bármit is csinálsz: szeresd, és próbáld meg élvezni!
szerintem ez az egyetlen alapelv, amit különösebb mantrázás nélkül sikerült elsajátítanom, valószínűleg gyárilag így vagyok beállítva. az elmúlt években voltam telemarketinges kisasszony, jegykezelő, demonstrátor, hírszerkesztő, gyerekcsősz, felszolgáló, és most call center operátor, és valahogy úgy hozta a sors, hogy eddig mindegyiket imádtam, kivétel a telemarketinget (ami borzasztó neoncsöves irodában teljesen egyedül ücsörgést jelent miközben vadidegeneket kellett telefonon kérdőíveztetnem... nem ismertem senkit, nem szólt hozzám senki, és borzasztóan magányos voltam) illetve a felszolgálást az első étteremben nem csíptem túlzottan, ott is a munkakörülmények, munkatársak miatt volt; úgy néz ki, képtelen vagyok úgy dolgozni, ha az alaphangulat borzasztó.
de a legrosszabb munkán is tud segíteni, ha jön Levike és besegít a takarításban, vagy ha váratlan egy négyéves szőke kislány rángatja a nadrágszárad, hogy elveszett a nagymamája (true story! a nagyi, a kis szökős!!! :D)
szerintem életem egyik legnagyobb szerencséje, hogy minden gagyi melóban megtudom találni a mókát.
a CC-t is imádom. idiótákkal vagyok körülvéve (de pozitív értelemben), mindig van kihez hozzászólni, segítjük egymást, a munkában vannak sikereim, néha rutinból vagyok ügyes, néha én vagyok maga Sherlock Holmes...
még arra kéne rájönni, hogy hol az egyensúly az irodai munka és a fizikai munka között, mert az étteremben leszakadt a lábam minden 14. óra után, most meg állandóan elgémberedik mindenem, és már a lépcsőzéstől is kifulladok. szeretek most ott lenni, ahol, bár lehet, hogy lépni kéne.
olyan ez, mint Létrással lakni. imádom, de lehet, hogy lépni kéne.
olyan bátortalan vagyok, mint egy... nyúl!
1 megjegyzés:
miért kéne lépni Létrástól? és még mindig nem mesélted el, ha jól emlékszem, hogy miért ez a neve. puszillak.
Megjegyzés küldése