péntek, július 6

friends with benefits

elkezdtem nézni a sorozatot. rohadtul idegesít, hogy az egyik főszereplő magyarhangja Morassi Laci, de így legalább hiánypótló is, mert nem láttam március óta, és eléggé hiányzik. bár kicsit morbid, hogy a sorozatban minden mondata a szexről szól... na mindegy :D
________________________________________

négy férfi. próbálok bennük valami közös tényezőt találni, de nem igazán megy.

az egyik nagyon jó barátom volt, de bizonyos dolgokat nem tudtunk áthidalni kettőnk között, ami miatt még mindig röhögőgörcsöt kapok, ha eszembe jut. tipikus bunkó, egyébként, de legalább még mindig a barátom, és tudom hogy nagyon szeret.

a másik szintén nagyon fontos volt nekem, rengeteget segített abban, hogy átvészeljek nagyon nehéz időszakokat az életemben, kedves volt, aztán hipp-hopp ásott közénk egy szakadékot, és bár nekikezdett kötélhidat építeni a szakadék fölé, én felgyújtottam az egészet, mert még mindig nagyon bánt, hogy hátbaszúrt.

a harmadik "jössz, látsz, mész, és közben mondod, végig mondod", amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, pedig azt hittem, fontos része az életemnek, de kiderült, hogy jobb lett volna, ha csak minden második szavát hiszem el. túlzottan megbíztam benne, túl sokat tudott rólam és a lelkivilágomról, és emiatt negyven lépés távolság állt be közénk, és ezt tartjuk a mai napig is. bár ő nem is hiányzik, mert tényleg suttyó. :D

a negyedik tipikusan "megálmodom, belelátom, megkövetem, megkövetelem"... ez a négy szó mindent elmond az ismeretségünkről (azért ez messze áll a barátságtól)... az az igazság, hogy remekül tudom áltatni magam, és ez a belelátom fázis nagyon káros tud lenni. de kezdek lejönni a szerről, és inkább nem is várok el semmit, mert minek?

mindegyik csak tipikus férfi.

ezen kívül tényleg nincs bennük semmi közös, de valahogy mégis besodródtak az életembe, van aki évekkel ezelőtt, van aki pár hónapja.

a konklúzió: baromi jó fej vagyok!

Nincsenek megjegyzések: