csütörtök, augusztus 16

közös lyuk :P


Ő az egyik legeslegfontosabb ember az életemben, Musi :)
az elmúlt ~6-7 évben folyamatosan biztosított a támogatásáról, mindig ott voltunk egymásnak, együtt nevettünk ha minden oké volt, és együtt bőgtünk ha összeomlott körülöttünk minden.
2 évvel ezelőtt majdnem ugyanakkor, teljesen felfordult az életünk, mindkettőnkkel történtek olyan dolgok amiket nem is tudom hogy vészeltünk volna át a másik nélkül. az elmúlt 2 év méginkább bebizonyította, hogy mennyire szar lehet az élet, és mennyire fontos, hogy legyen mellettünk valaki aki feltétel nélkül és önzetlenül szeret - ez a barátság.
tavaly márciusban kitaláltuk, hogy szeretnénk valami közös dolgot, ami mindig arra fog emlékeztetni, hogy bármennyire is kicseszhet velünk az élet, az emberek, a család, a sors - akármi -, mi mindig itt leszünk egymásnak. az elmúlt pár év tényleg nagyon durva volt mindkettőnknek.

mostanában egész összeállt az életünk, pedig nem egyszerű dolgokon mentünk keresztül. így végül ma elmentünk, és kilövettük a fülünket, lett fél-fél pár új lyuk a fülünkben :) nemsoká hálistennek lesz a mostaninál sokkal szebb fél-fél pár fülbevalónk is, nagyon apró, nagyon kék :)

minden esetre, ez csak a miénk, senkinek nem kell érteni :)

Nincsenek megjegyzések: