lebeg keringve

(HA NEM SZORÍTSZ...)

Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,

mint egyetlen tulajdonod,

engem, míg álmodol nevetve,

szétkapkodnak a tolvajok

s majd sírva dőlsz a kerevetre:

mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,

hogy boldog vagy, mert nekem élsz,

görnyedő árnyadnak fecseghetsz,

hogy gyötör a magány s a félsz.

Nem lesz cérna a szerelmedhez,

ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek

a fák, a hegyek, a habok.

Én úgy szeretlek, mint a gyermek

s épp olyan kegyetlen vagyok:

hol fényben fürdesz, azt a termet

elsötétítem - meghalok.

1937 tavasza - nyara

József Attila (Töredékek)

Miként a tiszta űrben a világok,

lebeg keringve bennem a hiányod

majd árnyék leszek s te szorongva félsz:

óh hát ne hagyj meghalnom, amig élsz.