ma kaptam egy nagyon kedves levelet egy régi ismerőstől, a blogomra reagálva. muszáj betennem ide, utólagos engedelmével - úgy sincs más választásod, haha!
"
Örülök, hogy felvettek, és örülök hogy te nem tudod örülj-e ennek vagy se... DE PONT ideje volt, egy kis levegő változásnak részedről... remélem hamar találsz normális (tudod, ez tág fogalom) embereket, de azt is remélem minél messzebb leszel BPtől egyúttal a gondjaidtól is, sőtt azt is bazira remélem elő bújuk a régi Mini, aki vidám természetű és megmondja a frankót. Nekem rettenetesen hiányzik mert most van egy csalódott, senkiben nem bízós, gondokkal és aggályokkal teli számomra még mindig idegen éned. Annyira aggódok érted a háttérből hogy nem is sejted....
"
nagyon kedves, imádom, és egyszer esküszöm, válaszolni fogok erre a levélre, mert nyilván nem egy blogbejegyzésben szeretnék. csak mostanság a leveleim átfutási ideje úgy alakul, hogy mondjuk 3 napon belül elolvasom, és 1-2 héten belül válaszolok rá (apropó még mindig van olyan levél ami két hete válaszra vár, ajajjj....) szóval ez most nem válasz, és nem neked szól, ne haragudj <3 de tudod, ami késik, annak még nem jött el az ideje.
__________________________________________
érdekes dolog ez a régi Mini... tény, én voltam. 14-16 éves, örökké pozitív, álomvilágban rózsaszín hintalovakon nyergelő vattacukorfelhő. sosem voltam tinipicsa (már a gondolattól is elfog a röhögőgörcs :D), nem így kell értelmezni ezt a rózsaszín dolgot, csak egyszerűen túlidealizáltam a világot, mindent és mindenkit úgy és olyannak láttam amilyennek szerettem volna, hogy legyen. ami boldog békeidőkhöz vezet, majd mégnagyobb csalódásokhoz.
mindig bíztam az emberekben, mindenkinek adtam a szavára, mindenki nagyon fontos volt az életemben... mindig jókedvű voltam, mert az akartam lenni.
aztán történtek dolgok, emberek jöttek és főképp mentek az életemben, ami miatt rádöbbentem, felesleges cécó az egész. nem ér semmit, ha boldog AKAROK lenni. ha épp szomorú vagyok / megbántott / csalódott / kiábrándult / feminista / akármi, akkor az most úgy jó. legalább megélem a gondjaim, kivételesen, és nem besöpröm a szőnyeg alá.
Kedves, igazad van, a frankót már annyira nem mondom meg. nem vagyok olyan jó arc se mint régen, de sokkal jobban szeretem magam, mint bármikor.
gondokkal és aggályokkal teli is vagyok, ez is megállja a helyét. majd ha én is megállom a helyem az életemben (legalább még egy kicsit jobban), akkor biztos vagyok benne, hogy ez is el fog múlni.
Még mindig Mini vagyok, nyugi, nyugi srácok, vissza fogok jönni, senkire sem várok, idebenn buli lesz ;)
csak nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy mindenkit tökéletesnek lássak és hozzájuk képest magamat nullának. mert ez is a régi Mini volt.
felnőttem, fasza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése