itthon vagyok veresen.
egyenlőre rossz.
egyenlőre kapirgálok a szemétdombon, amit a szobámnak hívtam évekig. most hihetetlen idegen minden, ami itt van.
rájöttem, hogy soha többet nem szabad 'emékeket', mütyűrkéket gyüjtögetnem, mert minden, ami materialista, egy idő után mégis csak szemét lesz. viszont sosincs szivem kidobni semmit.... pedig nyilvánvalóan szemét, és nincs már szükségem rájuk.
például a PediG első lemeze, díszborítóval, a fantasztikus zenészek (...) aláírásával. alapjáraton, CÉDÉ! mit kezdjek vele? a dvd lejátszómba be lehet ugyan tenni, de azt se használom évek óta.
idegenek a pószterek, a falon az emlékek, a rengeteg plüssállat. de bűntudatom lenne, ha kidobnám mindet.
a régi okleveleket, elismeréseket, emléklapokat, az előre hozott angol, infó érettségim százalékait a tükörre ragasztva, az ncore süti receptjét, (...)
az általam festett üveglapok... szépek, de mit kezdjek velük? egyáltalán minek vannak még mindig meg? általános iskola hetedikben vagy nyolcadikban festettem őket. sőt, egyáltalán minek hoztam haza?
minek tartunk meg bármit is?
mégsem vagyok biztos abban, hogy képes lennék kidobni ezeket... ez itt a probléma. pedig a legtöbb holmim már nem is emlékeztet magára, az emlékre, csak úgy van.
elveszettnek érzem magam. persze, ez az otthonom, satöbbi...
de mégis, én ott vagyok otthon, ahol Cézével vagyok...
2 megjegyzés:
huhh, egyáltalán nem lennék a helyedben! természetes, hogy most idegen minden és nem találod a helyed, mert nincs ott Cézé, de meglátod, hogy majd ezt a helyzetet is meg fogod szokni és vigasztaljon az, hogy úgysem fog ez mindig így maradni és fogtok ti még nagyon nagyon sokáig együtt élni! :) puszillak!
P.S.: az előzőt is én írtam és én töröltem, mert Pisti volt bejelentkezve az én gépemről. garázdálkodik itt össze-vissza! :D
Megjegyzés küldése