,,Nos, nem irónikus ez? Semmibe vesszük azt, aki rajong értünk, de rajongunk azért, aki tudomást sem vesz rólunk; azt szeretjük, aki bánt minket, és azt bántjuk aki szeret."
ez mélységesen igaz, szerintem mindenki volt már hasonló szituációban.
én meg utálok embereket megbántani, és nem tudok ránézni nyugodt szívvel, mert ott van a szemében a szikra...
hagyom, hogy elhagyjon, elvesztem hogy meglegyen...
mostanában elszaporodtak körülöttem a férfiak, mondjuk úgy, az elmúlt 3 napban átlagosan napi 2 jutott nekem valamilyen formában, és baromira nem vicces.
Létrásnak soha többet nem mondok semmit, Kócosnak megmondtam, mit gondolok róla, és ennek már nagyon ideje volt, mindeközben Cézé újra akarja kezdeni velem, és az elmúlt napokban annyiféle információ érte az agyam, hogy nem igazán sikerült rendesen feldolgozni egyiket sem még...
A Colos is megtalált, a Bajszos meg még mindig... (...)
és ALEHhel hasonló a helyzet, mint Létrással.
de legalább voltam Velencén, majdnem 24 órát töltöttem ott, mindeközben a sírógörcs és a gyomorideg kerülgetett, viszont sok jó emberrel sikerült végre már találkozni, akiket rég láttam. feltöltődtem és leépültem egyszerre.
és még mindig igaz, hogy ami Velencén történik, az ott is marad, hurrá!
néha úgy érzem, hogy nincsen társam, néha úgy érzem hogy az egyetlen barátom: a város ahol élek... az angyaloké, magányos, mint én, együtt sírunk, hogy nehéz elhinni hogy senki sincs ott kint, nehéz elhinni hogy magam vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése