ha hiperkarmát hallgatok, egyrészt képtelen vagyok abbahagyni, másrészt pedig valami lélektani időutazáson esek át.
egy másodperc tört része alatt villannak képek az agyamba, egyik taszítja ki a másikat, és az is tovaszáll mert már jön is a következő. ilyenkor mindent látok. biztos tudjátok, élünk át néha olyan pillanatokat, amikbe akkor nagyon beleborzongunk, és utána még jó ideig kísért pedig csak egy másodpercig tartott.
na, ha hiperkarmát hallgatok, újra élem életem szinte összes ilyen pillanatát.
ilyenkor konyhakövet látok, meg téli tájat bentről, meg téli tájat kintről, a nyúl utcai parkot, a gyöngyösi metrót, az amfiteátrumot, az írógépemet, borospoharakat, koktélospoharakat, karkötőket, macskákat, sört, kék szempárokat, focipályát, házibulit, erkélyt, pogácsát, tequilát, mosdókagylót, mezítelen lábakat a hóban, felemás zoknikat, pizzát, kacsázást, kócos hajakat, elcsípett pillantásokat, baráti ölelést a parkolóban, buszmegállót, dunapartot, (...)
és rengeteg, rengeteg sok embert, arcot.
ez egy másodpercbe sűrítve ijesztő elsőnek, aztán mélyen rabul ejt és nem enged el akárhogy menekülnél. és te semmit se tudsz csinálni, csak mosolyogni, hogy mennyi jó emlék, mennyi meghatározó pillanat gyűlik össze a fejedben. szép.
és ezek olyan emlékképek, hogy például 2007 óta, tehát 4 éve bármikor leültem bármilyen konyha kövére, nekem mindig eszembe jut, az a bizonyos konyhakő. szerintem ezek életem végéig kitartanak majd. imádom!
és mindent ami fáj én a kukák mellé tettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése