erdő van idebenn

nagyon sokmindenről írnék most, de van amiről nem érdemes, van amit nem szabad, és különben is, szabadnapom van, nem érek rá ilyenekre.

de azért mostanság egyvalamit nem tudok kiverni a fejemből, és erről muszáj írni.
egy kedves ismerősöm olykor eszembe jut (ő az, akitől megtanultam egy életre, hogy belemerülök ha érdekes, de menekülök, ha fáraszt - persze a Hiperkarma után) szóval egyszerűen felháborító, mennyire gondtalan tud lenni egy ember. eszembe jutott, hogy soha semmiféle panaszkodást, vagy problémát nem hallottam még tőle, és ezt egyszerűen nem lehet mire vélni. tényleg ennyire tökéletes és gondtalan az élet?
kétlem.
minden esetre, rádöbbentett, hogy nekem néha minden második mondatom negatív. neki sosincs gondja a világgal, az emberekkel, és főképp önmagával van teljesen rendben, soha senkinek sem árt, nem okoz fájdalmat, mindenre van kiváló mentsége, mindig.
ez persze biztos csak egy álca, minden esetre jól adja el magát.
undorítóan boldog, ahogy a Létrás mondaná. hiányzik ez a felfogás, nekem, konkrétan, és az életemből is.

a tökéletes emberek mindig megrémisztenek. egyrészt, rádöbbent a saját tökéletlenségemre, másrészt pedig ha egyszer épp rossz napja van, az nagyon ijesztő tud lenni, hiszen még sosem láttam olyannak.




mindemellett, és enélkül is össze van kócolva a fejem, a gondolataim... erdő van idebenn, az egyetlen része az életemnek, ami most rendben van, az a szobám, mert van olyan jófej barátom, aki átjön két zacskó csipsszel, és nagytakarít velem.
a lelkemet is ki kéne üríteni, elfelejteni mindent, mindenről és mindenkiről, az emlékeket, a múltat, a gondolatokat, a valóságot, az embereket.

néha az is aggaszt, hogy túl sok ember van körülöttem.

tavasszal borzasztóan magányos voltam és próbáltam belekapaszkodni mindenkibe (a Hisztisbe főképp), mostanra meg túl sok az ember... de legalább megtanultam egyedül lenni, sőt, élvezni is képes vagyok már ezt az állapotot, amire az elmúlt 5 évben sosem volt még példa.

de nem könnyítik meg a dolgomat...