csütörtök, április 26

barátkozós III.

Tegnap előtt megvédtem próbából a szakdolgozatom, és elég jól sikerült. viszont fél órát sikerült pofáznom, a maximális 15 perc helyett. ezen még javítani kell... :/ :D
Utána találkoztam a Létrás sráccal, mókás volt, mert bár 'ismerjük' egymást évek óta, most találkoztunk először :D bár a foursquare rögtön kiderítette, hogy voltunk mi már valahol közösen 3 hónapja, de nyilván véletlen volt :D
Legalább kiderült, hogy az igazi neve Balázs :D ezen felül jót söröztünk, érdekes volt, és jó volt kikapcsolni úgy, hogy nem kellett egyáltalán semmire se figyelnem, csak beszélgettem és ennyi. Külön mókás, hogy úgy tűnik mindenben egymás ellentétei vagyunk, aztán egész este ezen röhögtem :)
Azért sikerült korán hazaérnem, ügyes voltam, na meg baromi fáradt.

Tegnap suli után pedig Mucival és Mónival (akinek még mindig nem találtam ki blognevet :() kimentünk a városligetbe 2 üveg borral, zsemlével és felvágottal felvértezve. Közben a Hülyeidióta próbált rávenni, hogy nézzek vele BL-t, (ki gondolta volna, hogy őt érdekli, wow), meg Lola is írt hogy Nellivel meg Pöcivel a Gongba ülnek be világotmegváltani, és szeretettel látnak. Az utóbbi programhoz kedvem is lett volna, csak nagyon soká végeztünk a csajokkal és már mennem kellett hogy elérjem az utolsó buszom haza. Nem baj, addig se költök kocsmában :D

Most így mindenki velem barátkozik? :O

Ez egy ilyen hét.

Nincsenek megjegyzések: