az elmúlt időszakban bárki megkérdezte, hogy érzem magam, mindig a fenti választ kapta.
nagyon szeretem ezt a szót, mert mindent elmond, és valóban pontosan ezt érzem.
persze azt nem mondom, hogy bárkire szükségem lenne most, vagy be szeretnék/tudnék engedni bárkit az életembe, lelkembe érzelmileg, mert isten ments. csak egyszerűen hihetetlen nagy szeretethiány van, szívem szerint az egész világot ölelgetném, és mindenkihez jól odabújnék, csak hogy érezzem, hogy kellek, fontos vagyok és szerethető.
egy társaságfüggőnek borzasztó az elmagányosodás.
ragaszkodom minden emberhez akik körül vesznek, szerencsére sokan vannak, de védekezem is, és nem engedem be őket az életembe. megpróbálok önálló lenni, nem kötődni senkihez és semmitől sem függeni, élvezni az életet és hogy fiatal vagyok.
ezzel nem csak a lelki hátterem a probléma, hanem az is, hogy előreláthatólag júliusban lesz csak szabadidőm... addig meg még túl kell élni, ilyen kis elmagányosodva...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése