szombat, április 21

szerelem nulladik látásra

az idézet Varró Danitól származik, pontosabban az E-mail c. verséből, de erről majd mindjárt :)

Ugyan egész nap fájt a fogam (sőt, azt hiszem több fogam, és bal oldalt felül-alul a teljes állkapcsom O_O) de egész jól tűröm szerintem mostmár, nem olyan zsinnyegős a helyzet :)
reggel rendesen elaludtam, egy órát konkrétan, de nem baj mert bele volt számolva. Tamás mondta egyszer, hogy ezért jó, ha az ember 2 órát szeretne reggel készülődni mert akkor van ideje elaludni, és ez tényleg így van.
így persze beértem időben dolgozni, ahogy terveztem, már 3/4 órával korábban benn voltam, így volt időm ebédelni is meg csevegni is minimálisat Csillaggal.
aztán mivel ma csak ebédeltettem a többieket, így ez a 3 óra munka hamar elröppent, bár az is közrejátszik, hogy brutálsokan voltak, legalább 15 iskolai csoport (csoportonként átlag 50 fő!!!!!) és volt köztük nagyon rendes aranyos is, meg volt köztük borzasztó és ostoba kölyök is, szóval volt munka bőven...

utána nekiálltam a szakdolgozat védésemnek, haladtam is valamennyit, de közben felidegesített az, hogy már megint olyanra szánnám az energiáim, aki nem érdemli meg és sosem szentel nekem akkora figyelmet, mint én szeretném, így hát puffogtam, ittam egy kávét meg cigiztem Hisztissel meg Pöcivel (hát, attól se lett jobb mondjuk...) így elindultam haza.

ahogy kiértem a millenáris parkba, valami ismerős dallam ütötte meg a fülem, és 20 másodperccel később már gyakorlatilag futólépésben haladtam a Teátrum szabadtéri színpada felé, mert Kávészünet koncert volt! O_O Imádom őket évek óta, Popovics Gyuriba eddig is szerelmes voltam, nulladik látásra is, de hát így meg aztán borzasztóan!!! O_O Huh, úgy éreztem magam, mint egy 13 éves kistinihős, nem bírtam levenni a szemem róla, annyira színpadra teremtették azt az embert... és most nem feltétlen a kinézetére gondolok, vegyük példának Lukács Lacit (Tankcsapda) aki szintén lassan 10 éve borzasztó nagy szerelmem :) Na, mi lenne, ha őt látnám élőben, úr isten! :DDDD
Persze egy picit nyomasztó érzés volt és nem is voltam benne biztos, hogy vagyok ilyen bátor, de végül jól tettem hogy végigültem a koncertet teljesen egyedül, magányosan. jót tett a lelkemnek, a verseknél csak a megzenésített versek vannak rám jobb hatással :))))
szerdán este ismét fellépnek a Millenárison (a Fogadó épületben) viszont többed magukkal (pl Kinizsi Ottó!) versestet fognak tartani, ez is nagyon csábító, viszont már fizetős. eszembe jutott, hogy régen tudtunk szerezni féláras jegyeket, és meg kéne kérdezzem az irodát, hátha, de amúgy se lenne kivel elmenni :/

és a nap apró szépségei: amit pár poszttal lejjebb betettem hímzett cipő... zsinnyegtem is rajta, hogy nem hiszem, hogy megengedhetem magamnak... közben azért utánaérdeklődtem Lolánál, hogy mennyiért vette a cipőt (1500.-!!!!!!) és Nellinél, hogy mennyiért hímezne nekem rá valami gyönyörűt, és ő pedig azt mondta nagyon szívesen megcsinálja nekem ingyen :$ szóval most nagyon rá vagyok kattanva a témára, ugyanis cipőre mindenképp szükségem lenne, na de hogy teljesen egyedi cipőm legyen ennyi pénzért?! :D
teljesen be vagyok zsongva! :D
a másik mosolyfakasztó pedig az volt, hogy egyik ismerősöm (Reni) kézműves ékszerkészítő oldalán megtaláltam egy nyakláncot, aminek üvegmedálja van, és benne az én általam nagyra becsült nyuszi amint a piros lufin lóg, hihetetlen, biztos hogy miattam csinálta a láncot, legalább fél évig az kép volt a profilképem facebookon!!! :D viszont, sose költöttem még 1200 forintot egy ékszerre, szóval most ez nem aktuális főleg. majd talán esetleg júniusban megjutalmazom magam vele a szakvizsgámra... :)

Nincsenek megjegyzések: