig 1-1 másik kollégával voltam benn, hát az se adott semmi húdejót. Csacsogtunk valami aktuális dologról 10 percet aztán dolgoztunk ahogy szoktunk, csendben. Meg a főnököm 8 órából 6-ot megbeszélt (online természetesen, szóval tőlünk két méterre fülhallgatóval, az is remek dolog volt). Ettől csak még stresszesebb voltam, egész addig, míg végre meg nem tiltották központilag hogy a kollégák találkozzanak, és hogy bejárjunk az irodába dolgozni. Nagyon megérte az a kb 2 hónap idegbetegség amit ez okozott nekem... biztos sokat adott a munkámhoz plusszban is... ja, nem. De legalább a főnököm látott személyesen 3x, ennél több dologra nem volt jó ez a hülyeség.


Nincsenek megjegyzések: