Értékes emberekkel vagyok körülvéve, értékes az élet.

egy nagyon nagyon nagyon (értsd: borzasztóan) fontos és számomra kedves ismerősöm írt nekem, ebből származik alant az idézet, természetesen név nélkül. szeretem, hogy vannak ilyen emberek az életemben. szeretem, hogy anélkül, hogy tudnák, meghatározzák az életemet. ez olyan, ami szerintem mindenki szemében értékes lehet, ezért osztom meg a részletet. köszönöm Neked, hogy vagy, és olyan vagy, amilyen, és köszönöm nektek is, ha elolvassátok Őt.

"
van ennek a külföldre költözésnek egy dinamikája, amit egyébként nem érzékel mindenki, mert - most csúnya dolgot fogok mondani, de az igazság dolga nem az, hogy szép legyík - ez kizárólag intelligenciától és szellemi állapottól, ha úgy tetszik, tudati szinttől függ. az, akinek a magyar nyelv annyit jelent, hogy tud vele kérni egy Jégert a csapostól, meg el tudja magát káromkodni, ha a négyeshatoson a lábára hágnak, a kultúra meg a csigatévénél megáll, annak nyilván teljesen mindegy, hogy hol van. 

aki ennél picit cizelláltabban éli meg az őt körülvevő, és rá folyamatosan ható világot, önnönmagát a világban (ez nagy luxus ám! nagyon kevesen engedik meg maguknak: föltenni a kérdést, kicsoda vagyok én?), annak azért finoman szólva is kalandos. mert idegenben a "ki vagyok én?" kérdéskör rezgésszintje úgy erősödik föl, hogy teljesen átrendezi az embert. ha lehet így mondanom: megRENDíti - ebben benne van, hogy utána REND lesz, és én, tyúkszaros kis életem kevésnyi tapasztalata alapján meg merem kockáztatni, ez a költözés (bármilyen mozgás, változás, aka. földre születés!) elemi lényege.
egész más nézőpontból nézel mindenre. döbbenetes élmény.

na, akkor neked elárulom, hogy ez itten a világ utolsó kommunista országa, csak ugye fogyasztói társad-a-lomba csomagolva, mer' ez mostan a divat világszerte. ezt nem rosszból mondom, csak tényként. olyan szinten homogenizált a társad-a-lom, hogy néha tényleg olyan, mint egy falanszter. az arcok ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan ruhákban járnak (mert azt lehet kapni a Hennes és Mauritzban), ugyanazokat a szavakat mondják (én még nyelvet nem láttam, aminek ennyire nincsenek árnyalatai), ugyanazt zabálják, ugyanazt isszák. egészen elképesztő.
azt szoktam mondani, hogy amíg ez a retek világ van, ez a fogyasztói baromság, hogy azt is lenyomod a torkodon, amit sose akartál, mert már azt sem tudod, mit akarsz, mások viszont megmondják készséggel, szóval addig ez a legjobb rezervátum a világon. még talán Svájc ilyen. dögunalom, lehet dolgozni, kevés munkaórát, lehet akkora bért kapni érte, hogy talicskával nem lehet hazavinni, és lehet elkölteni minden ostobaságra.
az az egy szerencse, hogy az ország nagyon szép.
és még az is a szerencse, hogy ugye a belső utazás szempontjából tulajdonképp édesmindegy, hova MENTÉL EL, mindenképp más lesz a nézőpont.

még mielőtt félreértenél. én NAGYON hálás vagyok Norvégiának, anyámnak gyakorlatilag az életét mentette meg, az én életem átformálásához pedig megadta, megadja a lehetőséget, Norvégia nélkül felteszem, sosem jutottam volna el odáig, ahol most vagyok. (és még mindig nem vagyok sehol!)

"