Írásterápia

 Ma a háziorvos a kezembe nyomott egy beutalót pszichiátriára, szóval gondoltam leírom, hogy jutottam idáig.

Mondanám, hogy nincs baj, nem kell megijedni, de a bőgés fojtogatott a dokinál, majd utána egész úton hazafelé, szóval egyértelmű, hogy nem vagyok jól. Viszont úgy gondolom, az állapotom nem indokolja a klinikai szakpszichológia szintjét. Nem a háziorvosom véleményét szeretném cáfolni, ő egyértelműen orvosi segítséget kínált a problémámra, hiszen orvos, és nem ez a szakterülete tehát nyilván továbbküldene máshoz. De 2 kérdésből természetes, hogy nem tudja megítélni, hogy milyen szinten lehet az állapotom. Én viszont tudom, hogy szerencsére ez még nem pszichológusért kiállt - első körben megpróbálok megtenni mindent a magam jólétéért amit még én képes vagyok tenni.

Hetek óta mozog a fejemben, hogy ha leírnám mi történik, hogyan érzem magam az nagyon sokat segíthetne, így hát elkezdem. Most nem ígérem hogy teljeskörűen beszámolok, és azt se, hogy ez a lendület megmarad, ez majd idővel eldől hogy folytatom-e az írásterápiát.

Na, de mi is a helyzet?
Vannak dolgok, amik régóta velem vannak a háttérben: mondanom se kell, hogy covid helyzet van 2,5 éve. Március óta háború zajlik Ukrajnában. KATÁs nem vagyok, de természetesen engem is érint ahogy a lassan 15% infláció is. 

És akkor ehhez jönnek a személyesebb vonalak: Egyrészt ami régóta fennáll, a stressz. Ha jól emlékszem 2019 óta figyeljük különböző órákkal hogy átlagon felülien magas a stressz szintem - és érzem is sokszor. Tudom, nem orvostechnikai eszközök ezek, de ha az átlag embernek 20-25-ös érték a mindennapos, nekem meg évek óta a 70 körüli, akkor azért gyanús... Manuális stressz teszteket is töltöttem ki korábban, mind szerint magas a stressz szintem általában - és a legjobb hogy évekig állítottam, hogy nem is érzem, észre se veszem, remek a stressztűrő képességem. Na már észreveszem.

Május-június magasságában a munka körül akkora káosz volt, hogy teljesen kiégtem. Pedig tudatos vagyok, évek óta tudom mik a kiégés jelei, mit lehet ellene tenni stbstb., de menthetetlennek éreztem a szituációt, és kizárólag túlélésre hajtottam - ez sokszor 12-13 órányi munkát jelentett, és úgy gondolom főleg utólag, hogy a legnagyobb bajom a megbecsülés érzetének a hiánya volt. Elvesztettem a motivációmat, és az érdeklődésemet, minden mindegy lett. Sokan dolgoznak ilyen énleszarom hozzáállással, de én lassan 10 éve dolgozom a cégnél szívvel-lélekkel, ötletelve, érdeklődve erőn felül... tehát ha már nekem is minden mindegy, akkor ott baj van. Akkora hajtás volt hogy kiégni sem volt időm :D júliusban a hajtás enyhült, azt hittem utána jobb lesz - de nem lett. Vannak a munkával kapcsolatosan személyes problémáim is, leginkább úgy tudom megfogalmazni hogy mindenki idióta. És tudom, hogy nem ők lettek mondjuk 1 év alatt hülyébbek, csak én viselem őket nehezebben...

Régóta zajérzékeny vagyok, amivel általában nem foglalkozom, de volt már hogy konkrétan idegbeteg lettem attól hogy az iroda túloldalán csámcsogott egy kolléga. Ezzel is foglalkozni kell. Borzasztóan feszült tudok lenni.

A helyzetet szinesíti, hogy a főnököm felmondott, akinek a poziciójára régóta fáj a fogam, de most olyan állapotban vagyok hogy még megpályázni se merem... (ez pillanatnyi helyzet, nagyjából naponta 2x változik)

Szorongok. Haha, gondoltátok hogy erre is vannak manuális tesztek? (az egyik pszichológiai teszt alapján egész pontosan "nagyon szorongok") Érdemes volt utána olvasni a témának, mert eddig csak azt tudtam, hogy minden bajom van, semmi se jó, nem tudnám megmondani mi, de nagyon utálom, ingerült és agresszív vagyok akár a szeretteimmel is stbstb - magamtól is kérdeztem, hogy oké hogy szorongok, de mégis mitől? Egész megdöbbentett mikor utána néztem és kiderült hogy a szorongás egyértelmű definíciójában is benne van, hogy pontos ok nélkül történik. Ez tényleg megnyugtató már, hogy tudom.

Szóval ma elmentem a háziorvoshoz hogy a szokásos éves vérvételemhez adjon beutalót - és mondtam neki, hogy ha vannak olyan értékek amik a stresszel kapcsolatban is nézhetőek, akkor szeretném azt is - kb a beszélgetésünk 2 perces volt, megkérdezte mi a gond, mondtam hogy tartósan erős stressz, erős munkahelyi kiégéssel, megkérdezte hogy a magánéletem a problémás vagy a munkahelyi, mondtam hogy utóbbival van baj, csak nem tudom már letenni ha hazamegyek (most is épp 2 napja szabin vagyok és tehetetlenül vergődöm) és akkor kaptam beutalót pszichiáterhez. 

Az elmúlt időben mégtöbbet sportoltam, igyekszem meditálni, légzéstechnikákat gyakoroloni, és akkor ehhez most hozzájött ez a kis írásterápia is. A vérvételemnek úgy is október elejére lesz eredménye, ha akkor nem találunk semmit ami a stressz szintet fizikailag indikálná, és jobban se leszek, akkor újragondolom ezt a dolgot hogy kell-e orvos a pszichémnek.

2020. november - 2022. szeptember

 Haha, a cím elég mókás... és szomorú, ennyire kikopott belőlem az írás?

Jelenleg rosszul vagyok, ezt szeretném leszögezni, de ahhoz, hogy el tudjam mesélni mi történik manapság, úgy érzem muszáj kicsit írni az elmúlt évekről is. Hozzáteszem, most nem ezek miatt vagyok rosszul! :) Alapvetően egész jól megy a sorunk :)

2021-ben tavasszal szólt Nyunyu bátyja, hogy ki kéne költöznünk a lakásból amit tőle béreltünk - Akkor azt beszéltük meg, hogy nagyon szeretnénk 1 éven belül kb valami közös otthont venni a bankkal, ezért már nem akartunk 1 éves bérleti szerződést kötni egy új lakásra, így végül 2021 június-július magasságában átköltöztünk Kati nénihez - szóval vissza Nyunyu gyerekszobájába. Ez nagyon nagyon sok szempontból előnyös és kényelmes nekünk, szerintem neki is :) Hálás vagyok hogy ilyen jól kijövünk még az apró nehézségekkel együtt is. Talán egyszer írok erről részletesebben is.

2021. december 17-én Nyunyu megkérte a kezem *________* mivel nagy eskövőt nem akartunk sose (egészpontosan Ő esküvőt se sose, én meg nagyot nem akartam sose) ezért nem kellett világraszóló lagzit csapni, és mivel nekem nagy vágyam volt még 30 évesen férjhez menni, ezért 2022. március 19-én összeházasodtunk! :))) Szóval mivel végre a Férjemnek nevezhetem, ezért innentől így is fogom <3 Talán a lánykérésről és az esküvőről is mesélek majd részletesebben :)))

2022. tavasz végén visszatértünk tartósan az irodába, heti 3 nap be kell járni. A tavasz-nyár időszak káosz anarchia, ezért is találtam magam ismét klaviatúra előtt, mert megpróbálom valahogy írásban feldolgozni, mielőtt szakemberhez fordulnék.

Home office, koronavírus, miegymás

 Na, mondanám, hogy eljött az ideje, hogy végre blogoljak az elmúlt bő 7 hónapról - de csak annak jött el az ideje, hogy Szimba úgy gondolta, hogy 5:40-kor szokásosan felébred. Általában ezt csendben teszi, viszont most olyan rossz volt mint egy csintalan kisgyerek, tudja, hogy mivel idegesít fel minket, így hát a ma hajnali móka az volt, hogy rámolt az éjjeli szekrényemen, majd mikor nem hagytam (hogy lerágja a Poket könyvemről az összefogó gumit) akkor sértődötten nekiállt a kisszekrényről (az éjjeli mellett van) a falat 'kaparni'. Szerencsére csak úgy csinált, nem hülye, neki se esik jól, de tudja hogy arra nagyon ugrom.

Ki is tettem a szobából, de most kedve szottyant az ajtót kaparni - általában ezt hagyom neki és imátkozom hogy ne tegyen kárt a fehérre festett fa ajtóban... de most visszaengedtem. Akkor elkezdett vadászni mindenre, és örömmel konstatálta, hogy ébren vagyok, így már esély se volt rá hogy visszaaludjak, inkább kiültem a konyhába dolgozni (de már reggel 7, és eddig Imola blogját olvastam, most meg írok, szóval...) Szimbiről meg kiderült, hogy üres a tálja, ezért volt ez a nagy hiszti.

Mondják, hogy az anyák megtanulják hogyan sír a baba, éppen mi a baja, hát, remélem egy gyerekkel könnyebben megy majd, mert eddig mindig utólag jöttem rá, hogy Szimbánál ez most az éhes nyávogás volt.. Egyetlen hangját ismerjük fel, mikor felháborodik, mert valamit nem szabad (rászólok, és visszaberreg. Rászólnom se kell, elég ha felemelem a mutató ujjam, és pofázik, de naaaaaaaléééégysziiii!) hát megzabálom, csak jó lenne érteni a hisztiket, és akkor egy órával hamarabb is kaphatott volna kaját.

Szóval Szimba. Egy éves múlt, 5 kilós hatalmas bundás kisoroszlán cicmó. Piszok rossz tud lenni, de tudja hogy szerelmesek vagyunk belé sajnos. Egyébként persze vannak rossz dolgai, de amiket a cicás csoportokban írnak, hát összeteszem a két kezem ezért a macskáért. Van akinek a macskája hajnal 2-től óránként felkelti hogy simit kér vagy éhes. Szimba ehhez képest átalussza az éjszakát, 5:40kor kel mikor valamelyik szomszéd miatt beindul a lift, és utána is csendben szokott lenni, nem kelt fel minket, ha épp adunk neki elég vacsorát este, nem mint most :D

Szimba a home office legnagyobb győztese, bár nem mindig vagyok benne biztos. Tuti zavarjuk sokszor abban, hogy átaludja az egész napot. Ő meg minket zavar a munkában, de el se tudom képzelni milyen lehet egy kétéves meg egy négyéves gyerek a munka mellé.... Talán még azok se értik ha valamit nem szabad? Néha azok is véresre harapják az embert? (igen, továbbra is egy cuki nagycicáról van szó)
Mivel macska, így persze sokat alszik, csak nem jókor :D a home office elején reggel 9 körül visszaaludt - gondolom ez volt akkor az alap, mikor elmentünk dolgozni. Aztán 10, 11... és mostmár van, hogy délután 2ig ébren van, és iszonyatosan igényli a foglalkozást, játszást, vadászatot... Leginkább játszani kell vele, sose volt egy bújós ölbemászós macska. Lehet, hogy azért mert ha alszik vagy kómás, ha csak elmegyünk mellette akkor is agyon simizzük, és ezért sose jutott eszébe simogatást kérni.. Néha olyan jó lenne pedig :) 

Március 12-től már itthonról dolgozunk, azóta is, folyamatosan. Én azóta egyszer bkv-ztam, 4 villamosmegállót. Azon kívül ahova mentünk (korábban még 1-1 baráti találkára, vagy dokikhoz) oda taxival megyünk hogy keürljük a tömegközlekedést. Gábor nyár közepéig taxival járt tárgyalni, de azóta a cég úgy döntött (érthető okokból) hogy inkább a bkv bérletet fizetik neki újra, szóval ő heti 1 napot bkv-zik kb átlagban :( A járványhelyzetet az elejétől fogva komolyan vesszük, és örülünk, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt meg tudjuk tenni. Nyilván akinek bkv-zni kell nap mint nap, meg 3000 ember között dolgozni, annak ez jutott sajnos, vagy akinek muszáj a nagyszülőkre bízni néha a gyereket, az is nehezen tud figyelni az óvintézkedésekre, de mivel mi megtehetjük, hogy itthon ülünk, az a minimum, hogy be is tartjuk. Nem jártunk bulikázni (én nyáron Vilcsivel egyszer egy teraszos étteremben a teraszon megvacsoráztam) nem voltunk nyaralni (egyébként is, mekkora tömeg volt a Balcsin?) kocsink nincs, így nem igazán mentünk sehova. Bicikliztünk sokat a környéken :) Nem panaszkodásként írom, nekünk ez a legtermészetesebb, hogy lemondásokkal jár a helyzet. Idegbeteg tudok lenni azoktól a rinyagépekről, akiknek a legnagyobb gondjuk pl az volt, hogy az idősávos vásárláskor munka előtt már nem tudnak bevásárolni - nézd már, munka után is lehet, vagy szabadnapon? Aztamindenit... Persze mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, de falra mászom attól, hogy március óta képtelenek az emberek felfogni a helyzetet, és továbbra is az a normális, ha valaki minden egyes áldott nap lemegy a piacra, majd onnan a spar-ba, majd onnan a lidl-be. Nem az a gond hogy vásárolni kell menni.. hanem hogy képtelenek lemondani egy bizonyos márka felvágottjáról.

Szerencsére nekem tökéletes a home office, Gábornak néha hiányzik az iroda, leginkább az, hogy 40-80 oldalas aktákkal mindig kinyomtatva foglalkozott, itthon meg nincs nyomtató. 

Nagyon különleges a helyzetben, hogy mindenki másképp éli meg. 250 kollégánk van, minden élethelyzet más. Aki egyedül él, se kutyája se macskája és nem is nagyon ismer senkit Pesten, azt megértem, hogy alig várta, hogy lehessen újra irodába járni. Nekem az utazás (2,5 óra oda-vissza) miatt a legutálatosabb dolog. Azt gondolnánk, hogy ha márciusban home office-t rendeltek el mindenkinek, akkor nem nagyon akarták hogy visszamenjünk dolgozni, de ez nem így történt.

Alaphelyzet, hogy irodafelújítás kezdődött tavasszal, amúgy is lett volna, más irodába költöztünk volna, ezt megúsztuk a home office-szal. Nyár közepére készülgettek az irodák, így önkéntes alapon be lehetett menni az irodába dolgozni, max irodai létszám 50%, távolságtartás szabályaival. 

Nyár végére kész lett az irodánk (átépítettek szép lassan 4 emeletet) és a főnökeim jelezték, hogy bár tudják, hogy állunk a járványhelyzethez, de azért 2 hetente 1-1 napra menjünk be dolgozni az irodába, mert..... és nem volt mert. Nesze neked önkéntes bejárás, de ez csak a csoportomra volt igaz. Nem derült ki sokáig, miért kéne újra utazgatni, másodikjárványanyakunkban (szerintem nem is volt köztes idő mondjuk), miért kéne egy irodába lennünk megint. Összesen hatan dolgozunk együtt, 3-3 ember, húúúha, hát bocsánat, nem azt mondom hogy nem hiányoznak a kollégák, de nekem az nem ad hozzá az életemhez hogy látom őket. 3 kolléga amúgy is bejárt önkéntesen amikortól lehetett 1-1 napra. Biztos a korom miatt, de nekem már tökéletes, hogy látom őket webkamerán. Van 30 kollégám aki amúgy az ország túlfelén dolgozik, és március óta kétszer annyit látom őket mint korábban hogy havonta 1x volt megbeszélésünk. A személyes jelenlét nekem nem kell.

Bár még folynak az orvosi vizsgálatok, és nincs még pontos indok rá, de borzasztóan elkezdett hullani a hajam. Szerencse, hogy rengeteg volt, de persze kicsit sem vígasztal ha valaki azt mondja, neki is ennyi haja van, mikor sírógörcs kerülget hogy csomókban hullik a hajam... Sajnos ez rengeteg mindentől lehet, de amit a leginkább valószínűsítek, az a stressz. Nyilván a vírushelyzet egyértelmű stressz forrás, nem találkozunk barátokkal, családtagokkal sem már jórég óta. Aztán mikor kitalálták, hogy néha azért járjunk be dolgozni az irodába, akkor én heteken át szorongtam, bőgtem, szorongtam, bőgtem... de főleg szorongtam, idegeskedtem, értetlenkedtem... Már a főnökömnél is kifakadtam, hogy legyen kedves és mondja meg, hogy konkrétan mi az oka annak, hogy be kell mennünk dolgozni? Fél évig semmire sem volt panasz, nem értem, miért? ... Azt mondta, azt gondolták a másik főnökömmel, hogy kezdjünk el visszaszokni az irodába, hogy ott vagyunk, a kollégákhoz szokjunk vissza (ja, a 250 másik embernek nem írta ezt elő a főnöke) szóval nem lettem közelebb a megoldáshoz. Azt mondta, hogy ha majd vissza kell térnünk, márpedig egyszer biztos, akkor nem akarják hogy hirtelen legyen nagy váltás, és majd akkor első hét után menjen a sírás hogy home office-t akarunk.

Nagy lány vagyok, majd azt is el fogom fogadni. De ennek a 2 hetente 1-1 napot legyünk együtt a szeptember-októberi helyzetben - na ennek semmi értelme. És ha valami ennyire érthetetlen és befogadhatatlan számomra, az eléggé tönkretesz. 

Voltam benn az irodában 3x, minden alkalommal egy-egy közel lakó kollégát kértem meg, hogy vigyen be kocsival. SEMMIT nem adott hozzá a napomhoz, sőt, az utazás ideje miatt elvett... A főnökömmel és mindig 1-1 másik kollégával voltam benn, hát az se adott semmi húdejót. Csacsogtunk valami aktuális dologról 10 percet aztán dolgoztunk ahogy szoktunk, csendben. Meg a főnököm 8 órából 6-ot megbeszélt (online természetesen, szóval tőlünk két méterre fülhallgatóval, az is remek dolog volt). Ettől csak még stresszesebb voltam, egész addig, míg végre meg nem tiltották központilag hogy a kollégák találkozzanak, és hogy bejárjunk az irodába dolgozni. Nagyon megérte az a kb 2 hónap idegbetegség amit ez okozott nekem... biztos sokat adott a munkámhoz plusszban is... ja, nem. De legalább a főnököm látott személyesen 3x, ennél több dologra nem volt jó ez a hülyeség.

közel egy év szummázva (új családtagok, Karácsony, karantén..)

 Magam is meglepődtem, hogy október végén írtam utoljára, pedig gyakran eszembe jut, hogy ó, ezt most ki kéne írni magamból... talán sikerül rávenni magam újra meg újra. 

(annak, hogy nem írtam, nagyrészt oka szerintem, hogy mióta összeköltöztünk (tavaly tavasz :D) azóta a laptopom gyakorlatilag nem volt bekapcsolva - minden más kütyüvel jól el vagyunk látva, és tudom hogy telefonon is lehet blogolni, de általában ha el is kezdtem, elvonta valami a figyelmem és nem lett belőle semmi. Szóval vicces, de a legkézenfekvőbb ok, amiért nincs blogolás, az ez. Ma elővettem Notie-t, hogy megnézzük, működik-e még :D)

2019. december 1-jén magunkhoz vettük Szimbát, aki a becslések szerint október közepén született igazi kőbányai társasházi utcamacska. Szimbi a világ leggyönyörűbb, legönfejűbb kisoroszlánja. Nagyon okos, és pimasz, szabályosan visszadumál és toporzékol ha valamit akar de mi nem hagyjuk neki. Fogok még róla biztos írni külön <3

Tavaly decemberben megvolt a 2. közös Karácsonyunk Nyunyuval <3 jó kis vendéglátást csaptunk, szerintem a tavalyi év legjobb ötlete volt, hogy ne mi menjünk mindenhova, hanem hozzánk jöjjenek karácsonyozni. Mérlegeltem, mert hátránya is akad (ha te vagy vendég, akármikor hazamehetsz, és takarítanod se neked kell, meg főzni se) viszont az utazás nagyon sok időt vett volna el, vidékre is kellett volna mennünk, meg akit tudtunk, egyszerre összecsődítettünk :) Így átjöttek Musiék Cucuval meg Mimivel, Minyókát nem zavarta Szimbi, viszont a legtöbb cica játékról kiderült hogy a másfél éveseknek is ideális :D
Átjöttek Zé, Zsani, Lilike, Apu és Marcsi is, őket karácsonyi estebéddel vártuk :) Gabival már nem fértünk volna el, így Gabihoz végül én ugrottam át ebédre, de nagyon szuper volt, hogy az egész karácsonyi időszak alatt ennyi jövésmenés volt csak. A szentestét Gábor anyukájánál töltöttük ismét Árpival és Mariancival, de ő közel lakik így nem kellett messze menni :) 

Szilveszterre is minimálra vettük magunkat, társasjátékoztunk Timcsivel és Norbival, szintén nálunk, nagyon szuper volt <3

Megszületett az unokahúgom után az unokaöcsém is, így Lili már nagytestvér, Zolika pedig tiszta apja az alapján amit eddig láttunk belőle :) 

2020. március 12. óta itthon vagyunk home office-ban a koronavírus miatt, de erről is biztos hogy írok majd egy külön posztot. Tavasszal vettünk bicikliket (nekem újat, Foxi parkol, persze nem adtam el, és Gábornak is megvettük az áhított gépet) azóta szerencsére sokat is biciklizünk a környéken, sőt, nyáron a Velencei-tavat is körbe tekertük, és ennyi is volt a nyaralásunk :) Nem panaszként írom, a vírushelyzet miatt nem is akartunk többet ennél, de erről majd tényleg írok külön :)

Bővüljön a család..?..!

Igazi clickbait cím, ugye? :)
Kettőt pislogunk, és máris túl leszünk a második közös karácsonyon Nyunyuval, és annyi szent, hogy nagyon szuperül alakulnak a dolgaink. Persze semmi túlzás, ott még nem tart a kapcsolatunk, hogy közös tollasütő készletünk legyen - de az már megfogant Nyunyu fejében, hogy lehetne egy cicánk 🤭
(Egyébként valószínűleg nem lesz, de ez részletkérdés, a lényeg, hogy az ötlettől majdnem olyan boldog lettem, mintha a kezemet kérte volna meg 😄)

Jó társaságban repül az idő :)

Napok kérdése, és lezárul az első közös kis évünk Házinyúllal :)))))) különösebben nem szeretnék évértékelni, csupa olyan dolog történt kettőnkkel külön-külön és együtt is, amiket valószínűleg nem fogunk elfelejteni. Azért az jól látszik, hogy a kis kapcsolatunknak volt eddig egy szép fejlődési íve.
A 0. helyzet az volt, hogy 1 évvel ezelőtt ilyenkor még el se tudtam képzelni, hogy mi együtt is lehetnénk. Hiába láttam, mennyire kedves, érdeklődő, figyelmes, és minden amire vágyom, nem éreztem úgy, hogy bárkit magam mellett szeretnék tudni.
Aztán következő szint az volt, hogy megpróbáltam bemesélni (főképp magamnak :D) hogy nem vagyunk együtt. Emlékszem, úgy egy hónap elteltével Danci volt az, aki közölte, hogy őt már rég nem tudom átverni, magamat meg minek, akár be is ismerhetném, hogy együtt vagyunk Házinyúllal... Onnantól azért még egy darabig tagadtam :D
Majd jött a felismerés, hogy ha úgy állok hozzá, hogy nem vagyunk egy pár, akkor nem kéne, hogy zavarjon a gondolat, hogy esetleg mással is találkozhat - de szörnyű volt már belegondolni is :)
Felvállaltan egy pár lettünk, ami azzal járt, hogy beavattuk a közeli kollégákat és a főnökeinket is. Ez egy brutális élettapasztalat nekem (szerintem neki is) elvégre átlagos esetben nem igazán fordul elő, hogy a munkahelyi mosdóban összefutsz a párod főnökével, és csevegtek egy kicsit arról, hogy mikor költöztök majd össze.. :D
Szép sorban megismertük egymás családját és baráti körét, ami persze nem mérvadó, de remek érezni, hogy szereti a barátaimat, és szívesen tölt időt velük vagy a családommal. Egyre többet voltunk együtt. :)
Aztán szinte nem is lehet behatárolni, hogy mióta élünk együtt.
Látatlanban korábban azt mondtam volna, hogy sok az, ha együtt élsz valakivel, együtt dolgoztok, és az esetek többségében együtt is jártok munkába/haza/vásárolni stb... de nekünk nem sok :)
Nemrég egy családi összejövetelen Nyunyu sógornőjének az anyukája néhány közösen töltött óra után nekünk szegezte a kérdéssort, amire mi szinkronban válaszoltunk:
- nemrég vagytok együtt, ugye? (lassan egy éve)
- jó, jó, de ritkán találkoztok, nem? (együtt is élünk)
- jól van na, de akkor gondolom csak késő este, keveset tudtok együtt lenni, nem?
aztán mikor kifejtettük, hogy szinte mindig együtt vagyunk, elmagyarázta, hogy azért értetlenkedett, mert úgy össze vagyunk nőve, mint a friss kapcsolatban lévők (hehe, relatív a friss!) de az egyhangú válaszaink meggyőzték róla, hogy mekkora összhangban vagyunk, és alig várja már az esküvőnket. (harmónikában vagyunk egymással :D esküvőnk meg nemigen lesz, az meg aztán végképp túlzás, hogy a párom sógornőjének az anyját meghívjuk :D)

Szóval, úgy tűnik, egyikünknek se sok az együtt töltött idő :)))) Sőt. A héten szabadságon voltam, de Nyunyu dolgozott, és mindketten már az első nap rájöttünk, hogy hiányzik a másik :$
Reméljük még sok sok éven át leszünk ekkora harmónikában :D

Negyedéve füstmentes - felhúzva a nyúlcipő

Több, mint három hónapja nem gyújtottam rá :) ez továbbra is hihetetlen és nehezen felfogható.

Hogy könnyebben feldolgozzam (és a fogamzásgátló és az elvonási tünetek miatti plusz súlyt ledolgozzam) ahogy jobb lett az idő, elkezdtünk mozogni a Házinyúllal közösen :)

Együtt futunk, ami nagyon motiváló mert ő is nagyon utálja, meg én is, mégis hatalmas sikerélmény :) Már nem kapok köhögő rohamot, és utána se halok bele a cigi utáni sóvárgásba. Általában interval edzéseket csinálunk (futás-gyaloglás váltogatva) de legutóbb annyira ideges voltam és szomorú, hogy gondoltam kihajtom magam, és amíg Nyuszi futja az intervalt addig én megállás nélkül futottam. Közel sem egy maraton, 20 percet futottam egyben, megállás nélkül, 2,5 km, de szerintem ennyit egyszerre utoljára tizenöt éve futottam. Ráadásul jól esett, kaptam levegőt, es úgy éreztem, hogy tudnék még futni :) Hatalmas sikerélmény ez, már ahhoz képest is, hogy tavaly 10-15 perceket már futottam, de akkor utána nagyon a halálomon voltam :)

Elindult végre a szezon ezért újra járunk Nyuszival meg egy tucat kollégánkkal céges focizni is B-) persze én vagyok az egyetlen lány, ami kicsit sem zavar, ellenben azzal, hogy a VASAS öltözői függöny nélküliek, és egyik oldalt a focipályákra, másik oldalt a birkózó teremre néznek az ablakok :D így praktikusabb még a cégnél átöltöznöm. Viszont a focit is sokkal jobban bírom cigi nélkül :) mondjuk lehetnék aktívabb, legutóbb 7 km körül futottam másfél óra alatt.

Vilcsivel meg fallabdáztunk is a héten, ami iszonyatosan szuper és mókás, és hihetetlenül fárasztó :D Fogyás szempontjából mondjuk ez nem releváns mert utána befaltunk egy rakás kaját a burger kingben, aztán megittunk három sört :D 

Minden esetre március óta sokkal aktívabbak vagyunk, mint előtte, es cigi nélkül ez sokkal könnyebb és élvezhetőbb :D

A többes szám jele a ... Gyerek?

-Boldog nyuszit nektek! (Mondtam Musinak, értve ezalatt a családját: őt, a férjét, és a gyereküket.)

-Neked is! (Jött a válasz. Értve ezalatt csak engem egyedül.)

-...-t hoz a nyuszim a gyereknek. (Értve ezalatt hogy mit kap tőlem a kiscsaj húsvétra.)

-Lettiék nyuszija ...-t hoz. (Értve ezalatt Lettit és a csecsemő kisfiát.)

Konzekvencia: Letti és a csecsemője egyértelműen megérdemlik a többes számot - hiszen teljesen normális, hogy a csecsemő 'vesz' ajándékot az unokatesójának.

Én és a Házinyúl az elmúlt háromnegyed évünk ellenére is csak külön entitás lehetünk.

Csak engem tud kikergetni a világból ez a jelenség?

egyéltű nyulak

Február 2-től 1 hónap és 10 nap telt el az elhatározásig, hogy összeköltözzünk. Igazából mégse. Mert ahogy már korábban is írtam, régóta forrt bennünk, hogy minden este együtt szeretnénk elaludni, és együtt szeretnénk felébredni - és a kettő közt is remek lenne minél több időt együtt tölteni.
Minden esetre, alig másfél hónapot kellett várni arra, hogy Nyunyu felhozza az összeköltözés témáját :)
Mivel ezt az utókornak is írom (mert ki más olvasná rajtam kívül :D) elmesélem, hogy leültetett beszélgetni, majd közölte, hogy úgy érzi, eljött az ideje, hogy együtt éljünk ^____^ Mivel gyakorlatilag már ezt tesszük egy ideje, nem igazán volt mit megbeszélni, csak azt, hogy mikortól szűnik meg a kétéltű létünk :) Izgi, izgi! :)))))

Füstmentes 73 nap

Január 8 óta, lassan 2.5 hónapja nem gyújtottam rá :O

ez még nekem is sokkoló, hihetetlen hír :D aki közelebbi kapcsolatban áll velem tudja, hogy az elmúlt években (10? jézusom!) gyakorlatilag láncdohányos voltam, és igazából azt írnám, hogy vagyok... azt mondják, a dohányosok örökre azok maradnak, max nem gyújtanak rá... erre kíváncsi vagyok hosszútávon :)

Szerintem a nehezén rég túl vagyok, és érdekes, de azóta se nagyon jut eszembe, hogy rágyújtanék.

Nem is arról van szó, hogy ha dohányosok között vagyok, akkor meg kell állnom... mert tényleg nem is akarok rágyújtani. Én, aki tavaly, és az elmúlt években nem csak hogy rá akartam gyújtani ha lehetőség volt rá, hanem folyton rá akartam gyújtani. Kész önmagamból kifordulás.

Szóval, nincs sóvárgás, nincs semmi. De nagyon furcsa érzés, mert amellett, hogy nem akarok rágyújtani akkor se ha egy rendezvény dohányzója közepén ácsorgok, még büdösnek is tartom... :D mintha sose dohányoztam volna.

Mint a 3 évesek a világra, úgy csodálkozom rá, hogy a dohányosok büdösek. A buszra felszáll egy dohányos, és rögtön megcsap a bűz... és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy régen ilyen szagom volt nekem is... én fincsi illatnak gondoltam, szerettem a dohány szagot, nekem ez jól esett... teljes döbbenet! Ezúton is bocsánat minden nem dohányzó barátomtól, akik rövidebb-hosszabb ideig szó nélkül tűrték, hogy én tényleg ennyire büdös voltam O____O

Attól függetlenül, hogy már érzem, milyen büdös voltam az elmúlt 10 évben, továbbra is dohányosként gondolok magamra és az életemre... és a többiek elmondása szerint lehet, hogy 20 év múlva is ez lesz. Nagyon érdekes, hogy ha azt látom, hogy induláskor még sétálnom kell a buszmegállóhoz, ami 2-3 utca, akkor fejben rögtön bekapcsol a jelző, hogy az egy szál cigi... a távolságot és az időt ki tudja, lehet hogy örökké cigiben fogom mérni? 

Kétéltű nyulak

Pontos időpontot akartam írni, hogy mióta is élünk kétéltű nyúl módjára a Házinyúllal, és meglepődve látom, hogy megint furcsán telik az idő.. van, amikor 24 óra nem 24, és egy hét sem 7 napból áll... Érzetre egy hónap, de a józan eszem azt diktálta, hogy csak 3 hét, mindeközben a valóság az, hogy 2 hete költözött el otthonról a Házinyúl. :) A többség meglepődésére, nem hozzám költözött (mondjuk az lenne a legkevésbé logikus, mert csaknem harmad annyi a lakhatása a bátyja lakásában, mint amit én az albérletre költök :D) és én sem költöztem oda egyelőre.

Azért egyelőre, mert nagyjából hónapok óta tervezzük, hogy összeköltözzünk :) Viszont ragaszkodtam hozzá, hogy először tapasztalja meg, milyen az, ha teljesen egyedül van.

Édes bogár, elmondása szerint egyelőre nagyon rossz, és nagyon jó ha ott vagyok :) De azért rengeteg előnyét élvezni a különélésnek :)

Tényleg nagyon édes, érzem hogy imádja ha ott vagyok, hogy fontos neki, hogy jól érezzem magam ott. Hogy egyetlen pillanatra sem érezteti, hogy nála, övé, stb., kifejezetten foglalkozik vele, hogy az első perctől kezdve közös otthonunkként gondoljak a lakásra :) Közösen választottunk étkező garnitúrát, és a berendezést is teljesen a közös ízlésünk befolyásolja. Imádom, hogy másoknak úgy hivatkozik a lakásra, hogy Nálunk :)))) Persze sokat vagyok ott, de a saját lakásom is ki kell használni ha már egy fél vagyont költök rá :D Ettől függetlenül már most alig várom, hogy tényleg hivatalosan is együtt éljünk majd ott :$ de még elég korai, ha azt nézzük hogy 2 hete lakik egyedül... minden esetre, majd megyek, ha már naggyon nagyon szeretné :P Lehet csajos picsogás, de fontosnak tűnik, hogy hiába beszél már most a közös lakásunkról, majd akkor költözöm, ha megkér rá :) 

Addig meg élvezem, hogy immáron két lakást boríthatok be növényekkel :P Már 35 körül járunk... :D

Füstmentes 2 hét

14 napja, 5 órája és 19 perce nem dohányzom. (és mire befejeztem a posztot addigra 14 napja, 6 órája és 16 perce!)
De ki számolja :)
Viccet félretéve, a Dohányzásról leszokás c. androidos applikáció számolja.
Érdekes, de nyilván a társadalmi konvekció eredménye, hogy ha bárki meghallja, hogy abbahagytam a dohányzást, titkon (vagy nyíltan hangot adva neki) arra gondol, hogy babát szeretnék/szeretnénk.
Ennek van egy minimális alapja (a konvekción kívül), de szerencsére ezt csak a legszűkebb baráti köröm tudja: évek óta a cigivel kapcsolatban hangoztattam, hogy egyszerűen szeretek dohányozni, és majd akkor szokom le a cigiről, hogyha elkezdek babavállalásban gondolkozni - a terhesség előtt fél, 1 évvel már le szeretném tenni a cigit.
Magamban jókat mosolygok a gyerekvállalásra tett utalásokon, ugyanis ehhez képest elég váratlan a valódi indok.
Az elég egyértelmű, hogy mivel a Házinyúl nem dohányzik, így ez is nagy lökést tud adni a leszokásban. Próbáltam is, de nem vettem elég komolyan, hullámzóan dohányoztam hol kevesebbet, hol megint többet. Korábban nem próbáltam leszokni sose, én tényleg szerettem ezt, bár az elmúlt években már többször gondoltam rá, hogy az lett volna a legjobb, ha sose gyújtottam volna rá, vagy hogy milyen jó lesz majd egyszer nem dohányosként :)
A babás reakciók pedig azért érdekesek igazán a szememben, mert elég távoli az indíttatásom a konvekcióhoz képest, ugyanis én pont hogy nem azért szokom le a dohányzásról, mert babát szeretnénk, hanem amiatt, mert még nem szeretnénk :)

Valószínűleg én vagyok az univerzum egyetlen nője, aki komolyan veszi azt, hogy a dohányzás melletti fogamzásgátló szedés (vagy igazából a fogamzásgátló tabletta szedése melletti dohányzás :D) többszörösen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. (ÉRTSD, MEGHALSZ HAMAR! :( ...)
Valószínű abból a szempontból is a ritka kivételek közé tartozom, akik mindent elolvastak, megkérdeztek, konzultáltak az optimális fogamzásgátló módszer kiválasztásához. Minden esetre, mivel apunak 2 infarktusa volt, nem árt az ilyet komolyan venni. Szóval aki még sosem olvasta el legalább az általa szedett tabletta leírását, az most fogja magát, és olvassa el.
Kíváncsi vagyok, hányan tudják, hogy pl. milyen más gyógyszerek, vagy akár növények semlegesítik a fogamzásgátló tabletta hatását...

Minden esetre, ez a poszt most a dohányzásról szól, aztán ha a bejegyzés alatti gombok anonim nyomkodásával jelzitek (mondjuk a sörrel? :D), akkor szívesen írok majd a Lindynette 20 tablettával kapcsolatos tapasztalataimról is, böngészve nem volt túl nagy választék, hátha segít majd valakinek.

Illetve, a nemdohányzásról szól! :D Még magam se hiszem el, hogy már 2 hete nem gyújtottam rá. Mintha tegnap lett volna o_O
A tünetek között vannak általános, szinte mindig meglévők, és vannak időszakosak is.
Az első 2 nap bármelyik pillanatban el tudtam volna szívni egy egész doboz cigit.
Az első 4-5 napig átlagosan óránként néztem rá az applikációra, ami számolta az eltelt időt, és néha csalódott voltam, hogy még mindig csak 2 nap 3 óra 50 perc, pedig 40 perccel ezelőtt is csak a 2. nap 4. órájában voltam... miért nem lehet látványosabb az idő múlása?
Egyébként is passzív agresszív alkat vagyok, hát most hullámokban, de méginkább. Bárkit megfojtanék egy kanál vízben ha épp rosszkor szól hozzám. Állítólag ez 3-4 hétig fog tartani :D
Zabálok. folyamatosan. bármit. sokat. édeset is, amit meg sohasem volt szokásom - ez némileg betudható a fogamzásgátló tablettának is talán.
Az első 1 hét után már csak 3-4 óránként néztem meg az applikációt, hogy milyen ügyes vagyok :D
10 nap után már csak napi 2-3 alkalommal néztem meg, hogy aktuális pontos időpontot tudjak mondani egy barátomnak a nemdohányzásom idejéről :D

Oh, a pozitívumokat kihagytam. kb 3 nap után elkezdtem több, intenzívebb illatokat érezni. ennek hátránya is van, mert a lépcsőházamról fél év után most kellett megtudnom, hogy büdös. Elvileg ezzel egyidejűleg javul az ízlelés is, de azt még nem tapasztaltam. Hiába, majdnem 15 évet dohányoztam. kb 7 nap után már a tüdőkapacitásom is javul (és azóta is fokozatosan) - volt olyan rutin (mozgólépcsőn felsétálás, busz elérés) amikor tudtam, hogy ha felszállok a buszra akkor lihegek és lassan áll helyre a légzésem meg a pulzusom - de egy hét elteltével már ebben is hatalmas fejlődést érzek :)
És sokkal jobban kívánom a szexet, valahol olvastam, hogy ez is a pozitív mellékhatása lehet :)

Ha támogatást szeretnél a dohányzáshoz való leszokáshoz: www.leteszemacigit.hu

Első nyúlkarácsony :)

lassan 1 hónappal karácsony után, már nagyon ideje lenne a karácsonyi időszakról is írni kicsit :D akartam én eddig is, nem arról van szó, hogy érnie kellett, csak egyszerűen nehéz megtalálni azt a kombinációt, amikor egyszerre van időm és kedvem is írni :) most egész más témáról akarok blogolni, ezért eszembe jutott, hogy a karácsony kimaradt, ezt pótlom alant :)

Először is a december tele volt naaaaagy eseményekkel amiket régóta vártam és izgultam miattuk :) december 14-én volt a céges karácsonyi rendezvény, amit én már 6. éve jobban várok, mint magát a karácsonyt :D még akkor is, ha nem fog történni semmi extra (tavaly tudtam hogy ki kell mennem a színpadra, ilyesmi extrákra gondolok) még akkor is tudok izgulni előtte, hogy milyen lesz, mi fog történni, mit jelentenek be, stb. - és akkor most ehhez az alap izgalomhoz jött hozzá az, hogy Nyuszival (aki mint tudjuk, Házinyúl) nagyközönség előtt 'debütáltunk'. Így már tényleg csak az nem tudja, hogy egy pár vagyunk, aki ... hát ... szóval, szerintem mind a 220 kollégánk tudja. A coming out ténye nem zavart, a pletykákból a többség már biztos tudta, a főnökeink tőlünk tudták, de azért féltem a vezérigazgatók tekintetétől, mert (sajnos-nem sajnos) mindkettőnkkel képben vannak, hogy kik vagyunk. szerintem végül ránk se néztek (ámítom csak magam :D ... én nem mertem rájuk nézni) egy kivétellel, amire egy jó ideig emlékezni fogok, hogy néhány pohár bor után karon ragadtam Nyuszit, és kézenfogva elrángattam a folyosón az instant fényképező gépig - és természetesen az egyik vezér pont akkor botlott belénk, és csak egy nagy vigyorral és egy hangos "szióóó" köszönéssel nyugtázta a jelenetünket. Már hazafelé ment. Ha 3 másodperccel később indulunk el, nem futunk össze :D

Persze ez sem egy nagy dolog. senki sem harapta le a fejünket, max pozitív visszajelzéseket kaptunk és kapunk azóta is, csak... én ilyen izgulós vagyok na! :) Maga a rendezvény jó volt, a buli is, bár a cipővel úgy elnyomtam a lábam, hogy még 1 hét múlva sem teljesen éreztem a nagylábujjam... de mit tegyek, vörös bőr tűsarkú :D 

Rögtön másnap belecsaptunk az igazi lecsóba, ugyanis Zé élete eléggé felgyorsult idén, így hát kedves majdnemegyetlen bátyám elvette feleségül a sógornőmet (még nagyon szoknom kell :D) és egyben a leendő unokahúgom édesanyját :D így leszek én hamarosan nagynéni a sógornő pozíció mellé :))))))))  éééééééés ennek kapcsán volt lehetősége Nyuszinak gyakorlatilag 10 perc leforgása alatt megismerni bátyámat, (akkor még csak leendő) sógornőmet, másik bátyámat, néhány gyerekkori barátjukat, apukámat, apu feleségét, nagybátyámat, nagynénémet, apu testvérét (és feleségét és azok gyerekeit és unokáit), ... szóval, anyukámon és keresztanyámon kívül, illetve a legfontosabb holland uncsitesómékon kívül gyakorlatilag az egész családomat. És bírta :) és örült :) és élvezte :)

Az esküvő nem volt extra, nem is kell, a lagzi csak vacsora volt a 6 hónapos kismamára tekintettel, így nem volt egy hatalmas buli, de nem is kell. Saját magamnak sokkoló volt ekkora dózis a családomból, ilyen töményen, így elég hamar haza is jöttünk végülis. 

Karácsonykor szenteste Nyuszinál gyűltünk, ahelyett hogy reggeltől a bátyjával és sógornőjével díszítettük volna a fát, nekik még dolguk akadt a házuk táján, így a nap nagy részében kettesben díszítettünk Nyusszal :) Énekeltünk, főleg az általam végtelenített zenéket, meg sokat röhögtünk - ez persze nem az éneklés miatt volt, hanem mert ilyenek vagyunk :D Közben iszogattunk cidert meg ilyesmi :) ünnepi ebédre már összegyűltünk Nyuszi anyukája, bátyja és sógornője tekintetében :) aztán meghittség is volt, zenehallgatás, csodáltuk a szerintünk gyönyörű fát, ajándékoztunk :) Leírom, mert nehéz évekkel később visszaemlékezni, én meg szeretek, szóval magamnak kedvezek az ajándék listával :) Nyuszifültől kaptam 4 törülközőt (leginkább szürke árnyalatok, imádom), egy weather station-t (mert 50-60% a pára a kis lakásomban még 3 pára fogó készülékkel is :( ... meg mert már vissza akarta kapni a sajátját gondolom :D) éééés egy Doreenka nyakláncot, aki egy ezüst kézműves, és egyedi nyakláncokat gyárt :) nem is akármilyet kaptam, hanem olyat amire évek óta (10?) vágyom már: a Donnie Darko c. sci-fi filmből (egyik hatalmas kedvencem) Frank, a nyúlcsontváz jelmezes karakter feje. Konkrétan egy nyúl koponya *______* 

Szóval Ő itt Frank, azért mutatom, mert kiderült, hogy hiába a 2001-es kultfilm, kb senki se látta :D Nézzétek meg!!!!!!

Anyukájától kaptam egy nokedli szaggatót (ez egy geg köztünk :D) és egy memóriahabos párnát, mert valaki megsúgta neki, hogy szeretnék ilyet *____* az a valaki is kapott :D A sógornőjétől meg bátyjától pedig egy nagggyon puha és nagy és szépséges szürke-kék sálat kaptam :) Úgy láttam, Ők is örültek annyira az ajándékoknak, mint én :))))))))

Karácsony második napján apuhoz és a feleségéhez voltunk hivatalosak, Zével és Zsanival (meg a pocaklakóval :)) együtt. Másik bátyám eközben Amsterdamban ünnepelt :D Szóval együtt leutaztunk Veresegyházra, megebédeltünk, jól viselkedtünk, hazajöttünk. Jó volt velük, de 3 óra pont elég volt ott :$ Nyuszi nagyon aranyos volt ismét mindenkivel :) 

Aznap még este karácsonyoztam Mucival is <3.

Aztán Nyuszi dolgozott a két ünnep között, majd szilveszter napján sikerült még összehoznunk Musiékhoz egy látogatást, már nagyon szerettem volna, ha Nyuszi megismeri Must, meg Cucut meg Mimit a kis keresztlányom, aki pont akkor volt fél éves :))))) Hiába találkozunk keveset már, mégis Musi a legrégebbi barátom, és nagyon jól esett, hogy nagyon szimpatikus volt nekik Nyuszi, és ahogy néztem ez kölcsönös :))) Szóval ott is szuper volt.

Éééés hogy tényleg 2 hét alatt kb. az összes családtagommal és ismerősömmel megismerkedhessen Nyuszó, szilveszterre átmentünk Mucihoz Timcsivel meg Norbival - mondjuk velük már találkozott korábban párszor, csak Muci udvarlója volt mindenkinek új :) Így a szilveszter éjszakája is igazán jól telt, iszogattunk és közben IGEN társasjátékot játszottunk ami szuper dolog! Tippelni kell a többiek válaszára mindenféle általános és furcsa kérdésre... Így derült ki, hogy egy zombiapokalipszis során, ha Nyuszi zombi lenne, akkor én megölném - ő viszont engem nem. Mi bizonyíthatja leginkább a szerelmünket? Nem is az, hogy Ő nem tudna megölni, hanem hogy mikor látta, hogy én megölném, odabújt és azt mondta, hogy én tenném jól :P <33333

együttes egyedfejlődés

Nyuszival 5 hónapja boldogítjuk egymást, amit nyár végéig biztos, hogy egyikünk se gondolt volna soha. (na jó, ő talán remélte :D)
Együtt fejlődünk, változunk, tervezünk. Még mindig imádom minden percem vele tölteni, és még mindig nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni. Mondanám, hogy így időszerű volt, hogy elgondolkozzunk az összeköltözésen, de erről igazából már nagyon régóta ábrándozunk :)
Ő várhatóan télen költözik el, nekem júliusban jár le az 1 éves albérletem.
Költöztem már össze és laktam is együtt pasimmal korábban, de mégis, mind más volt.
Cézivel (sziaaaaa!) gyakorlatilag egy véletlen felszabadult lakás kapcsán, nem túl mély ötlettől vezérelve, inkább a lehetőséggel élve (de persze nagyon szívesen) költöztünk össze. Létrással pedig már másfél éve együtt laktunk, mire összejöttünk.
Így hát kimaradt egy fontos fázis eddig az életemből: Az, hogy nagyon vágyjak rá, hogy együtt éljek valakivel.
(kitekintés, de ez nem teljesen igaz, mert Kacsával fél évig terveztük a szuper kis kollégiumi összekötözésünk, ami tényleg szuper 3 hónap volt aminek az vetett véget hogy Cézivel költöztem össze :D de Kacsa mégis csak lány! :D)
Szóval, most izgalmas várakozás és vágyakozás van - hogy majd egyszer ugyanoda menjünk haza, és minden reggel együtt keljünk :))))))

néma gyereknek anyja sem látja a fától az erdőt

Vettem egy mély levegőt.
Aztán még egyet.
Aztán néhány hónapig ventiláltam.
Majd vettem még egy nagy levegőt, és elhívtam beszélgetni a csoportvezetőmet.
Idén már úgy se fogok kínosabb beszélgetést előidézni (amikor a Házinyúllal való kapcsolatunkat meséltem el neki, az olyan volt, mint mikor a kis kamasz lány vallja be a szüleinek hogy már nem szűz.) szóval ennél kellemetlenebb témám már nem lesz idén, szóval itt volt az ideje fizetés emelést kérni.
Nem fájt, nem volt kellemetlen. Csak nekem mindig hatalmas erőfeszítés és rákészülés kell az ilyesmi megbeszélésekhez :D A rákészülést úgy kell érteni, hogy több barátommal és a Házinyúllal is rágattam a témát sokáig (amíg mély levegőket vettem) hogy mit szeretnék mondani, hogy hangzik ez, mit fognak majd szólni jajj - szóval csak zsinnyegtem, de attól még biztos hogy jót tett, hogy sokat beszéltem róla.
Egy dolgot nem tisztáztam igazából Nyuszival se, a barátaimmal se, mert valamiért úgy gondoltam hogy az nem is olyan fontos; az összeget, hogy mennyivel szeretnék havonta többet hazavinni.
Tényleg, gyakorlatilag engem se foglalkoztatott, hogy mennyi lenne reális, mekkora összeggel lennék elégedett - ha már kicsit több, mint most, az is győzelem, nem?
Egy szó mint száz, megtaláltam a legfeszültebb időszakomat a héten, és mikor már tényleg úgy voltam vele, hogy rosszabb már nem lehet, akkor gondoltam egyet, elővettem a számológépet, pötyörésztem, aztán szóltam az illetékesnek, hogy szánjon rám három percet.
Szerintem nagyon szolid, visszafogott és szerény voltam, 15%-os fizetésemelést kértem.
És nagyon szeretnek, fontos vagyok nekik, elégedettek a munkámmal és szeretnek velem dolgozni, így hát meg is kaptam :)
Persze lehetnék bátrabb, meg tudom, hogy nem kell ebből nagy ügyet csinálni, de ilyen alkat vagyok, sok mély levegővel és rákészüléssel. Életem első fizetésemelés kérése minden esetre happy end.
Az elmúlt években hozzá voltam szokva, hogy egyértelmű volt a fizetésemelésem, bele volt kalkulálva a szerződésembe, vagy folyamatosan új pozíciót kaptam, amihez egyértelmű fizuemelés is járt. Aztán olyan pozícióba kerültem, ahonnan nem láttam tisztán az anyagi fejlődésemet.
Idén többször gondoltam rá, hogy milyen jó lenne, ha csak úgy hirtelen megkínálnának egy kicsit több pénzzel. Persze rögtön rájöttem, hogy ha a saját főnököm lennék, miért adnék magamnak több pénzt, ha ennyiért is remekül dolgozom? :D
Egy kolléga néhány hete ugyanígy filozofált hangosan, hogy de jó lenne ha kapnánk fizetés emelést! ... Akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy aki nem kér, nem kap... Ő akkor ki is fejtette, hogy szerinte a mi főnökünk nem olyan, hogy csak egyikünknek emelje a fizetését, hanem biztos akkor mindenkinek megtenné (hárman vagyunk). Ő lehet, hogy azt is hiszi, hogy ugyanannyit keresünk mindhárman, holott az csak valami isteni véletlen lehetne... na mindegy, ez csak úgy mozgatta a fantáziám annyira, hogy leírjam :D

kis színes

A munkám elmondhatatlanul összetett; random ad hoc feladatok sokasága között rutinműveletek bukkannak elő, hogy az állandóság tévképzetét keltsék. Igazából valószínűleg csak azért vesszük észre, hogy telik az idő, mert vannak fix feladataim fix napokon.

Péntekenként mi hárman írjuk a céges heti híreket, ez azért elég állandó, illetve írni akkor írjuk mikor időnk van rá, de péntekenként én szerkesztem és szórom szét (meg csinálok még 4-5 más dolgot még a hírekkel de nem is traktálnék senkit igazából :D). Rencsi innovációja, hogy már több mint 1 éve minden heti hírünk végére ír egy kis színest, tudjátok, mint híradó végén a baby pandák, csak ő az aktuális hét jeles napjairól emlékezik meg (az Ízi rájder, öcsém az egyik kedvencem, de az eheti a magyar nyelv napjáról szól). 

Mivel péntek is van, és amúgy is ma történt, hoztam nektek egy kis színest, ami vélhetőleg rajtam kívül senkit se fog izgatni, de nekem nagyon melengeti a lelkem :)

Történt ugyanis, hogy drága Házinyúl szobafogságban van és most épp távolságtartási végzés* van érvényben, mert jogászként mindegyismilyen vizsgát kell tennie ami miatt már lassan 1 hete nem láttam. Ma kiszabadult a szép őszi időbe pihenni kicsit (elment bevásárolni), és felhívott, majd mikor nem vettem fel eszeveszett üzengetésbe kezdett, majd mikor visszahívtam azonnal mondta hogy nézzem meg az üzeneteimet: Ajándékot talált Miminek, a keresztlányomnak! És igazából mindegy is hogy nézem-e már, mert már bedobálta őket a kosarába. És látom? van 6 féle, de ő pont azt a hármat dobálta be, amit kép alapján én is kiválasztottam volna. Aztán még lelkesen hozzátette, hogy gondolta majd együtt odaadjuk neki :))))))))) én őt annyira nagyon!!! :))))))) <3

*egy Facebook-os csoportban találtam rá Ivády Gáborra, akiről fogalmam sincs hogy kicsoda, de iszonyatosan jó haikukat ír. Az insta meg ismer, ezért felajánlotta, hogy kövessem, és azóta sem bántam meg. Tőle származnak az alábbiak, ami csak úgy jön ide, hogy most távolságtartási végzés van a Házinyúl és köztem, de egyébként meg közeltartási szokott:
"közeltartási
végzésem van, nem mehetsz
egy hétnél messzebb
_
Párkapcsolati alapjog. Az Érzelmi törvény 69. paragrafus összes bekezdése kimondja, hogy határozatlan idejű érzelmi kötődés esetén felek kötelesek legalább hetente egyszer eggyé válni. Az "eggyé válás" fogalma nincs külön szabályozva, mert metafizikai értelmezés révén törvényi szabályozás nem létezik rá (jelenleg még művészeti kategória), így annak részleteiről a felek külön, ki nem mondott megállapodásban egyeznek meg. Hetente. Megegyezés híján nem történik semmi. Semmi!"

Szexxel, anélkül

Előre bocsátom, jó eséllyel semmiféle kérdésemre se fogok választ találni ezalatt a bejegyzés alatt. De kit ne foglalkoztatna a szex? :D
Oké, ez legalább egy megválaszolható - valószínűleg minden egészséges lelkületű embert foglalkoztat.
De vajon mennyi szex? Mikor sok? Mikor kevés? Mikor sok már a hiánya?
Arra már rájöttem, hogy ez nagyon időszakos kérdéskör... Először is induljunk ki abból az állapotból, amikor nincs szex. Jobb esetben azért, mert nincs kivel, rosszabb esetben azért, mert van ugyan kivel, de kedv az nincs hozzá. A kettő között meg ott van az, hogy akarnátok, de valamilyen okból nem szabad.
Meddig lehet bírni szex nélkül? Nekem alap felvetésem (bár kétségtelenül nagyon szeretem a szexet), hogy életünk végéig meglennénk szex nélkül (királyi többes, haha, mert nem tudom még kinek a nevében nyilatkozhatok) de ez nagyban függ attól, hogy van-e partnered hozzá.
Egyik barátnőm (és ebben a bejegyzésben mindegyik csak barátnő lesz, nyugi, nem teregetem más szennyesét :D) szex nélküli rekordja, miközben egyébként kapcsolatban volt, nagyjából egy év volt. Nem akarta, látszólag a másik sem akarta, nyilván a kapcsolatuk sem volt felhőtlen de ez most annyira nem lényeges. Nem akart szexelni, és ha egy álom-lovag rávetette volna magát, valószínűleg őt is elhajtotta volna. Nekem ez a rekord szerintem 2 hónap nagyjából, és én sem éreztem úgy, hogy hiányozna. Az viszont zavart, hogy nem érdekel a szex - attól féltem, úgy maradok.
Ugyanez a barátnőm most egy kisebbfajta szakítást követően nem is a srácot siratta, hanem a jó szexet, és hogy most ő tíz évig nem fog senkivel, mert hát nincs kivel, akivel lehetne azzal meg nem akar... és két hét múlva már kezdett beleőrülni a hiányba.
A szex fontossága folyamatosan, egyénenként változik.

Ha megvan az ideális társ hozzá, akkor is nehéz kérdés, hogy kinek mennyi az ideális? A férfiakról nem nyilatkozhatom, de az egyik barátnőmnek az igénye nagyjából heti 2x2 lenne, másiknak hetente, kéthetente 1, én meg kezdetleges kapcsolatom miatt nem fogok itt dicsekedni :D De ahhoz képest, hogy nem élünk együtt és leginkább csak heti néhány estét töltünk együtt, nem érzem a szex hiányát :D Általában. Viszont ha orvosilag vagy kötelezve a cölibátusra, és egyébként is egy szuper kapcsolat kezd kibontakozni - na akkor meg lehet veszni a másikért. Ennek is megvan a szépsége: csak néhány nap, pár hét, a lényeg, hogy tudod, hogy vége lesz, addig meg lehet vágyódni a másikra.

Miért nem vágyunk mindig ugyanannyira? Miért nem vágyunk mindig ugyanannyi alkalomra?
Hogy lehet, hogy hónapokig bírtam szex nélkül, most meg 2 nap után azt hittem kifordulok a világból? Azt hiszem, túl sok minden befolyásolja ezeket a dolgokat az emberben, ezért sem lehet fixen megmondani, mennyi az ideális, mennyire van szüksége az adott párnak vagy azon belül az egyénnek.

Egy a biztos, a jó szex jó :)

sorozatmaraton helyett :)

Már korábban írtam is erről, de a hosszúhétvége (eleje, amit együtt töltöttünk) ismét megmutatta, hogy mi az egyik legszuperebb dolog a kapcsolatunkban Házinyúllal szerintem. Ez márpedig az, hogy alkatilag képtelenek vagyunk sorozatmaratont tartani :D
Ezt két dolog kéz-a-kézben hiúsítja meg ugyanis. Egyrészt egyértelmű, hogy ha belealszunk, akkor nem ideális a pillanat a maratonhoz. Másrészt általában azért alszunk bele, mert:
- elkezdtünk egy részt, majd megállítottuk, és beszélgettünk 3 órát
- vagy mielőtt elkezdtünk egy részt, a vacsora melletti 'csacsogás' átfordul néhány órás beszélgetéssé

és ha ezzel jár, akkor az sem érdekel, ha életem végéig nem érünk a Fringe 4. évadáig sem, mert nagyon nagyon nagyon jó vele beszélgetni, és az esetek azt mutatják, hogy ezzel ő is hasonlóan van :)

Harmónikában vagyunk

Tudom, hogy teljesen mindegy, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy ezesetben rólunk a Házinyúllal - de vannak szívmelengető pillanatok, amik megérdemlik azt, hogy emlékezzünk rájuk akkor is, ha csak szimplán mások véleményét tükrözi. Valahol mégiscsak jó azt hallani, hogy kívülről is az látszik rajtunk, amit mi érzünk belülről :)

Aki lemaradt, annak itt most ismét tisztáznám, hogy Hny-al egy cégnél dolgozunk. Ez nem jelenti azt, hogy össze vagyunk nőve benn is, sőt, mindenki végzi a dolgát, max néhány hetente úgy adódik, hogy együtt ebédelünk. (azért ilyen ritkán, mert egyébként neki is és nekem is megvan a 2-3 külön kis csapata akikkel a leggyakrabban együtt eszünk)

Nincs a homlokunkra írva, hogy egy pár vagyunk, de azért a visszajelzések alapján ha egy légtérbe kerülünk, enélkül is elég egyértelműen látszik rajtunk :)

Nemrég egy közös ebédünk után egy kollégám kifejtette, hogy még abból is, hogy egymáshoz se szóltunk, csak Hny szó nélkül mosogatott én meg törölgettem az edényeket, még abból is sugárzott belőlünk az összetartozás :))))

Tegnap este pedig iszogatós-beszélgetős-élménybeszámolós estét terveztünk Hny néhány barátjával és azok barátaival és barátnőivel és kiskutyáival és... :D Viszont a helyválasztást elnézte a szervező, így üvöltő zene mellé sikerült csak asztalt foglalni, szóval a beszélgetős-élménybeszámolós rész elmaradt, cserébe ittunk. Én nem vagyok egy táncos lábú, sőt, ritkán veszem rá magam hogy elmenjek valahova kifejezetten táncikálás céljából. Viszont olyan jó zenék voltak, hogy ültemben is folyamatosan táncoltam xD A szocializálódás így viszont maximum a 2-3 legközelebb ülő emberre szűkült, de mikor már nulla hangom nem volt, akkor leginkább már csak Hny-t szórakoztattam a 'táncolásommal'. Nyilván egyértelműen látszott rajtunk, hogy együtt vagyunk, de sose gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, hogy egy vadidegen nő odahajol csak azért, hogy azt közölje, hogy mennyire nagyon aranyosak vagyunk együtt :))))

Tanulság nincs, és még csak nem is meglepőek ezek a dolgok - összetartozunk, és nagyon aranyosak vagyunk, tudtuk ezt mi eddig is. De azért nem gondoltam, hogy ez másoknak is ennyire átjön :)

Az első három hónap

Több ismerősöm rendszeresen emlegeti, hogy a kapcsolat első 3 hónapjában minden kiderül... azon áll, vagy bukik az egész, és ha három hónapig minden rendben, akkor jó eséllyel az úgy is maradhat.
Ezzel kapcsolatban én végtelenül szkeptikus vagyok - túl sok  kapcsolatom élte már meg vidáman a 3 hónapot, hogy aztán még 3 hónappal, vagy évvel később valami elromoljon... inkább úgy fogalmaznék, hogy ha az első 3 hónap rossz, akkor az már nem lesz jobb.

Úgy telt el ez a 3 hónap, mint egy szempillantás, de bizonyos szempontból mégis olyan érzés, mintha legalább fél év lenne, és akkor abba most nem megyek bele, hogy annyi minden történt a Házinyúllal, velem, velünk együtt is, mint másokkal hosszú évek alatt sem. Gyakorlatilag most még furán hangzik, de időben a kapcsolatunk felét olyan dolgok tették ki, amik rendesen próbára tettek külön-külön is mindkettőnket, és a kapcsolatunkat is - mégis, úgy érezzük hogy a kapcsolatunkra ez mégsem volt különösebb hatással, ami szuper felismerés. Nem fogok konkrétumokat írni, mert felesleges, ezt az időszakot garantáltan nem fogom elfelejteni soha. Ami fontos viszont, hogy azt se felejthetem el, hogy Hny mennyire mellettem állt, támogatott, segített és bátorított akkor amikor arra volt szükségem, ha kértem ha nem, lelkileg és fizikailag is velem volt. Egyértelművé vált (és szerencsére szintén nem az események hatására), hogy nagyon szeretjük egymást. :)))))

Az együtt töltött idő relatív. Nem tudom, hogy valaha is lehetne 'sok'. Azt nem mondom, hogy sose elég, mert keresem az ideális egyensúlyt (mert hajlamos lennék összenőni vele), néha napokig nem látjuk egymást, vagy max munka után hazafelé, néha 1-2 napot egyhuzamban együtt töltünk. A múlt héten először tartottunk maratoni együttlétet (nem olyat :D), pedig egyáltalán nem terveztük.
Azelőtt héten vasárnap ment haza tőlem, munkában azért persze láttuk egymást meg ebédeltünk együtt, de úgy volt, hogy csak csütörtökön alszik nálam, aztán valószínű még hétvégén valamikor. Ebből viszont véletlenek sorozata miatt (persze :D) maraton kerekedett.
Szerdán este fél tízkor végzett az irodában - ezért mondtam, hogy mivel én közelebb lakom, és már egy jó ideje van nálam ruhája, aludjon itt. Szimplán praktikus okokból :D A csütörtök már meg volt beszélve, ezért maradt a terv, akkor én aludtam nála, és mivel szombatra állatkert volt a program, ami mellett lakom, ezért szimplán praktikus okokból pénteken megint Hny aludt nálam :)
Szombaton állatkerteztünk többek között, majd nálam aludtunk. Vasárnap ebédre várt minket az anyukája, aztán én mentem Mucival találkozni, és bár ez sem volt tervben, este megint nála aludtam. Szimplán praktikus okokból egyébként, mert a hétfői terv az volt, hogy új seprűt veszek, az OBIhoz meg Ő lakik közelebb :D Szóval ma vásárolgattunk, aztán Fringe maratont tartottunk (rekord lassan néztük meg a 2. évadot amúgy) és hétfő este jöttem haza a szép új seprűmmel. Oké, szerda-csütörtök-péntek csak munka után voltunk együtt, de akkor is kvázi 5 napot egyhuzamban, ami az eddigi heti 1-2 esetleg 3 éjszakához képest valóban maraton. És minden perce csodajó volt :) A legfurcsább szerintem mindkettőnknek az, hogy mennyire természetes volt. :)

Így történt, hogy volt alkalmam teljeskörűen kiélni, hogy mostanság egy hatalmas romantikus érzelemgombóc vagyok (biztos nincs köze hozzá :D) és megtörtént az első szerelmi vallomás is, az alábbi 2 másodperces párbeszéd formájában:
- szerinted szeretjük egymást?
- szerintem igen.
A második már szebb volt, de ennél szebb nem kell soha :))))))))))