akartam valami könnyed filmet a szokásos heti egyedülmegnézekegyfilmet estémre, és előzetes felmérés nélkül EZ lett belőle. oké, azt láttam, hogy romantikus dráma (pedig vígjátékot terveztem...) de adtam neki egy esélyt.
ezt a látszólag kis könnyed nyálas másfél órát én komolyan mondom, a 10. perctől kezdve végigbőgtem. nem is bőgtem, zokogtam. és még a film vége se jó. ehhez hasonló filmélményem még a P.S.: I LOVE YOU c. örök klasszikussal volt, ott is a 10. perc környékén kezdtem el sírni.
hozzám hasonló menthetetlenül romantikus és érzékeny embereknek nem ajánlom. szép volt, jó volt, végül is, a bőgés is rámfért már egy ideje... de azért eléggé önkínzás az ilyet egyedül a kispárnádra hagyatkozva nézni.
hm, mondjuk a másik, amit letöltöttem, az a Rém hangosan és irtó közel, ami szimplán dráma, a 9.11es eseményeket dolgozza fel új köntösben, egy árván maradt kisfiú szemszögéből (egyébként a Billy Eliott készítője csinálta, szóval biztos zseniális.)
hát, az már biztos, hogy amit legközelebb megnézek az a Rémálom az Elm utcában sorozat lesz (az eredeti, a hatvanas évekből) mert imádom, és azt legalább biztos nem sírom át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése