Azért mindig megvan a szépsége, ha Cézével és mindkettőnk fahangjával négyesben üvöltve 'énekeljük' a Lehetsz királyt.
ahogy a régi vicc is mondja; voltam kórustag, amíg rá nem jöttek, honnan jött a zaj.
csak az a bökkenő, hogy velem ez valóban megtörtént. bár, ami azt illeti, egész sokáig, 4 hónapig kórustag voltam általános 5, vagy 6-ban... alsóban meg 2 éven át, de arról semmi emlékem sincs, azon kívül, hogy ott voltam és kész. aztán egy darabig dugdostam a rejtett képességeim (:DDD) egészen gimi másodikig, amikor viszont állítólagos ováció mellett énekeltem el (az iskola előtt, harmadmagammal, egy fiúval és egy lánnyal) a március 15-i előadásunk végén Oláh Ibolyától a Magyarországot. akkor mindenki dícsért, én meg röhögtem.
(oké, lehet hogy néhány hang tényleg a helyén volt, mert fél éven át csak ezt az egy dalt gyakoroltuk :DDD, de mást már fele olyan jól sem tudtam volna elénekelni..)
a karrierem további eseményei kimerülnek egy 12-es, gólyatáboros karaoke estben, ahol 2 tanárom nem hagyta, hogy abbahagyjam az éneklést.
vagy nagyon jó voltam, vagy nagyonrossz. én az utóbbira szavazok :DDDD
összefoglalva: ahogy egy témához jobban értő ismerősöm mondta, van nekem ám szép hangom, csak képtelen vagyok jókor használni, és a ritmusérzékem is megegyezik egy döglött patkányéval.
és igaz ami igaz, imádok üvöltve 'énekelni' Cézivel :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése