csütörtök, augusztus 16

én és a vendéglátás IV.

ugye, deportáltam a Forgalmas Térről a Forgalmas Plázába, de ugyanazon étterembe.

ott imádok mindenkit, nagyon kedvesek, segítőkészek, és ha még nem is vagyok szimpatikus (idáig 1 ilyennel találkoztam) akkor sem bunkó a másik, csak dolgozunk szépen egymás mellett.
a 3 főnök tündércuki, az étteremvezető gyakorlatilag minden tekintetben olyan, mint Balukapitány.

már majdnem elkezdtem élvezni amit 2 hónapja csinálok - azért csak majdnem, mert persze itt is borzasztóan nehéz és sok a meló, de legalább az emberek kedvesek és emberségesebbek a körülmények - szóval már majdnem élveztem ott lenni, mikor a deportálásom 2. napján kaptunk egy e-mailt az oroszországi fő fő fő vezetőtől, hogy bezárja az étteremlánc Forgalmas Plázabeli éttermét. természetesen támogatnak minket és mindenkit igyekeznek elhelyezni poziciómegtartással a többi étterembe (Forgalmas Tér amit utáltam, Forgalmas Tér II. ahova átment egy munkatársam akit gyűlölök...) szóval én nem kívánom folytatni ezt az egészet.
öröm az ürömben, hogy megkönnyíti a döntést, hogy felmondjak-e.

aug.20-án vagyunk nyitva utoljára a Forgalmas Plázában, aztán 31ig fizetett szabadságon vagyok, és elsejétől mennek a többiek a többi étterembe. nekem meg elsejéig kell új munka, mert én elsején szerződést bontani megyek.

lehet nekem szorítani!

Nincsenek megjegyzések: