Volt egyszer egy képzelt lány, egy valós blog főszereplője, Adél. (belinkelném, mert nagyszerű volt, de egy év képzeletbeli élet után az írója megszüntette, itt jegyezném meg magamnak, ha legközelebb látom csúnyán lebaszom ezért.)
(a még mindig képzeletbeli alak) Adél a fővárosban élt, igazi kozmopolita volt, dizájner, vagy sztájliszt, valami ilyesmi rémlik, ami miatt nem volt ideje pasikra, de néha még barátokra sem. Ő (a képzeletbeli lány) fogalmazta meg azt, hogy Pesten is lehet távkapcsolatban élni akár akkor is, ha az aktuális partner egy lépcsőházban él veled. Mert ugye minden idő kérdése, vagy inkább az idő hiányának kérdése.
Több évvel ezelőtt Adél sztorija még nagyon sci-fi volt nekem, aztán persze változott a világ is.
Voltam én már távkapcsolatban, régesrégen.
Akkoriban még ez úgy működött, hogy egész nap mindenki ment a dolgára, aztán esténként, ha épp nem szakadt meg a betárcsázós net, és nem volt esti program, akkor MSN-eztünk amíg mind a ketten bele nem haltunk hajnalban a fáradtságba.
Hétvégente láttuk egymást, de tulajdonképp a kapcsolatunk MSN-en zajlott, jobb esetben minden este.
Volt olyan is, ahol az MSN sem volt jelen, csak esténkénti pár perc telefonbeszélgetés, meg hétvégén egy fél együtt töltött nap, mert Miskolc bizony oda is 4 óra volt akkoriban, meg vissza is.
Szerintem 2012-ben a távkapcsolatot már nem a távolság határolja be, hanem a találkozások/beszélgetések sűrűsége.
Mindenki annyira el van foglalva a saját dolgával, életével, hogy ha nem laksz együtt az aktuális hímmel, akkor könnyen megeshet, hogy alig látjátok egymást.
Mi változott az ezredforduló környékén és utána?
Lehet már ingyenes csomagokat rendelni a telefonokhoz, sőt, vannak már okostelefonok, amivel magunkkal vihetjük 2012 MSN-jét, csetelhetünk, e-mailt küldhetünk szívünk vágyának, MMS-t, hang- és videóüzenetet küldhetünk, és persze a facebook is a zsebünkben van. Ja, és persze a Skype, hogy legyen valami számítógépes igény is.
Így lehet az, hogy ma egy hete, hogy utoljára találkoztunk, de állandóan beszélünk, így mégsem érzem a hiányát. (bár ennek az egésznek nyilván az az oka, hogy betegen fekszem itthon hétfő óta.)
A XXI. századi technológia így könnyítette meg a valóban távkapcsolatban élők életét (például Pest - London), és így kuszálta össze a nem távkapcsolatban, bár külön élők életét. Túl kényelmes lett minden.
Persze örök hála a fejlődésnek, ezt nem vitatom.
De tök jó lenne a Margit szigeten bringózni, vagy sétálni a városligetben a várnál, tónál, kacsáknál, meg ha néha megölelne valaki ha fúj a szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése