én, az alkohol, és mégtöbb én

Érdekes és hasznos dolog tud lenni, mikor szobafogságra ítél a saját szervezeted. Úgy tűnik mintha szándékosan szakítana el az emberiségtől.
Mostanában talán túl sokat, túl sok emberrel beszéltem, biztos ezért szakad le a fél arcom és érzem úgy mintha apró kis szúk (ez a farágó szú többesszáma?!) rágnák szét az állkapcsom. Idilli.
Minden esetre már a telefonbeszélgetések fele is kínkeserves, mert hamar el kezd fájni mégjobban az amúgy is épp aktuálisan szétszakadó/szúró/széttépő/nyomó/villámló arcom.

Viszont ilyenkor lehet gondolkozni, meg aludni jó sokat amikor már nincs miről gondolkodni, meg aztán megint gondolkodni immár teljesen felesleges összefüggésekről is, mint például:

Tavaly márciusban, pont 1 éve döbbentem rá sokkosan, hogy a 163 centiméter magasságomhoz mélységemhez és hatalmas szép D kosaras melleimhez hirtelenjében csak 43 kilogramm testtömeg párosult. A mellméret azért fontos, mert kezdtem úgy érezni, hogy mell nélkül csak 35 kiló lennék. Ahhoz képest az elmúlt 3-4-5 év átlaga 48-52 kiló volt. Szóval ez a 43 gyakorlatilag a 9-10 éves önmagam súlya, pedig akkor picit duci voltam.
Most már 46 kiló vagyok, néha munkában (mindig ott mérem) ebéd után 47 is vagyok akár. Semmivel sem eszem többet vagy mást, mint mondjuk tavaly nyáron, mégis szép lassan egy év alatt sikerült felszedni 3 kilót.

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképp mi változott tavaly március óta, és a neve alkohol.
Régebben is iszogattam, néha kéthetente egy sört a régi haverokkal vagy Cézé haverjaival, de az áttörés tavaly március volt, mikor a szülinapomon megittunk délután a patakparton egy üveg vodkát a csajokkal. Akkor jöttem rá, hogy van ám kivel inni, mert előtte nyilván azért nem, mert nem volt kivel.
Szépen lassan megnyíltam a munkahelyen is (ez egy nagyon hosszú folyamat volt mert rengetegen vagyunk, mindenki mindenkinek barátja de farkas farkasnak ellensége, szóval nem igazán akartam belefolyni, aztán jött ősszel némi katasztrófa ami összébb hozta a társaságot, és csodálkozva vettem észre, hogy egyrészt szimpatikus vagyok jópár lánynak és fiúnak, másrészt én is imádom mindegyiket egytől egyig.) Így végül beépült a heti rendbe, meg a költségvetésbe is, hogy vagy a csajokkal, vagy a csopásokkal megiszunk 1-2 sört (csajokkal néha többet). A csopásoknak külön örülök, mindegyik egy-egy csodabogár, mindegyik olyan mintha a bátyám, öcsém, anyám vagy húgom lenne (természetesen nemtől és kapcsolatunktól függően) és igazán jó, hogy szeretnek velem lenni.
Rég volt már saját társaságom, az elmúlt 4-5 évben mindig csak az aktuális pasim aktuális barátaival jártam el, az meg nyilván nem a saját közeg.
Persze szeretem Cézé barátait is, imádok velük lenni, de nekik nyilván nem mondhatom el, hogy jaaaajj Cézé milyen éééédes volt legutóbb éjjel, mert jajj-oda-az-imidzse, vagy hogy gonosz volt valami miatt, mert akkor meg jajj-oda-az-én-imidzsem.

Lényeg a lényegben, az alkoholtól szépen lassan hízom.
Az elmélet szerint még 1 év, és jövő márciusban ismét olyan kövér súlyban leszek, mint rég, és meglesz az 50 kiló. Bár a kezdeti önundortól mostmár eljutottam arra, hogy örülök, ha azt mondják úristen milyen vékony vagyok, meg nádszálkarcsú, satöbbi. Azért nekem is van egóm :)

Szóval ilyen haszontalan gondolatok kerülnek blogba akkor, ha gondolkodom aztán alszom majd elfogy az értelmes gondolati szál.