játszunk máni menedzsert!

(aki általában nem bírja elviselni ha nyafogok, az ezt a posztot ne olvassa el. noha nem panaszáradatnak szánom, tehát aki mégis elolvassa, az tekintse inkább körképnek, mert én is úgy fogom fel.)


kezdjük ott, hogy eléggé megtudom magam örjíteni, már-már depressziós szintig. persze az is rátesz, hogy a hónap ezen felében olyan érzelmi állapotban vagyok, hogy nem hogy a híradón, de már egy újságcikken is keservesen képes vagyok bőgni. most hogy ezt tisztáztam, jöhet a nyavajgásos körkép.

utálok mindent, ami összefügg a pénzzel.

mióta saját magamért felelek, azóta szép fokozatosan alakult ki ez a frusztrációm.

először persze jött az, hogy hú, itt a fizum, költekezzünk :) minden elköltött forintnak örültem, vettem ezt-azt itthonra, ha csak aprósággal is, de szépítettem a lakást, vagy épp magamat.

aztán jött a következő lépés, amikor még mindig költekeztem, de már csöppnyi bűntudattal. 

ezt követte az a periódus, amikor már csak a szükséges, létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgokra költöttem. némi aggódással karöltve, hogy lehet, hogy még ez is több, mint ami igazán szükséges lenne.

aztán volt az az időszak, amikor már a boltba menetel előtt is összeszorult a torkom, és inkább leküldtem Cézét, noha mondjuk csak kaját kellett venni, akkor se szívesen. valami furcsa, borzasztó érzés kerít hatalmába amint kifizetek valamit és átnyújtom a pénzt. nem csak a pénztárcámat érzem kevesebbnek, hanem magamat is egy kicsit. 

eztán próbálkoztam gazdálkodni, osztani, szorozni, előre gondolkodni hetekkel, hogy onnantól, hogy megjön a fizum, 3 héttel később például bérletet kell vennem, és akkor azt már most jól eldugom, hogy addigra még legyen. de kis pénzből lehetetlen Farmville-t játszani. 

megjön a fizum, és el is tűnik a bermuda háromszögben, beszippantja az az ostoba fekete lyuk, teleportál más, távoli dimenziókba. és én ezután számolom a napokat, mennyi van még a következő fizetésemig, és hogy milyen jó lesz ha végre megkapom, és mire fogom először költeni.
az idő során ez is átalakult. egy idő után már nem azt terveztem, mit fogok először venni, hanem hogy mit kell majd venni mindenképp. majd egy idő után ezek a tervek (álmok, képzelgések, ködfoszlányok) is eltűntek, mert amint valami képzeletbeli pénzt magamra költenék, eszembe vágódik, hogy nem engedhetem meg magamnak. ez valahol jó, önblokkolás, így kell felfogni, így a legjobb felfogni.
a 'luxus' vágyaim listáját szépen magamban gyűjtöm össze, hogy majd ha lesz rá lehetőség, na majd akkor.

néha azért elcsábulok, és úgy érzem, hogy ami kell, az kell, de ilyenkor utólag jobban megbánom, és duplán pofánver. a héten sikerült együtt töltenem házon kívül Szandival pár órát, elmentünk egy boltba ahova már régóta vágytam, elköltöttem ezer (! :D) forintot, vettem magamnak hajgumikat, egy körömlakkot, domesztoszt meg csokiskekszet. boldog voltam, ezekre (a keksz kivételével) már igencsak szükség volt, aztán most meg már bőgök, hogy milyen jó lenne, ha az az egy darab ezres még a pénztárcámban kuksolna, és tulajdonképp körömlakk meg hajgumi nélkül is megvoltam eddig is.
a pénz megnyugtat, mindaddig, amíg még nálam van.

szerencsére sokat dolgozom, és ha nem dolgozom akkor is van mit csinálnom. így sajnos nincs időm találkozni a barátaimmal, de szerencsére ezzel legalább nem kell számolnom, hogy miből fogok sörözni, bulizni, ide menni, oda menni, meginni egy kávét vagy valami. persze, szeretném, jó lenne kikapcsolni, de nem engedhetem meg magamnak. szomorú, de ez van. szép lassan megtanultam lemondani, és mostmár igyekszem a pénzt nem addig költeni, amíg van.

mivel az össz keresetem 25-35e forint között mozog, és a munkával töltött napjaim száma átlagolva heti 6 nap, így szerintem már teljesen érthető, miért utálok mindent, ami a pénzzel függ össze.

már eljutottam arra a szintre, hogy próbálok okosabban költeni. tényleg csak a szükségesre, és így legalább nincs bűntudatom, ha elfogy. azért nem okolhatom magam, ha egyszerűen nincs több, ha nem költök felesleges, 'luxus' dolgokra. igyekszem előre félretenni arra, ami mindenképp szükséges, de a kiadás távolabb van, mint a fizum érkezése. 

kiszámoltam, és tulajdonképp a normális, általam elfogadott életminőségemhez 2x ennyi pénz szükségeltetne, mint amennyi a rendelkezésemre áll. ez a baj.

szeretnék változtatni a dolgokon, de ezer dolgot átgondoltam már, és egyszerűen nem tudok ennél többet tenni a saját érdekemben, így hát igyekszem okosabban csinálni hónapról hónapra. a szakmai gyakorlat rengeteg időt vesz el, és ingyen csinálom, de a sulihoz követelmény, tehát muszáj. a csopát sem tudom otthagyni, mert a gyakorlat mellett nem találnék munkát, mert heti pár napom maradna csak. és az az egyetlen biztos jelenleg az életemben, meg hát pénzt is azért kapok. így az egyetlen, amit tehetek, hogy okosodom, mégjobban odafigyelek, húzom a nadrágszíjat ami tulajdonképp könnyű mert szerencsére kicsi a csípőm :P

viszont, mindezek mellett iszonyatosan büszke vagyok rá, hogy egyetlen egyszer sem kértem kölcsön senkitől. persze Cézét terhelem ilyen ügyben, emiatt mérges is vagyok magamra nem kicsit, de ez egy másfajta kötelék, mintha kölcsön kérnék.

mástól sem várom a megváltást. csak kívánjatok sok sikert :)